Holnap után lesz 3 hónapja, hogy ott dolgozom. Az már a legelső nap egyértelmű volt, hogy azért kerültem egy olyan helyre, ahol valójában semmi keresnivalóm sem lenne, mert valakivel, valakikkel találkoznom kellett.
M. az egyik, az biztos. Hogy mit kell tanulnom tőle (a szakmán kívül), az még nem világos, illetve hogy mit kell tanítanom neki, az is csak halványan dereng. Néha azt képzeli magáról, hogy az apám, de legalábbis a bátyám, akinek meg kell védelmeznie, és meg kell mondania, hogy hogyan öltözködjem és hogyan viselkedjem. Legutóbb már elküldtem melegebb éghajlatra.
A másik a Munkaügyes nő, akivel az elején nem mondhatnám, hogy kedveltük egymást. Azóta azonban, mivel békét kötöttem a helyzettel és vele is, illetve azt programoztam, és azt meséltem mindenkinek, hogy "még a végén barátok leszünk", szinte azok is lettünk. Vagy ha barátok nem is, de mindenképpen egy kellemes munkakapcsolat alakult ki közöttünk.
A harmadik, akivel mindenképpen találkoznom kellett, de valójában az első helyen érdemelne említést, az én Napsugaras szemű Chilli Macim, akit a legelején Vaddisznó névvel illettem és tiltólistára tettem. Nem véletlen. Női szimatom nem csalt, abban az egyben legalábbis nem, hogy egy állat. :-) Ezt ő is tudja magáról, úgyhogy egyetértünk. Ebben is. És minden másban is.
Félelmetesen hasonlítunk egymásra, és én néha csak állok, és nézek, és nem értem, fel sem foghatom, hogy valaki hogy hasonlíthat rám ennyire. Ilyennel még nem találkoztam életemben, és ez nem azért van, mert az érzelmeim elvakítanak. Egyszerűen ő ugyanaz férfiban, mint én nőben. Még kinézetre is, ha a vonásokban nem is, de karakterre mindenképpen, simán eladhatnám bátyámnak. :-) Ugyanaz a hajszín (na jó, az enyém festett, de az eredeti nekem is olyan lenne), ugyanaz a bőrszín, tökéletesen ugyanolyan szemek. Ez utóbbi pedig azért érdekes, mert ritkán látok olyan kékesszürkés szemű egyént, akinek sárga cirmok, kis napsugarak vannak a szemében, mint nekem. De ezek ugye csak a külsőségek. Ez után jön a családi háttér, ami bár nem ugyanolyan, de hasonló, a gyerekkor (ugyanaz a betegsége volt, ami nekem, ami azért elég ritka...), a neveltetés (Mekkora különbség van a kelet-németek és a nyugat-németek között!! Azt kell mondjam sajnos, hogy a keletiek javára.), az iskolák... És az egyéni érdeklődés, a gondolkodás. Már meg sem lepődöm, ha valamit kimond, amit akár én is mondhatnék... Ez persze nem igaz, mert meglepődöm, még mindig, és nem tudok mit kezdeni vele... Ugyanaz a kreatív vonal, ugyanaz az ország, ahol élne, ugyanazok az igények, ugyanazok a félelmek... Amikor pénteken elmesélte, hogy az összes sms-emet őrzi, és hogy lementi majd a számítógépére, akkor tényleg megállt bennem az ütő.
Hogyan lehet valaki ennyire ugyanolyan???? Hogyan, miért, és miért most?? Miért küldték nekem őt éppen most?? Vagy ez is csak próbatétel, ez is csak az egómat simogatja, mert a tükörképemet látom, csak férfiban?
Vagy éppen ez a feladat? És most ismét megkaptam, mint anno az Ex-nél Cirmos képében? És azért kapom újra és újra, hogy hátha végre felismerem, mit kell tennem?
Bármi, amit mostanában olvasok, hogy kitaláljam, mi a feladatom, a dolgom ebben az életben, és a családom tekintetében, azt mondja egyrészt, hogy a feladat a nőiesség, a nőiség kifejlesztése, megélése, a másik pedig a családi szellem, amit nem szó szerint kell érteni, hanem egy régi titok, egy régi esemény, ami a családunk életére rányomta a bélyegét, és amit azóta is magunkban hordozunk, és azóta is öröklődik anyáról leányra, feloldása, megsemmisítése.
És ez a kettő természetesen nagyon is összefügg, hiszen írtam már róla, hogy dédnagymamám egy rosszul sikerült abortuszt követően vérmérgezésben halt meg... Azóta, igaz még csak 3 generációnál tartunk, ez az ősfélelem öröklődik tovább mindentől, ami a férfi, és amit egy nővel tehet, hiszen a férfi okozta a terhességet, és ezáltal közvetetten a halált... Ezért van aztán az, hogy be is választunk sorozatosan... Mégpedig olyan férfiakat, akik valójában nem igazi férfiak, mert egy nem igazi férfi mellett nem kell igazi nőnek lenni....
