Egész hétvégés program. Parkban, híd alatt, motoron, esőben... romos gyárépületben. :-) Divatfotózás, ahogyan az ők nevezik. Igazi, hús-vér modellekkel. Profi modellekkel. Már ami az első napot illeti.
A lány gyönyörű, huncut mosolyú, picike. Szőke, barnára szolizott. Német lánytól szokatlanul helyes. A fiú vékony, magas, de nem túlságosan, és szemtelenül fiatal. Ha túl komolyra veszi magát, akkor nem tetszik. Ha mosolyog, akkor édes, ha nevet, akkor legszívesebben ráugranék. Hatalmas dús haja van, elképzeltem, ahogyan beletúrok, esetleg bele is kapaszkodom. ;-) Nagyon jól tudnak együtt dolgozni, tényleg elhitetik az emberrel, hogy ők összetartoznak, szerelmesek, kívánják egymást.... És ez át is jön a képekről. Linn és Max. Imádtam őket fotózni.
A második napon speciális a helyszín. Fantasztikus fotókat lehetne készíteni, ha... nem lenne sötét és lenne megfelelő felszerelésünk. Ha a portás nem késett volna egy órát és nem lenne mindenki ideges, a tanárral az élen. Ha a modellek nem lennének halálosan unalmasak... Franziska és Moritz a kifutóra valók, mert magasak, vékonyak, és kész. Ennyi.
2009. június 22., hétfő
2009. június 21., vasárnap
Hair
A Drága levágatta a haját. Végre. :-) Végre helyreállt a régi rend és megint nekem van hosszabb hajam. :-) Most úgy néz ki, mint Old Shatterhand. Vagy inkább Tarzan?? :-) Kifejezetten elegáns, majdhogynem piperkőc ezzel a hajjal. A régi vadóc után ez elég nagy váltás. Nem győztem bámulni.
Erre este mit csinál? Fogja, és simán oldalra fésüli. Mint Zac Efron pl. Még jobban bámultam. Meglepő, hogy egy nap alatt mennyi átalakulásra képes. Van ennek egy változata, ami nagyon hasonlít a régi-régi, 16 évvel ezelőtti hajára. Pláne mikor másnapra megborotválkozott...!! Most először látom újra azt a 16 évvel ezelőtti fiút. Komolyan! Asszem újra szerelmes vagyok. Totál. :-D
Erre este mit csinál? Fogja, és simán oldalra fésüli. Mint Zac Efron pl. Még jobban bámultam. Meglepő, hogy egy nap alatt mennyi átalakulásra képes. Van ennek egy változata, ami nagyon hasonlít a régi-régi, 16 évvel ezelőtti hajára. Pláne mikor másnapra megborotválkozott...!! Most először látom újra azt a 16 évvel ezelőtti fiút. Komolyan! Asszem újra szerelmes vagyok. Totál. :-D
Miért is nem írok?
Mert ezerrel folynak az előkészületek... Meghívó gyártás, idézet keresés, szöveg kitalálása... Igen, igen, minden saját kezűleg történik! :-) Szuper lesz, különleges! És mégis annyira nyilvánvaló...
Hallgatjuk a zenéket buzgón, hogy kiválasszuk, mi is szóljon a szertartás alatt. Ebben vannak ütközések, na jó, mondjuk inkább úgy, hogy apróbb koccanások, de talán megegyezünk! ;-)
Hallgatjuk a zenéket buzgón, hogy kiválasszuk, mi is szóljon a szertartás alatt. Ebben vannak ütközések, na jó, mondjuk inkább úgy, hogy apróbb koccanások, de talán megegyezünk! ;-)
Kész
Hogy mit gondolok erről? Hogy ez kész. Irigylem ezt a nőt a férjéért!! De a férjét nem irigylem... nem lehet könnyű!
És le a kalappal Joey előtt, édes, mint mindig!!
Na jó, annyira azért mégsem irigylem... :-) Mert az én leendő férjem is nagyszerű ember! Még ha a New Kids-szel ki is lehet kergetni a világból... Joey-t már meghallgatja! :-D
És le a kalappal Joey előtt, édes, mint mindig!!
Na jó, annyira azért mégsem irigylem... :-) Mert az én leendő férjem is nagyszerű ember! Még ha a New Kids-szel ki is lehet kergetni a világból... Joey-t már meghallgatja! :-D
2009. június 17., szerda
Libidó
Mióta abbahagytam a fogamzásgátlót, még jobban tombol. Egyszerűen nem hagy nyugodni. Onnan is észre lehet venni, hogy "hónap" eleje van, hogy vad gondolataim támadnak.
Mint például ma is. A postásfiú sokkal hamarabb jött, mint kellett volna, még nem voltam készen az áru bedobozolásával. Mondta, hogy nem vár, inkább visszajön mégegyszer a munkaidő vége felé. Na egyből jött a pajzán gondolat, nem kérette magát. Hogy mi lenne, ha egyszerre csak berántanám a paraván mögé? Vagy egész egyszerűen magunkra zárnám az üzletet?? Na neeee.
Érdekes, hogy az összes postásfiú, aki az üzletbe bejár, mind szimpatikus. És a legtöbb még helyes is. A DHL-esek jönnek minden nap, velük szoktuk az árut küldeni. Az elején egy olyan fazon jött mindig, hogy röhögnöm kellett rajta. A pasi maga volt a vicc, egy karikatúra kinézetre is meg viselkedésre is egyaránt. Aztán egyszer jött egy fiatal, félénk, vékony fiú. Hmm, gondoltam, ezt elkapnám egy fordulóra. Néhány héttel később elmaradt a karikatúra-fazon, és újabban ez a srác jön. A kezdeti félénksége talán lassan felenged, igaz nem nagyon ismertük egymást. Most már egy pár mondatos beszélgetés, esetleg egy-egy kisebb vicc is belefér. Haladás! :-) És hát azt ugye érzi az ember, ha tetszik egy férfinak. Még ha félénk is. :-)
Holnap is jön. Aztán pénteken meg fog lepődni, hogy egy vörös banyát talál majd itt helyettem. :-D
Mint például ma is. A postásfiú sokkal hamarabb jött, mint kellett volna, még nem voltam készen az áru bedobozolásával. Mondta, hogy nem vár, inkább visszajön mégegyszer a munkaidő vége felé. Na egyből jött a pajzán gondolat, nem kérette magát. Hogy mi lenne, ha egyszerre csak berántanám a paraván mögé? Vagy egész egyszerűen magunkra zárnám az üzletet?? Na neeee.
Érdekes, hogy az összes postásfiú, aki az üzletbe bejár, mind szimpatikus. És a legtöbb még helyes is. A DHL-esek jönnek minden nap, velük szoktuk az árut küldeni. Az elején egy olyan fazon jött mindig, hogy röhögnöm kellett rajta. A pasi maga volt a vicc, egy karikatúra kinézetre is meg viselkedésre is egyaránt. Aztán egyszer jött egy fiatal, félénk, vékony fiú. Hmm, gondoltam, ezt elkapnám egy fordulóra. Néhány héttel később elmaradt a karikatúra-fazon, és újabban ez a srác jön. A kezdeti félénksége talán lassan felenged, igaz nem nagyon ismertük egymást. Most már egy pár mondatos beszélgetés, esetleg egy-egy kisebb vicc is belefér. Haladás! :-) És hát azt ugye érzi az ember, ha tetszik egy férfinak. Még ha félénk is. :-)
Holnap is jön. Aztán pénteken meg fog lepődni, hogy egy vörös banyát talál majd itt helyettem. :-D
2009. június 16., kedd
Álmok
Vajon mit üzennek az álmok? Csak a képzeletünk játszik velünk? Vagy a tudatalattink ilyenkor a felszínre tör? Vagy az aznapi ingereket rendszerezzük ilyen módon éppen? Talán egy kicsit mindegyik.
