Előkészületek

Amióta a felső szomszédék megmutatták az esküvői videójukat jó 5 éve, azóta tudom, hogy ha nekem egyszer esküvőm lesz, ott szeretném rendezni, ahol az övéké volt. Domonyvölgyben, hagyományos, magyaros kulisszák között, az esketés pedig a szabad ég alatt.

Most pedig megvolt rá a lehetőség, a Drága teljesen szabad kezet adott az otthoni esemény megszervezésében.
December végén fel is vettem velük a kapcsolatot, és akkor meghökkentő dologgal kellett szembesülnöm: egész októberig az összes szombat foglalt már. Mindez december végén!!! Eldöntöttük tehát, hogy legyen akkor péntek. Ez azért is praktikusabb, mert szombaton nem annyira örülnek a 100 főnél kisebb létszámú esküvőknek, pénteken, ill. más napokon viszont szabad a vásár.
Februárban volt egy esküvői nyílt nap, ahol rengeteg szolgáltatóval lehetett találkozni, meg lehetett nézni a dekorációkat, az összes terítési lehetőséget, meg lehetett kóstolni az egyik menüt (nyilván a legolcsóbbat, de mi azt választottuk, mert egyszerűen tökéletes volt, és mindamellett nagyon bőséges is).
Addigra már volt fotósom - ex-kolléganőm férje - és a zenekarral is beszéltem már. Mindketten ott voltak, a zenekar zenélt nekünk ebéd közben. Vőfély is kellett, ebben biztos voltam, láttam jó néhány olyan esküvőt, ahol nem volt, pedig nagyon kellett volna, egy határozott ember, aki terelgeti az egész násznépet, hogy ne kelljen akkor ezzel foglalkozni, hanem élvezhessük a napot. Egyértelmű volt, hogy kit fogok választani, helyi srác, a Legjobbéknál is ő volt, és nagyon jó, az egyik legjobb az egész országban. Harsány, vicces, igazi zsíros parasztgyerek. :-) Legutóbbi megbeszélésünkkor kérdezte, hogy ki lesz a zenekar. Mikor meghallotta, hogy ki, majd kiugrott a bőréből. Azt mondta, imádja őket, nagyon-nagyon szeretnek együtt dolgozni, és ne aggódjak egy percet sem, így már biztos, hogy szuperjó esküvőm lesz. Utána beszéltem a zenekarral is skype-on, persze ők is megkérdezték, lesz-e vőfély, és hogy ki. A reakció hasonlóan kitörő üdvrivalgás volt, az ő részükről is elhangzott egy szerelmi vallomás. :-) Boldog voltam.
A fotós ajánlotta a videósokat, megnéztem, szuper honlap, szuper ajánlat, de kissé húzós áron. Nagyon sokáig halogattam, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy kell-e nekünk videós egyáltalán. Aztán úgy voltam vele, hogy jó esetben csak egyszer házasodik az ember lánya... A srác képes volt a német mobilomon felhívni és azon vagy 20 percig beszélni velem, úgyhogy itt már el is dőlt, ők az a kategória, akik az ügyfeleket kiemelt ügyfélként kezelik, és ezért a szolgáltatás is deluxe lesz.

A ruha még egy érdekes történet volt, persze megvettem egy esküvő magazint, és átlapoztam. Azt tudtam, hogy nem akarok nagy, abroncsos, csupa csipke-fodor-gyöngy csodát. nem akartam sem úgy kinézni, mint egy habcsók, sem pedig úgy, mint egy szaloncukor. Az nem én vagyok. Aztán megláttam... és szerelem volt első látásra, ahogyan annak lennie kell.
El is indultunk Anyuval a szalonba, de elkövettük azt a hibát, hogy nem jelentkeztünk be előre. Nyitás előtt volt még kis idő, beszaladtunk a Westendbe, és akkor jöttünk rá, hogy báli szezon van, és tele van az egész koktél- meg estélyi ruhákkal. Ott is láttam egyet, ami nagyon-nagyon tetszett, mert egyáltalán nem szokványos ruha volt, végig pliszírozott, pezsgő színű.