Ez lenne hát a megoldás?? Ezért vagyok én a Drága mellett? A kérdés most már csak az, hogy a nőiesség kifejlesztése mellett mi a Drágával a feladatom? Van egyáltalán? Vagy neki van feladata velem? Vagy pont az a feladatom, hogy magára kell hagynom?? Mennyire szeretném megtudni, ó, de mennyire. De még türelmesnek kell lennem... De! Az első utaztató tanfolyam már a jövő hét végén lesz!! És a második után már tisztábban fogok látni. De hogy az mikor lesz...
Addig viszont ki kell tartanunk... Addig nyugton kell maradnom, türelmesnek kell lennem, és addig nem szabad teherbe esnem... Mert lehet hogy nem a Drágától kell??
Mindenféle gondolatok kavarognak a fejemben, már amikor éppen tudom, hogy hol áll a fejem, meg hogy van fejem egyáltalán. Nap közben rettentő módon kell koncentrálnom, hogy ne vétsek hibát a munkámban, hogy a minduntalan elkalandozó gondolataimat visszaterelhessem... Hogy ne vegye észre senki, amikor egy rövidke kávézásra kisurranok a közeli kis kávézóba, ahol aztán egy pár percre összebújunk. Vagy hogy itthon ne áruljam el magam, amikor azt mondom, hogy munka után beültünk még a kollégákkal egy italra, de a valóságban pont az történik, ami miatt tiltólistára helyeztem őt? Nem értem, fel sem foghatom, hogy két ember hogy passzolhat össze ennyire, és hogy ennek miért most kellett történnie, amikor már túl késő? Hogy miért van az, hogy ő gondolkodás nélkül megad nekem mindent, amire vágyom, időt, figyelmet, törődést, mert nála is ez az alap, és amit a Drágától nem kapok meg, hosszú évek után sem, szép szó árán sem, könyörgés árán sem? Hogyan lehet az, hogy két ember mozgása teljesen harmonikus, egyszerűen minden idegszálunkban érezzük a másikat, minden olyan, mint egy tánc, míg a Drágával ez a harmónia nincs meg, rengetegszer belém ütközik a lakásban, mert nem figyel, vagy az éjjel orrba vág a könyökével, és hogy képtelenek vagyunk együtt táncolni? Egyetlen egyszer tudtunk igazán jól, harmonikusan együtt táncolni, és ez az esküvőnk volt, de abból is az otthoni. Akkor miért voltunk egymásra hangolódva, és a németen miért nem? Miért olyan a szexuális életünk, amilyen, ami, bár jó, de csak közepes, és nagyon ritka, az utóbbi időben havi egy, és akkor is csak egyetlen alkalom, az is sokszor unalmas? És miért van az, hogy mással már néhány alkalommal azonnal egymásra hangolódtunk, és akár órákon keresztül, többször is egymás után?
Azt mondja az asztrológus, hogy nem fogok elválni. Ez mit jelent? A Drágával fogok maradni? Valami csoda történik és megváltozik minden, és olyan lesz, mint Cirmos, vagy mint a Napsugaras szemű? Vagy úgy nem fogok elválni, ahogyan az Anyám, holott 20 éve mással él már? Mikor, mikor fog minden kiderülni?
Ó, Istenem, annyira szeretnék tisztán látni... Tudom, hogy meditálnom kell, rendbe kell szednem egy kicsit az agyamat, a gondolataimat, és természetesen le kell csendesítsem ismét az egómat, mert most aztán balzsamozva van rendesen... Most aztán mindent megkaptam azonnal, amitől egy nő igazán nőnek érezheti magát. Méghozzá bomba nőnek... Miért megy ez egyeseknek erőlködés nélkül, természetesen, zsigerből, és másoknak meg miért nem, vagy ha igen, akkor csak erőlködve, kínkeservesen? Miért van az, hogy ez utóbbiba lettem szerelmes, és ez utóbbihoz mentem hozzá feleségül, pedig mellette nem érzem jól magam, nőnek meg pláne nem? És mégis szeretem? Miért nem érezhetem ugyanazt a szerelmet az iránt, aki mindazt megadhatná, amire vágyom? Aki évek óta jelen van az életemben? Pont amiatt, mert félek? Félek nőnek lenni? Félek feloldódni, úgy igazán, egy igazi férfiban? És miért jön akkor egy vadidegen, egy harmadik, és felkínálja ugyanazt, amit egyszer már valaki felkínált? Én pedig félve bár, de belekóstolok, hogy mi is az, amit adhat? És lassan kezdek benne feloldódni? Az egó lett volna az, "aki" nem mert feloldódni? És akit most félrelöktem, és azt mondtam, egy életem, egy halálom, megpróbálom? Vagy pont az egó játssza ezt velem, és nemhogy nem löktem félre, de pont előre löktem?
Őrület. Kérdések, kérdések, kérdések. Néha úgy érzem, hogy kontrollálni tudom a helyzetet. Néha úgy érzem, hogy már kicsúszott a gyeplő a kezemből... és néha pedig úgy, hogy ez pont így jó...