Tegnap éjjel eléggé megdöbbentő mix volt az álmom. Vagyis álmaim. Ritka az, amikor egynél többre is emlékszem reggel, de most egyszerre háromra is.
1. Esti kutyasétáltatás. Oké, eddig a realitás talaja. Álmomban viszont mindez későn éjjel volt mindig, kertes házas övezetben. És én minden éjjel bementem egy házba. Csak úgy, szépen nyugodtan besétáltam. Az ajtó nyitva volt, még csodálkoztam is, hogy hogyhogy. Ott aztán leültem a konyhában, ittam egy üdítőt, nézelődtem, éppen mit. Eszembe se jutott, hogy mi van, ha meglát valaki. Természetes volt, hogy úgy sincsenek otthon. A kutya közben valamerre bóklászott az utcán. Nem féltettem. Egyik éjjel volt nálam egy nagyon pici notebook is, ott a konyhaasztalon interneteztem róla. Közben kiszolgáltam magam a hűtőből, teljesen természetesen. Már világosodott kinn, mire észbe kaptam, hogy jó lenne menni. És akkor az egyik ajtóban (nyitva volt) megláttam egy ember fejét. Csak egyetlen pillanatra, ahogy arra fordultam. Akkor tudatosult bennem, hogy ezek egész végig otthon voltak... Megpróbáltam nagyon gyorsan és nagyon csendben eltűnni, de a téli dzsekimnek (?) tipikus suhogós hangja volt. Kiszaladtam a kertből, és akkor egyszerre csak a régi utcánkban voltam Kerepesen. Láttam, hogy a kutya a másik oldalon bóklászik fenn a töltés tetején. Fel kellett másznom érte és a karomban hoztam le.
Hogy mi lehet ez??? Az álmomban az ember egyenesen rám nézett, de mikor felébredtem, tudtam, hogy mégiscsak aludt és nem láthatott engem.
2. Én és egy másik lány (azt hiszem Betti, ami igencsak érdekes), illetve 5-6 fiú. Az egészet Betti találta ki. Nagyon-nagyon szexuális álom. A fiúknak versenyezniük kellett, hogy kinek a farka szebb, illetve hosszabb. Mi voltunk a bírák. Érdekes volt látni, mennyire különböző emberek voltak, nemcsak kinézetre, de viselkedésre is. Hogy melyik hogyan reagálta le nemcsak a helyzetet, hanem hogy mennyire vesztették el a fejüket, ha már állt a farkuk. Nekem az egyikük különösen tetszett. Nagyon fiatal volt még, úgy 18. A fiatal fiúk öntudatosságával nézett rám, aki éppen csak megtapasztalta a hódítás ízét, és most próbálgatja magát. Nagyon csábító volt. A mindenféle tapintási, ízlelési "vizsgálaton" túl azonban nem mentünk. Akkor nekem elegem lett az egész hülyeségből és otthagytam a helyszínt. Később aztán az utcán összefutottam azzal a fiúval. Nagyon megörültünk egymásnak és ő nagyon-nagyon kedves volt. Felajánlotta, hogy mi lenne, ha valamilyen nyugodtabb helyen kettesben folytatnánk... Beleegyeztem. Próbáltunk mindenhol helyet találni, parkolóházban, elhagyatott gyárépületben, de aztán elmúlt az álom, és nem lett az egészből semmi.
Nem értem, hogy mi ez. Hogy miért vonzanak ennyire a fiatal fiúk. Már egész fiatal koromban is. Pl. a "Kisfiú", aki akkor még csak éppen 14 volt, én pedig 19. Többnek nézett ki, oké, de mégis nagyon-nagyon izgatott, mikor megtudtam, hogy mennyire fiatal. Semmi törvénybe ütközőt nem csináltunk, de talán csak az ő józan esze (!!!) tartott vissza minket tőle. Azt mondta, még nem akarja, túl fiatal. Hááá... Sok évvel később újra találkoztunk. Gyönyörű férfi lett belőle. Mikor visszaidéztük a régi szép emlékeket, a fejét verte a falba. Szó szerint. Hogy hogy lehetett ennyire hülye, hogy nem élt a lehetőséggel??? Késő bánat. Pedig szívesen elvettem volna a szüzességét. Ma már házas, gyönyörű felesége van, és gyönyörű, romantikus esküvőjük volt Balin a tengerparton. :-)
Aztán ott van a félvér arab fiú otthonról az utcánkból. Nagyon-nagyon tetszett. Én persze csak bámultam, minden egyes alkalommal, amikor összetalálkoztunk. Nem tudom, hány évvel lehet fiatalabb nálam. (És az iwiw-ről sem derül ki!!! Viszont nagyon ijesztő képek is vannak fenn. Mikor először láttam, tudtam meg, hogy az apja iraki.) Nagyon hirtelen lett a kisfiúból férfi. És már meg is nősült. Csak az idő rohan? Vagy én maradtam le valahol??
Most pedig... Itt van az alsó szomszéd kissrác. Nagyon-nagyon helyes. Mondjuk most már csak ritkán jutnak az eszembe büntetendő tettek, inkább csak nézek ki a fejemből. Totál édes, mikor találkozunk, mindig úgy vigyorog... Múltkor rendelt magának egy bmx-et. Csak a Drága volt otthon, mikor megjött a csomag. És csak én, amikor feljött érte. Fehér zokniban, papucs vagy cipő nélkül. (Örülhetett az anyja később...) Na akkor kellett volna berántani valahová... :-D
Szóval nem tudom, mi lehet ez. Valamelyik korábbi életemből? Vagy csak a csodálat hiányzik, amit egy kisfiú adhat???
3. A harmadik álom Bettivel kapcsolatos. Álmomban mégiscsak elmentem az esküvőjére, de nem szóltam neki előtte. Egyszer csak ott álltam a násznépben, ahogy megjelent, hogy mindenkit üdvözöljön. Nem szólt semmit, csak megölelt. Bőgtem.
Hja, még mindig nem tudom, hogy mit is kellene tennem. Elmenjek vagy ne??? Ha valaki ezt meg tudná nekem mondani... Drága is minden nap mást mond. Egyszer azt, hogy ne menjek, máskor azt, hogy menjek mégis... Aztán újra azt, hogy ne. Ki tudja??? Én sem sajnos.
Tegnap éjjel eléggé megdöbbentő mix volt az álmom. Vagyis álmaim. Ritka az, amikor egynél többre is emlékszem reggel, de most egyszerre háromra is.
1. Esti kutyasétáltatás. Oké, eddig a realitás talaja. Álmomban viszont mindez későn éjjel volt mindig, kertes házas övezetben. És én minden éjjel bementem egy házba. Csak úgy, szépen nyugodtan besétáltam. Az ajtó nyitva volt, még csodálkoztam is, hogy hogyhogy. Ott aztán leültem a konyhában, ittam egy üdítőt, nézelődtem, éppen mit. Eszembe se jutott, hogy mi van, ha meglát valaki. Természetes volt, hogy úgy sincsenek otthon. A kutya közben valamerre bóklászott az utcán. Nem féltettem. Egyik éjjel volt nálam egy nagyon pici notebook is, ott a konyhaasztalon interneteztem róla. Közben kiszolgáltam magam a hűtőből, teljesen természetesen. Már világosodott kinn, mire észbe kaptam, hogy jó lenne menni. És akkor az egyik ajtóban (nyitva volt) megláttam egy ember fejét. Csak egyetlen pillanatra, ahogy arra fordultam. Akkor tudatosult bennem, hogy ezek egész végig otthon voltak... Megpróbáltam nagyon gyorsan és nagyon csendben eltűnni, de a téli dzsekimnek (?) tipikus suhogós hangja volt. Kiszaladtam a kertből, és akkor egyszerre csak a régi utcánkban voltam Kerepesen. Láttam, hogy a kutya a másik oldalon bóklászik fenn a töltés tetején. Fel kellett másznom érte és a karomban hoztam le.