Ehhez a ruhához nagyon hasonló, csak még ennél is sokkal jobb. :-)
Elmentünk tehát a szalonba. Mivel nem voltunk bejelentkezve, azonnal úgy néztek ránk, mint a véres rongyra. Aztán elmeséltem a hölgynek, hogy melyik újságban láttam milyen ruhát. Reakció: "Jé, nekünk abban az újságban jelent meg hirdetésünk??" "Jé, nekünk van ilyen ruhánk??" Sajnos akis katalógust nem vittem el, hogy az orrába nyomjam. Úgyhogy hívta a főnökasszonyt, aki persze rögtön tudta, miről van szó, elő is szedte a katalógust. Párbeszéd:
"De ez egy nagyon drága ruha ám."
"Nem baj, meg lehetne nézni?"
"Ez a ruha nem kölcsönzésre van ám, hanem eladásra!"
"Nem baj, meg lehetne nézni???"
"Ez egy 2200 eurós ruha!!"
"NEM ÉRDEKEL, MEG LEHET NÉZNI????"
"Már eladtuk."
Baszd meg. Elnézést. Annyira, de annyira kiakadtam, hogy nem tudom elmondani. Csak mert végigmért minket, és azt gondolta, hogy farmerban, pulóverben meg dzsekiben nem lehetünk épp tele pénzzel. Honnan tudja?? És ha előhúzom a mellényzsebből? Magyar kereskedők gyöngye, valóban. Pedig megtanulhatta volna, hogy a külső alapján nem szabad ítélni... Mert mesélte egy ismerős, aki autószalonban dolgozik, hogy nekik külön tanítják, hogy a csavargóval is le kell ülni tárgyalni. És hogy ő bele is futott egy ilyenbe, mert egy hajléktalannak kinéző ember ott helyben leperkálta neki a 3 és fél millát kápéban az autóért.
Más kérdés, hogy ennyit tényleg nem adnék egy ruháért. Kérdeztem, tud-e mutatni valami hasonlót, ami egyszerűségében elegáns és ugyanilyen sellőszoknyás alul. Erre előhozta azt a ruhát, ami a katalógusban kinézett mellett volt, tetőtől talpig full tele csipkével meg strasszal. Annyi, hogy valóban nem abroncsos volt az sem... Elborult az agyam. Azt hiszem, még kulturáltan sikerült elköszönni, de eléggé gyorsan lejöttünk. Mérgünkben visszamentünk a Westendbe és megvettük a pezsgőszínű ruhát. És ráadásul csak töredékébe került, 43 ezerbe.

Mikor Legjobbnak elmeséltem a sztorit, akkor tette fel a mindent eldöntő kédést: Mért nem varratod meg az unokatesóddal?? Tényleg, miért nem??
Tehát felkerestem őt is, és előadtam neki a tervemet. De előtte még felkértem tanúmnak, mert hát úgyis őt akartam, amit örömmel el is vállalt. Megnézte a katalógusban a ruhát, és rögtön azt mondta: "Ez tök egyszerű. Megvarrom én ezt neked." Halleluja.
Elmentünk egy szalonba együtt, ahol felpróbáltam egy hasonló fazonú ruhát, hogy lássa, hogyan van az uszály megoldva, mert az izgatta igazán. Nem volt durva, jól megnézte magának, megköszöntük a lehetőséget és kisétáltunk. Azt is megbeszéltük, hogy a menyecskeruhámhoz a szoknyát is ő varrja.
Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy nekem valaha igazi parasztlagzim legyen. De az még anno, az Ex idején volt, akkor ugye teljesen más voltam még. Most meg, mivel távolra szakadtam hazámtól, meg akartam mutatni a németeknek is, milyen is a magyar virtus. Ezért úgy döntöttem, hogy lesz minden, a helyszín is magyaros, a kaja kőkeményen, legyen lovasbemutató is, a menyecskeruhám meg legyen népviselet-jellegű. Azért csak jellegű, mert baromi nehéz pirosas népviseletet (kapocsait) találni. Meg lehetne csináltatni, igen, százmillió dollárért kb. Tehát: blúzt vettem, szoknyát unokatesóm megvarrja, piros cipőt vettem, és másik unokatesóm barátnője meg talált nekem egy honlapot, ahol hímeznek mindenfélét. Többek között kötényt is, hihetetlenül olcsón. Így meglett az is. Végül a köszönőajándékokat is tőlük rendeltem, pici hímzett terítőket, mondjuk utolsó előtti pillanatban döntöttem el, úgyhogy volt izgulás rendesen, hogy készen lesznek-e. Készen lettek.
A ruháim is, bár szegény lány eléggé beparázott, mikor elkezdte csinálni, hogy mi van, ha nem sikerül. Mert hogy ilyet még sosem csinált. De nagyon profin megoldotta a feladatot! És nem mellesleg jobban össze is hozott minket a dolog, mert akkor eléggé gyakran találkoztunk. meg ugye jó tíz év után újra találkoztam emiatt nagyanyámmal és az apámmal is. De ez egy külön történet...

A többi, a dekoráció, virág, apróságok beszerzése, mindenkivel kapcsolattartás Anyu feladata volt. Nagyon derekasan helytállt, de szétidegeskedte magát miatta. Ami persze engem is idegesített, mint már írtam is, mert én az egészet egy örömteli eseménynek fogtam fel, ő viszont a rossz tapasztalatai miatt negatívnak, és aggódott értem, meg az egész helyzetet túlagyalta. Mégis azt akarta, hogy minden tökéletes legyen.
Az ő keresztanyukája (Mami húga) sütötte a sütiket, amik szintén fantasztikusan finoman sikerültek.