Hogy mi lehet ez??? Az álmomban az ember egyenesen rám nézett, de mikor felébredtem, tudtam, hogy mégiscsak aludt és nem láthatott engem.
2. Én és egy másik lány (azt hiszem Betti, ami igencsak érdekes), illetve 5-6 fiú. Az egészet Betti találta ki. Nagyon-nagyon szexuális álom. A fiúknak versenyezniük kellett, hogy kinek a farka szebb, illetve hosszabb. Mi voltunk a bírák. Érdekes volt látni, mennyire különböző emberek voltak, nemcsak kinézetre, de viselkedésre is. Hogy melyik hogyan reagálta le nemcsak a helyzetet, hanem hogy mennyire vesztették el a fejüket, ha már állt a farkuk. Nekem az egyikük különösen tetszett. Nagyon fiatal volt még, úgy 18. A fiatal fiúk öntudatosságával nézett rám, aki éppen csak megtapasztalta a hódítás ízét, és most próbálgatja magát. Nagyon csábító volt. A mindenféle tapintási, ízlelési "vizsgálaton" túl azonban nem mentünk. Akkor nekem elegem lett az egész hülyeségből és otthagytam a helyszínt. Később aztán az utcán összefutottam azzal a fiúval. Nagyon megörültünk egymásnak és ő nagyon-nagyon kedves volt. Felajánlotta, hogy mi lenne, ha valamilyen nyugodtabb helyen kettesben folytatnánk... Beleegyeztem. Próbáltunk mindenhol helyet találni, parkolóházban, elhagyatott gyárépületben, de aztán elmúlt az álom, és nem lett az egészből semmi.
Nem értem, hogy mi ez. Hogy miért vonzanak ennyire a fiatal fiúk. Már egész fiatal koromban is. Pl. a "Kisfiú", aki akkor még csak éppen 14 volt, én pedig 19. Többnek nézett ki, oké, de mégis nagyon-nagyon izgatott, mikor megtudtam, hogy mennyire fiatal. Semmi törvénybe ütközőt nem csináltunk, de talán csak az ő józan esze (!!!) tartott vissza minket tőle. Azt mondta, még nem akarja, túl fiatal. Hááá... Sok évvel később újra találkoztunk. Gyönyörű férfi lett belőle. Mikor visszaidéztük a régi szép emlékeket, a fejét verte a falba. Szó szerint. Hogy hogy lehetett ennyire hülye, hogy nem élt a lehetőséggel??? Késő bánat. Pedig szívesen elvettem volna a szüzességét. Ma már házas, gyönyörű felesége van, és gyönyörű, romantikus esküvőjük volt Balin a tengerparton. :-)
Aztán ott van a félvér arab fiú otthonról az utcánkból. Nagyon-nagyon tetszett. Én persze csak bámultam, minden egyes alkalommal, amikor összetalálkoztunk. Nem tudom, hány évvel lehet fiatalabb nálam. (És az iwiw-ről sem derül ki!!! Viszont nagyon ijesztő képek is vannak fenn. Mikor először láttam, tudtam meg, hogy az apja iraki.) Nagyon hirtelen lett a kisfiúból férfi. És már meg is nősült. Csak az idő rohan? Vagy én maradtam le valahol??
Most pedig... Itt van az alsó szomszéd kissrác. Nagyon-nagyon helyes. Mondjuk most már csak ritkán jutnak az eszembe büntetendő tettek, inkább csak nézek ki a fejemből. Totál édes, mikor találkozunk, mindig úgy vigyorog... Múltkor rendelt magának egy bmx-et. Csak a Drága volt otthon, mikor megjött a csomag. És csak én, amikor feljött érte. Fehér zokniban, papucs vagy cipő nélkül. (Örülhetett az anyja később...) Na akkor kellett volna berántani valahová... :-D
Szóval nem tudom, mi lehet ez. Valamelyik korábbi életemből? Vagy csak a csodálat hiányzik, amit egy kisfiú adhat???
3. A harmadik álom Bettivel kapcsolatos. Álmomban mégiscsak elmentem az esküvőjére, de nem szóltam neki előtte. Egyszer csak ott álltam a násznépben, ahogy megjelent, hogy mindenkit üdvözöljön. Nem szólt semmit, csak megölelt. Bőgtem.
Hja, még mindig nem tudom, hogy mit is kellene tennem. Elmenjek vagy ne??? Ha valaki ezt meg tudná nekem mondani... Drága is minden nap mást mond. Egyszer azt, hogy ne menjek, máskor azt, hogy menjek mégis... Aztán újra azt, hogy ne. Ki tudja??? Én sem sajnos.
2009. június 15., hétfő
Szklerózis Multiplex
Hallottam már korábban is erről a betegségről, de csak érintőlegesen, mert nem ismertem a környezetemben senkit, aki ebben a betegségben szenvedett volna.
Az első ilyen ember Anyu nyelvtanára volt. Én nem találkoztam vele, de Anyu mesélte, hogy milyen, és hogy hogyan próbálja "túlélni", nem feladni, és a dolgát tenni mint más, egészséges ember.
Aztán márciusban berobbant az én tudatomba is. Elsőre elég ijesztő volt, mert a számomra egyik legfontosabb embert érinti, Cirmost... A betegség a szerelemmel jött, vagyis az új barátnő szenved benne sajnos. Azóta találkoztam is vele, plusz váltottunk egy-két mailt, és nagyon szimpatikusak vagyunk egymásnak. Ilyenkor sajnálom, hogy már nem otthon élek...
Szóval először nagyon megijedtem, mert azok alapján, amit akkor tudtam a betegségről, plusz ismerve Cirmost, illetve látva, hogy azonnal mennyire elkötelezte magát a lány mellett, tudtam, hogy nem lesz egy könnyű élete. De talán ez a sorsa, az életfeladata. Az tény, hogy mindig is gondoskodni szeretett volna valakiről. Hát most itt van, és bár most még nem kell gondoskodnia annyira, csak mellette lennie, később ez elkerülhetetlen lesz. Mert az már az elején egyértelmű volt számomra, hogy ez a kapcsolat végleges. Hacsak a lány nem fogja meggondolni magát, de ő nem fogja, a nyakamat rá, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy valaha még normális párkapcsolata lehet valakivel.
Tisztelem Cirmost ezért a döntéséért, de nem lennék a helyében, ezt őszintén megmondom.
Viszont mert érdekelt, hogy mivel jár, egy hete megvettem Richard M. Cohen Blindsided - A Reluctant Memoir című könyvét németül (Schritte voller Hoffnung - Mein Kampf gegen die Multiple Sklerose), amit már régebben kinéztem. Magyarul tudtommal - sajnos - nem jelent meg.
Alig kezdtem el olvasni, rögtön beparáztam. Mégpedig azért, mert az író 30 évesen még sokkal jobb állapotban volt, mint ez a lány sajnos. Sőt még később is. Csupán a szeme mondta fel a szolgálatot, ami szintén nagyon ijesztő, hogy ez is egy tünet lehet. Egy hajszál választotta el csak a teljes vakságtól. 50 évesen kezdett az állapota rohamosan romlani, akkorra már csak bottal tudott járni, aztán hamarosan még egy jó kis rákot is begyűjtött mellé. Elismerésem a feleségének, aki mind a mai napig kitart mellette.
A legrosszabb ebben a betegségben, hogy gyógyíthatatlan, és az orvosok még nem is igazán tudják a kiváltó okot. Tehát csak úgy vaktában kezelik a betegeket, hogy hátha majd valami jó lesz. Mondjuk van egy gyógyszer, ami lelassítja a betegség további "fejlődését", de ahogy hallottam, ez a lány pont ezt a gyógyszert nem hajlandó beszedni. Nem is tudom, hogy mi itt a legjobb megoldás. Az mindenképpen igaz, és ebben a könyvben is le van írva, hogy te magad teheted magadért a legtöbbet. Mint olyan sok más esetben, itt is nagyon sokminden az agyban dől el. De ez csak arra igaz, hogy hogyan éli meg az ember a betegséget, hogyan fogadja el, és hogyan tanul meg együttélni vele. Mert befolyásolni sajnos nem lehet. A legrosszabb, hogy az ember soha nem tudja, mikor és mi fog következni. Ahogy Richard M. Cohen írta, az ember testében egy időzített bomba ketyeg, csak éppen nem tudni, hogy mikor robban. Bármikor rosszabbodhat a helyzet. Van remény a javulásra is, igen, de ez csak időszakos, utána általában még tovább romlik. Ami jöhet (legrosszabbak): tolószék, vakság, az agy diszfunkcionalitásai (az ember nem képes rendszerben gondolkodni, elfelejt szavakat, stb.). Emberünk még a hangját is elvesztette egy időre. És hogy mindez ne legyen elég: jó eséllyel öröklődik is. Az írónak pl. az apja és a nagyanyja is ebben a betegségben szenvedett. Az apja szerencsére csak nagyon enyhén volt érintve, még 50 évesen is tudott rendesen járni. A testvérei nem kapták meg a betegséget.
Mit lehet tenni? Saját magunkat erősíteni. Ezerszer elismételni, hogy nem szabad feladni, és igenis megcsinálom. Ha rossz, ha megerőltető, akkor is. Nem szabad félni segístéget kérni. És persze nem árt, ha az embernek van egy segítő társa, aki jóban-rosszban mellette áll, támogatja testileg-lelkileg. Igen, Cirmos a lehető legjobbkor jött.
Az első ilyen ember Anyu nyelvtanára volt. Én nem találkoztam vele, de Anyu mesélte, hogy milyen, és hogy hogyan próbálja "túlélni", nem feladni, és a dolgát tenni mint más, egészséges ember.
Aztán márciusban berobbant az én tudatomba is. Elsőre elég ijesztő volt, mert a számomra egyik legfontosabb embert érinti, Cirmost... A betegség a szerelemmel jött, vagyis az új barátnő szenved benne sajnos. Azóta találkoztam is vele, plusz váltottunk egy-két mailt, és nagyon szimpatikusak vagyunk egymásnak. Ilyenkor sajnálom, hogy már nem otthon élek...
Szóval először nagyon megijedtem, mert azok alapján, amit akkor tudtam a betegségről, plusz ismerve Cirmost, illetve látva, hogy azonnal mennyire elkötelezte magát a lány mellett, tudtam, hogy nem lesz egy könnyű élete. De talán ez a sorsa, az életfeladata. Az tény, hogy mindig is gondoskodni szeretett volna valakiről. Hát most itt van, és bár most még nem kell gondoskodnia annyira, csak mellette lennie, később ez elkerülhetetlen lesz. Mert az már az elején egyértelmű volt számomra, hogy ez a kapcsolat végleges. Hacsak a lány nem fogja meggondolni magát, de ő nem fogja, a nyakamat rá, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy valaha még normális párkapcsolata lehet valakivel.
Tisztelem Cirmost ezért a döntéséért, de nem lennék a helyében, ezt őszintén megmondom.
Viszont mert érdekelt, hogy mivel jár, egy hete megvettem Richard M. Cohen Blindsided - A Reluctant Memoir című könyvét németül (Schritte voller Hoffnung - Mein Kampf gegen die Multiple Sklerose), amit már régebben kinéztem. Magyarul tudtommal - sajnos - nem jelent meg.
Alig kezdtem el olvasni, rögtön beparáztam. Mégpedig azért, mert az író 30 évesen még sokkal jobb állapotban volt, mint ez a lány sajnos. Sőt még később is. Csupán a szeme mondta fel a szolgálatot, ami szintén nagyon ijesztő, hogy ez is egy tünet lehet. Egy hajszál választotta el csak a teljes vakságtól. 50 évesen kezdett az állapota rohamosan romlani, akkorra már csak bottal tudott járni, aztán hamarosan még egy jó kis rákot is begyűjtött mellé. Elismerésem a feleségének, aki mind a mai napig kitart mellette.
A legrosszabb ebben a betegségben, hogy gyógyíthatatlan, és az orvosok még nem is igazán tudják a kiváltó okot. Tehát csak úgy vaktában kezelik a betegeket, hogy hátha majd valami jó lesz. Mondjuk van egy gyógyszer, ami lelassítja a betegség további "fejlődését", de ahogy hallottam, ez a lány pont ezt a gyógyszert nem hajlandó beszedni. Nem is tudom, hogy mi itt a legjobb megoldás. Az mindenképpen igaz, és ebben a könyvben is le van írva, hogy te magad teheted magadért a legtöbbet. Mint olyan sok más esetben, itt is nagyon sokminden az agyban dől el. De ez csak arra igaz, hogy hogyan éli meg az ember a betegséget, hogyan fogadja el, és hogyan tanul meg együttélni vele. Mert befolyásolni sajnos nem lehet. A legrosszabb, hogy az ember soha nem tudja, mikor és mi fog következni. Ahogy Richard M. Cohen írta, az ember testében egy időzített bomba ketyeg, csak éppen nem tudni, hogy mikor robban. Bármikor rosszabbodhat a helyzet. Van remény a javulásra is, igen, de ez csak időszakos, utána általában még tovább romlik. Ami jöhet (legrosszabbak): tolószék, vakság, az agy diszfunkcionalitásai (az ember nem képes rendszerben gondolkodni, elfelejt szavakat, stb.). Emberünk még a hangját is elvesztette egy időre. És hogy mindez ne legyen elég: jó eséllyel öröklődik is. Az írónak pl. az apja és a nagyanyja is ebben a betegségben szenvedett. Az apja szerencsére csak nagyon enyhén volt érintve, még 50 évesen is tudott rendesen járni. A testvérei nem kapták meg a betegséget.
Mit lehet tenni? Saját magunkat erősíteni. Ezerszer elismételni, hogy nem szabad feladni, és igenis megcsinálom. Ha rossz, ha megerőltető, akkor is. Nem szabad félni segístéget kérni. És persze nem árt, ha az embernek van egy segítő társa, aki jóban-rosszban mellette áll, támogatja testileg-lelkileg. Igen, Cirmos a lehető legjobbkor jött.
Ciao Bella!
A legelső találkozásunk óta így köszön. Daniel, aki a Drága csapatának a tagja. És mellesleg a legjobb pasi a klubban. Szerintem. Na persze csak a Drága után. :-P
Férfias, érett, és mindig jókedvű, sugárzó mosolyú. Legalábbis ha találkozunk, mindig megajándékoz ezzel. Ez jól esik, és nem utolsósorban az önbizalmamat is építi. Pedig soha nem tett semmilyen kétértelmű megjegyzést, egyetlen félreérthető pillantást sem. És mégis, ha találkozunk, kisüt a nap.
Legutóbb tegnap, de akkor nem tudtam, hogy ő is ott lesz. A Drágának meccse volt, de két csapatban játszik (ha már lúd, legyen kövér). Az ellenklub csapata nagyon erős, tehát be kellett tenni a legjobb embereket. Erre idéntől van lehetőség, hogy mindenki két csapatban játszhat. Az én legnagyobb örömömre. :-/
Szóval ahogy beléptünk abba a klubba, rögtön megláttam az udvaron a motort. A múltkor még útközben találkoztunk, és felajánlotta, hogy elvisz, ha akarom. Naná, hogy akartam!!! Annyira régen ültem már motoron, hihetetlenül fantasztikus élmény volt! Teljesen igaz, hogy a motoros életforma egyedülálló, és a szabadságról szól. Pláne, ha az ember lánya egy gyönyörű régi Harley-n, egy nagyon jó pasi mögött utazhat! Majdnem sírtam a boldogságtól. Szerintem Daniel nem is tudta, hogy azzal az 5 perces úttal mekkora örömet szerzett nekem...
Tehát ott volt ő is. Nagyon beteg sajnos, a gerincében a porcok lassan elcsontosodnak és szép lassan minden összenő, egy idő után már nem tudja a hátát begörbíteni. Nála már ez a fázis van, ha hajolni kell, azt csípőből teszi. Pedig még csak most lesz 40. Mindezek ellenére sportol, méghozzá nem is akárhogyan. Az ellenfelét tegnap pl. két perc alatt elverte.
Sajnos az én Drágámat is két perc alatt elverték, méghozzá eléggé egyértelműen és ellentmondást nem tűrően. Szerencse, hogy a Drágát nem nagyon viselte meg a dolog, mert lelkiekben már előre felkészült. Az ellenfél sokkal-sokkal jobb nála, ezt el kell ismernünk, magasabb kategóriában játszik a saját csapatával, ennek a csapatnak ő is csak "besegíteni" jött, mert a továbbjutás volt a tét. Nem gond, ő egymaga nem volt elég ahhoz, hogy az egész csapatot legyőzzék, tehát majdnem biztos, hogy mi jutunk tovább!
Én pedig élveztem a napsütést, a külsőt és belsőt egyaránt, és közben legeltettem a szemem. Mert nem csak Daniel volt, hanem az ellencsapatban is volt egy-két nagyon helyes fiúcska, igaz, ők sokkal-sokkal fiatalabbak.
Búcsúzáskor pedig nem maradt el a jól ismert: Ciao, Bella! :-)
Férfias, érett, és mindig jókedvű, sugárzó mosolyú. Legalábbis ha találkozunk, mindig megajándékoz ezzel. Ez jól esik, és nem utolsósorban az önbizalmamat is építi. Pedig soha nem tett semmilyen kétértelmű megjegyzést, egyetlen félreérthető pillantást sem. És mégis, ha találkozunk, kisüt a nap.
Legutóbb tegnap, de akkor nem tudtam, hogy ő is ott lesz. A Drágának meccse volt, de két csapatban játszik (ha már lúd, legyen kövér). Az ellenklub csapata nagyon erős, tehát be kellett tenni a legjobb embereket. Erre idéntől van lehetőség, hogy mindenki két csapatban játszhat. Az én legnagyobb örömömre. :-/
Szóval ahogy beléptünk abba a klubba, rögtön megláttam az udvaron a motort. A múltkor még útközben találkoztunk, és felajánlotta, hogy elvisz, ha akarom. Naná, hogy akartam!!! Annyira régen ültem már motoron, hihetetlenül fantasztikus élmény volt! Teljesen igaz, hogy a motoros életforma egyedülálló, és a szabadságról szól. Pláne, ha az ember lánya egy gyönyörű régi Harley-n, egy nagyon jó pasi mögött utazhat! Majdnem sírtam a boldogságtól. Szerintem Daniel nem is tudta, hogy azzal az 5 perces úttal mekkora örömet szerzett nekem...
Tehát ott volt ő is. Nagyon beteg sajnos, a gerincében a porcok lassan elcsontosodnak és szép lassan minden összenő, egy idő után már nem tudja a hátát begörbíteni. Nála már ez a fázis van, ha hajolni kell, azt csípőből teszi. Pedig még csak most lesz 40. Mindezek ellenére sportol, méghozzá nem is akárhogyan. Az ellenfelét tegnap pl. két perc alatt elverte.
Sajnos az én Drágámat is két perc alatt elverték, méghozzá eléggé egyértelműen és ellentmondást nem tűrően. Szerencse, hogy a Drágát nem nagyon viselte meg a dolog, mert lelkiekben már előre felkészült. Az ellenfél sokkal-sokkal jobb nála, ezt el kell ismernünk, magasabb kategóriában játszik a saját csapatával, ennek a csapatnak ő is csak "besegíteni" jött, mert a továbbjutás volt a tét. Nem gond, ő egymaga nem volt elég ahhoz, hogy az egész csapatot legyőzzék, tehát majdnem biztos, hogy mi jutunk tovább!
Én pedig élveztem a napsütést, a külsőt és belsőt egyaránt, és közben legeltettem a szemem. Mert nem csak Daniel volt, hanem az ellencsapatban is volt egy-két nagyon helyes fiúcska, igaz, ők sokkal-sokkal fiatalabbak.
Búcsúzáskor pedig nem maradt el a jól ismert: Ciao, Bella! :-)
Scirocco ismét
Néhány napja, a késő esti sétáltatás alatt láttam meg. Ott állt a ház oldalában, pontosan ott, ahol tavaly nyáron Cirmos motorja is állt. Gyönyörűen kiglancolt, sötét metálszürke (vagy acélszürke?) autó. Aztán két nap múlva pontosan a bejárat előtt állt, tegnap este pedig két ajtóval feljebb a másik oldalon. Ezek szerint a tulaj ott lakhat a közelben. Vajon ki lehet?? És miért nem vettem eddig észre?
2009. június 13., szombat
Terminátor
Ma reggel elhatároztam magam: ez így nem mehet tovább. Egyrészt méregből, mert Drága bejelentette, hogy már megint baromi későn jön haza, mert még meg kell néznie a csajok meccsét, másrészt fáradtságból, mert napok óta nem alszom eleget, harmadrészt agresszióból, amit a tegnap esti Terminátor váltott ki belőlem. És negyedrészt pedig azért, mert ennyire tunya és punnyadt nem lehetek, kevesebb, mint 2 hónap múlva itt az esküvőm, és én úgy nézek ki, mint egy disznó.
Saját magamat kell "terminálnom". A mostani punnyadt énemet. Ez nem én vagyok, én ezt nem akarom. Ki kell irtani. Tűzzel-vassal sajnos. Én leszek a Cica-Terminátor. :-D
Igen, a minap belenéztem a tükörbe, és kiakadtam, mert már megint felugrott pár kiló. Én ezt nem értem, azaz értem, csak azt nem, hogy hogy lehet itt ennyire egészségtelenül élni??? Na ez az, aminek véget kell vetnem, és ezt közöltem is a Drágával.
Nem fogok többet este 10-kor vacsorázni, mert olyankor már le van lassulva a szervezet, és nem igazán tudja megemészteni a kaját. Így aztán teli hassal megyek az ágyba, ami rossz alvást és reggelre irtózatos szájszagot eredményez. Gusztustalan.
Eleve sokkal kevesebbet alszom, mióta kijöttem, mert ugye a két eltérő életritmusnak alkalmazkodnia kell valahogy egymáshoz. Tehát igyekszem minden nap legkésőbb 11-kor ágyba kerülni. Muszáj aludnom, mert néha úgy nézek ki reggelre, mint egy bányarém. Amellett, hogy rengeteget öregedtem, mióta kijöttem (az arcomon veszem észre nagyon), a testsúlyért is felelős az alvás. Ha nem alszunk eleget (és fontos, hogy ez az alvás pihentető legyen!), akkor a szervezet sem tud megfelelőképpen működni. Miért is kell a modelleknek annyit aludni? És lehetőleg este korán lefeküdni? El lehet gondolkodni rajta.
Sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogok enni, és kevesebb kenyeret. Már az is sokat használ. Ha reggel nincs elég időm, hogy elkészítsem a kaját napközbenre, amit melóba magammal viszek, akkor jönnek a kis sütikék, a majonézzel jól telenyomott (egyébként isteni finom) szendvicsek. Tehát minden nap korábban fel is kell kelnem, hogy legyen erre időm.
Nemcsak a reggeli miatt, hanem amúgy is sokkal több időt kell magamra szánnom, mert hihetetlenül elhanyagoltam magam az otthoni, régi énemhez képest. Tehát először is rendrakás a szekrényben, hogy tudjam, hányadán is állok... A legjobb mondjuk az lenne, ha nem a hálószobában lenne, így minden reggel nyugodtan és főleg világosban tudnék felöltözni, akkor is, ha a Drága még alszik. Ez nyugodtabb reggelizést is eredményezne, mert nem kellene folyamatosan azon paráznom, hogy elkések, és még fel sem öltöztem. Ezen kívül újra el kell kezdenem sminkelni. Nem kell sok, egy kis szempillaspirál meg arcpirosító elég lesz, hogy ne legyek olyan hulla sápadt, ha már szoláriumra nem telik, meg nincs is időm.
Torna. Futás. Aerobik. Bármi. Totál hülye rendszernek tartom azt, hogy itt féléves - éves szerződést kell kötnöd a fitneszklubbal. Rengeteg pénzt kidob így az ember, én legalábbis, mert nem vagyok rendszeres fitneszbe járós, sokszor viszont kell. Otthon jó volt, mert akkor vettem meg a havi bérletet, amikor akartam. Itt már megint nem a fogyasztót védik, hanem a szolgáltatót. Semmi gond. Plusz ugye átépítették a klubot, és az aerobik órák egyszerűen kiköltöztek az épületből, át a másikba. De ide már nem érvényes a bérletem, mondják. Viszont én, mikor az éves szerződést megkötöttem, még úgy kötöttem, hogy ott volt az aerobik is. Ha ezt tudom, akkor nyilván nem kötöm meg! Hol itt az igazság?? Drága meg persze nem ér rá eljönni velem, hogy az asztalra csapjon és tisztázza az ügyet.
Mindegy, el kell járnom. Ha csak a gépekre, akkor is. Plusz ott a park is, nem is értem, miért nem megyek futni? Hja, amennyit az utóbbi időben esik...
Tegnap találtam egy szuper honlapot, ahol csodanőt csinálnak az emberből. Ha már más lehetőségem nincs... Ez nem drága és akkor tornázom, amikor akarok. Persze lehet egyszerűbb lenne egy sima aerobikkazettát vennem... Nem tudom. Ma kipróbálom. (Először beírtam a talán szót is, de aztán kihúztam. nincs talán. Csinálom és kész. meg kell emberelnem magam.)
Az egész lényege az, hogy sokkal többet kell magammal foglalkoznom, több időt kell magamra szánnom, mint eddig. De akkor ki csinálja a házimunkát?? Mert a Drága csak nagyon-nagyon ritkán segít be. Mindent a teniszre fog. Fel kell nőnie. Meg kell tanulnia, hogy nem azért vagyok mellette, hogy a cselédje legyek. De ehhez először dolgoznom kell. Rendesen. Még nem tudom, hogyan fogom rávenni, de meg fogja tanulni, milyen is a magyarok istene. :-)
Cica-Terminátor in Action!!!
Saját magamat kell "terminálnom". A mostani punnyadt énemet. Ez nem én vagyok, én ezt nem akarom. Ki kell irtani. Tűzzel-vassal sajnos. Én leszek a Cica-Terminátor. :-D
Igen, a minap belenéztem a tükörbe, és kiakadtam, mert már megint felugrott pár kiló. Én ezt nem értem, azaz értem, csak azt nem, hogy hogy lehet itt ennyire egészségtelenül élni??? Na ez az, aminek véget kell vetnem, és ezt közöltem is a Drágával.
Nem fogok többet este 10-kor vacsorázni, mert olyankor már le van lassulva a szervezet, és nem igazán tudja megemészteni a kaját. Így aztán teli hassal megyek az ágyba, ami rossz alvást és reggelre irtózatos szájszagot eredményez. Gusztustalan.
Eleve sokkal kevesebbet alszom, mióta kijöttem, mert ugye a két eltérő életritmusnak alkalmazkodnia kell valahogy egymáshoz. Tehát igyekszem minden nap legkésőbb 11-kor ágyba kerülni. Muszáj aludnom, mert néha úgy nézek ki reggelre, mint egy bányarém. Amellett, hogy rengeteget öregedtem, mióta kijöttem (az arcomon veszem észre nagyon), a testsúlyért is felelős az alvás. Ha nem alszunk eleget (és fontos, hogy ez az alvás pihentető legyen!), akkor a szervezet sem tud megfelelőképpen működni. Miért is kell a modelleknek annyit aludni? És lehetőleg este korán lefeküdni? El lehet gondolkodni rajta.
Sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogok enni, és kevesebb kenyeret. Már az is sokat használ. Ha reggel nincs elég időm, hogy elkészítsem a kaját napközbenre, amit melóba magammal viszek, akkor jönnek a kis sütikék, a majonézzel jól telenyomott (egyébként isteni finom) szendvicsek. Tehát minden nap korábban fel is kell kelnem, hogy legyen erre időm.
Nemcsak a reggeli miatt, hanem amúgy is sokkal több időt kell magamra szánnom, mert hihetetlenül elhanyagoltam magam az otthoni, régi énemhez képest. Tehát először is rendrakás a szekrényben, hogy tudjam, hányadán is állok... A legjobb mondjuk az lenne, ha nem a hálószobában lenne, így minden reggel nyugodtan és főleg világosban tudnék felöltözni, akkor is, ha a Drága még alszik. Ez nyugodtabb reggelizést is eredményezne, mert nem kellene folyamatosan azon paráznom, hogy elkések, és még fel sem öltöztem. Ezen kívül újra el kell kezdenem sminkelni. Nem kell sok, egy kis szempillaspirál meg arcpirosító elég lesz, hogy ne legyek olyan hulla sápadt, ha már szoláriumra nem telik, meg nincs is időm.
Torna. Futás. Aerobik. Bármi. Totál hülye rendszernek tartom azt, hogy itt féléves - éves szerződést kell kötnöd a fitneszklubbal. Rengeteg pénzt kidob így az ember, én legalábbis, mert nem vagyok rendszeres fitneszbe járós, sokszor viszont kell. Otthon jó volt, mert akkor vettem meg a havi bérletet, amikor akartam. Itt már megint nem a fogyasztót védik, hanem a szolgáltatót. Semmi gond. Plusz ugye átépítették a klubot, és az aerobik órák egyszerűen kiköltöztek az épületből, át a másikba. De ide már nem érvényes a bérletem, mondják. Viszont én, mikor az éves szerződést megkötöttem, még úgy kötöttem, hogy ott volt az aerobik is. Ha ezt tudom, akkor nyilván nem kötöm meg! Hol itt az igazság?? Drága meg persze nem ér rá eljönni velem, hogy az asztalra csapjon és tisztázza az ügyet.
Mindegy, el kell járnom. Ha csak a gépekre, akkor is. Plusz ott a park is, nem is értem, miért nem megyek futni? Hja, amennyit az utóbbi időben esik...
Tegnap találtam egy szuper honlapot, ahol csodanőt csinálnak az emberből. Ha már más lehetőségem nincs... Ez nem drága és akkor tornázom, amikor akarok. Persze lehet egyszerűbb lenne egy sima aerobikkazettát vennem... Nem tudom. Ma kipróbálom. (Először beírtam a talán szót is, de aztán kihúztam. nincs talán. Csinálom és kész. meg kell emberelnem magam.)
Az egész lényege az, hogy sokkal többet kell magammal foglalkoznom, több időt kell magamra szánnom, mint eddig. De akkor ki csinálja a házimunkát?? Mert a Drága csak nagyon-nagyon ritkán segít be. Mindent a teniszre fog. Fel kell nőnie. Meg kell tanulnia, hogy nem azért vagyok mellette, hogy a cselédje legyek. De ehhez először dolgoznom kell. Rendesen. Még nem tudom, hogyan fogom rávenni, de meg fogja tanulni, milyen is a magyarok istene. :-)
Cica-Terminátor in Action!!!
2009. június 11., csütörtök
Aranygyűrű
Tegnap megrendeltük a gyűrűket. Számomra ez is egy nagyon fontos lépcsőfok a kapcsolatunkban.
Hétfőn voltunk először nézelődni, akkor az általam javasolt helyre mentünk. Nekem a viszonylag egyszerű, inkább hagyományosnak mondható sima arany karikagyűrűk jönnek be. A Drágának pont az ellenkezője. Így hát eléggé megrázó volt az élmény, amikor szembesülnöm kellett vele, mennyire is eltérő ezen a téren az ízlésünk. Azt mondta, olyan gyűrű kell, ami odavonzza a tekintetet. Ami már messziről feltűnik. Ja, és lehetőleg ne csak egyféle színű aranyból legyen.
Végül találtunk egyet, amire én is azt mondtam, hogy oké, belefér. Bár tényleg nagyon-nagyon távol állt attól, amit én eredetileg elképzeltem magamnak. Viszonylag széles, szép ívű gyűrű fehér aranyból, rajta vastagabb mattított és fényes ferde csíkok futnak körbe, mindkét szélén vékony sárga arany szegély. Mivel ezen több volt a fényes, mint a mattított, és nem volt benne vésés, ezért mondtam azt, hogy oké. Ijesztő volt viszont, hogy mennyire nem volt kompromisszumkész a Drága ebből a szempontból... Mi lesz később?
Tegnap oda mentünk, ahová ő szerette volna. Egy kis üzlet a forgalmas főút mellett. A kirakatban nem sok olyan gyűrűt láttam, ami elsőre tetszett volna, viszont rögtön kiszúrtam, hogy onnan származik az a gyűrű, amivel megkérte a kezem. :-)
Itt is megvolt a hétfőn kinézett gyűrű, amivel azóta már eléggé meg is barátkoztam. Az ékszerész egy nagyon halk szavú, magabiztos, megynyugtató személyiségű ember. Azonnal látszott rajta, hogy érti a szakmáját, és nem mindenáron akar nekünk eladni valamit, hanem azt szeretné, ha mi is maximálisan elégedettek lennénk. Rengeteg gyűrűt végigpróbáltunk, ő pedig nagyon türelmes volt, mindennek elmondta az előnyeit és a hátrányait.
Aztán még az üzletben is felfedeztünk egy táblát, ami nem volt kinn a kirakatban, innen is felpróbáltunk vagy hármat. Az egyik különösen tetszett, mert eddig ez állt a legközelebb az eredeti elképzelésemhez. Kétféle aranyból készült, a fehér arany volt a fényes, a sárga a mattított. A kettő hullámosan illeszkedett egymáshoz. Volt benne egy pici kő, még ez is nagyon tetszett benne, pedig eredetileg nem vagyok a kő híve. Csak mert a hagyomány szerint a karikagyűrű a végtelen, örök szerelmet szimbolizálja, amit semmi sem szakít meg. Márpedig egy kő éppen megszakítja...
Nagyon nagy meglepetésemre a Drága azt mondta, hogy tetszik neki. Sőt, jobban tetszik neki, mint amit először kinéztünk. Nem győztem csodálkozni... Már épp megbarátkoztam a másik gondolatával, erre most állíthattam vissza magam. Vicces, de nem ment könnyen.
Az ékszerész közben teával és ásványvízzel kínált bennünket, és csendben mosolyogva nézte a tanakodást. Hamar eldöntöttük, az marad, nem megyünk sehová máshová. Mert már az is jó jel, hogy ugyanonnan lesz a jegygyűrű, mint az eljegyzési gyűrűink.
Lefoglalóztuk, a gravírozást grátisz kapjuk. Nagyon titokzatosan azt is hozzátette emberünk, hogy még egy kis meglepetésre is számíthatunk...
Ezek után a közeli bevásárlóközpontban egy hamisítatlan olasz Latte Macchiatóval, amit egy olasz készített, megünnepeltük az új szerzeményt. :-)
Hétfőn voltunk először nézelődni, akkor az általam javasolt helyre mentünk. Nekem a viszonylag egyszerű, inkább hagyományosnak mondható sima arany karikagyűrűk jönnek be. A Drágának pont az ellenkezője. Így hát eléggé megrázó volt az élmény, amikor szembesülnöm kellett vele, mennyire is eltérő ezen a téren az ízlésünk. Azt mondta, olyan gyűrű kell, ami odavonzza a tekintetet. Ami már messziről feltűnik. Ja, és lehetőleg ne csak egyféle színű aranyból legyen.
Végül találtunk egyet, amire én is azt mondtam, hogy oké, belefér. Bár tényleg nagyon-nagyon távol állt attól, amit én eredetileg elképzeltem magamnak. Viszonylag széles, szép ívű gyűrű fehér aranyból, rajta vastagabb mattított és fényes ferde csíkok futnak körbe, mindkét szélén vékony sárga arany szegély. Mivel ezen több volt a fényes, mint a mattított, és nem volt benne vésés, ezért mondtam azt, hogy oké. Ijesztő volt viszont, hogy mennyire nem volt kompromisszumkész a Drága ebből a szempontból... Mi lesz később?
Tegnap oda mentünk, ahová ő szerette volna. Egy kis üzlet a forgalmas főút mellett. A kirakatban nem sok olyan gyűrűt láttam, ami elsőre tetszett volna, viszont rögtön kiszúrtam, hogy onnan származik az a gyűrű, amivel megkérte a kezem. :-)
Itt is megvolt a hétfőn kinézett gyűrű, amivel azóta már eléggé meg is barátkoztam. Az ékszerész egy nagyon halk szavú, magabiztos, megynyugtató személyiségű ember. Azonnal látszott rajta, hogy érti a szakmáját, és nem mindenáron akar nekünk eladni valamit, hanem azt szeretné, ha mi is maximálisan elégedettek lennénk. Rengeteg gyűrűt végigpróbáltunk, ő pedig nagyon türelmes volt, mindennek elmondta az előnyeit és a hátrányait.
Aztán még az üzletben is felfedeztünk egy táblát, ami nem volt kinn a kirakatban, innen is felpróbáltunk vagy hármat. Az egyik különösen tetszett, mert eddig ez állt a legközelebb az eredeti elképzelésemhez. Kétféle aranyból készült, a fehér arany volt a fényes, a sárga a mattított. A kettő hullámosan illeszkedett egymáshoz. Volt benne egy pici kő, még ez is nagyon tetszett benne, pedig eredetileg nem vagyok a kő híve. Csak mert a hagyomány szerint a karikagyűrű a végtelen, örök szerelmet szimbolizálja, amit semmi sem szakít meg. Márpedig egy kő éppen megszakítja...
Nagyon nagy meglepetésemre a Drága azt mondta, hogy tetszik neki. Sőt, jobban tetszik neki, mint amit először kinéztünk. Nem győztem csodálkozni... Már épp megbarátkoztam a másik gondolatával, erre most állíthattam vissza magam. Vicces, de nem ment könnyen.
Az ékszerész közben teával és ásványvízzel kínált bennünket, és csendben mosolyogva nézte a tanakodást. Hamar eldöntöttük, az marad, nem megyünk sehová máshová. Mert már az is jó jel, hogy ugyanonnan lesz a jegygyűrű, mint az eljegyzési gyűrűink.
Lefoglalóztuk, a gravírozást grátisz kapjuk. Nagyon titokzatosan azt is hozzátette emberünk, hogy még egy kis meglepetésre is számíthatunk...
Ezek után a közeli bevásárlóközpontban egy hamisítatlan olasz Latte Macchiatóval, amit egy olasz készített, megünnepeltük az új szerzeményt. :-)
Anyós pajtás 2.
Eredetileg úgy volt, hogy Anyuka vasárnap este meglátogat minket, és hoz fiának egy "dizájner" inget. Na erre a Drága rögtön fejlövést kapott, hogy ismeri már az anyja dizájner cuccait...
Aztán vasárnap délelőtt lemondta, hogy mégsem jön, mert fáradt. Hogyan lehet valaki már korán reggel fáradt???? Jó, nagyon pocsék volt az idő, én is totál le voltam halva, meg ugye Jóanyám is közrejátszott benne. Sebaj.
Következő verzió: Anyuka hétfőn este jön, csak beadja a cuccot. Mondtam, hogy jó, de én 7 óra - negyed 8 felé érek haza a melóból, utána meg fél 8-tól telefonkonferenciám lesz egy wellness céggel. Nem gond, csak beugrik. Oké.
Aztán valahogy mégis gond lehetett, mert hétfőn nap közben változott a helyzet: inkább a Drágához ugrik be a klubba, neki adja oda az inget. Még örültem is neki, mert elcsúsztam a melóval, nem tudtam volna időben hazaérni. A telefont is lemondtam.
Viszont alig értem haza, csörgött a telefon, hogy úton vannak haza, és akkor Anyuka nálunk vacsorázik. Fasza. Merthogy semmi kaja sincs, akkor értem haza. Azt mondta, nem baj, majd főz valamit gyorsan.
Meg is érkeztek, mondom Anyukának, hogy sajnos kaja nincs, nem készültem, úgy tudtam, hogy mégsem jön. De, hogy ő megmondta, hogy ma jön!!! Én vagyok a hülye??? Ezt többször is elismételte arra fel, hogy én úgy tudtam, változott a program... Segélykérően néztem a Drágára, ő meg csak sajnálkozva vigyorgott, hogy nem, nem én bolondultam meg, az ő anyja sajnos már csak ilyen... Édes Istenem. Mi lesz később? Veszélyes a nő.
Hozott egy rakás ruhát, többségét persze nekem. Azzal a felkiáltással, hogy amikor legutóbb húsvétkor nálunk volt, akkor látta, hogy az a kis rózsás blúz volt rajtam, amit tőle kaptam, és hogy ezek szerint szeretem, ezért gondolta, hogy hoz még. Mi a sz@r???!!!!! Egyáltalán nem kaptam tőle rózsás blúzt, egyáltalán semmi ilyesmit sem kaptam tőle!! És egyáltalán nincs is rózsás blúzom!!! :-(
Komolyan kételkedem néha szegény nő épelméjűségében. Arról nem is beszélve, hogy egy pillanatra erősen acetonos alkoholszag csapott meg. Olyan, amilyet utoljára Levi néninél éreztem. Pont olyan, mint akit már jó alaposan átjárt az alkohol. Kérdeztem is később a Drágát, amikor késő este kutyát sétáltattunk, hogy: "Anyád iszik?" A válasz lényege az volt, hogy tudtával nem, vagy ha igen, akkor is csak nagyon ritkán. Hmmm. Gyanús.
A ruhák persze borzasztóak és nagyon nagyok. Ott helyben felpróbáltam őket a szeme előtt, hogy lássa, hogy nem jók, és vigye is el őket. Ennek ellenére néhányat csak rám sózott, ebből talán ha kettő vállalható. És ami még nagyon abszurd: hozott nekem egy mini lapszoknyát. Olyat, mint amilyet az ex édesanyjától is kaptam anno. A különbség csak annyi, hogy az új volt, és direkt nekem vette. És ízléses. Ez meg... Kb. a 80-as évekből maradhatott vissza.
A dizájnering szintén. Ránézésre megmondtam, hogy ez a Drágára nagy lesz. Hosszában nem is, na de keresztben??? Erre felháborodva mondta, hogy de hát ezt ő is hordta, és egyáltalán nem volt nagy!!! Pláne.
A vacsora eltelt, persze kisebb kritikáktól nem mentesen. Az, hogy az Anyám töltött káposztáját nem ette meg, már meg sem hatott. A gyümölcssalátát azért nem akarta megenni, mert biztosan nagyon édes. Mikor közöltük, hogy egyáltalán nem az, akkor meg elkezdett röhögni, és azt mondta: na akkor azért nem eszi meg. Kéész. Egyedül a pünkösdi rózsák tetszettek neki.
Pedig már úgy örültem, mikor húsvétkor annyira normális volt.... Reméltem, hátha normalizálódik végre a kapcsolatuk. Nos, nem úgy tűnik. És a Drága még nála akarja tölteni az esküvőnk (itteni) előtti utolsó éjszakáját!!! Ha akkor is kiidegeli, én nem is tudom, mit csinálok vele. Márpedig arra mérget vennék. Hogy pont a nagy napjába fog belegányolni. Még jó, hogy lesz mégegy....
Fellélegeztem, amikor végre elment haza. Viszont utána észrevettem magamon, hogy totál feszült vagyok, és még másnap is az maradtam. Energiavámpír.
Aztán vasárnap délelőtt lemondta, hogy mégsem jön, mert fáradt. Hogyan lehet valaki már korán reggel fáradt???? Jó, nagyon pocsék volt az idő, én is totál le voltam halva, meg ugye Jóanyám is közrejátszott benne. Sebaj.
Következő verzió: Anyuka hétfőn este jön, csak beadja a cuccot. Mondtam, hogy jó, de én 7 óra - negyed 8 felé érek haza a melóból, utána meg fél 8-tól telefonkonferenciám lesz egy wellness céggel. Nem gond, csak beugrik. Oké.
Aztán valahogy mégis gond lehetett, mert hétfőn nap közben változott a helyzet: inkább a Drágához ugrik be a klubba, neki adja oda az inget. Még örültem is neki, mert elcsúsztam a melóval, nem tudtam volna időben hazaérni. A telefont is lemondtam.
Viszont alig értem haza, csörgött a telefon, hogy úton vannak haza, és akkor Anyuka nálunk vacsorázik. Fasza. Merthogy semmi kaja sincs, akkor értem haza. Azt mondta, nem baj, majd főz valamit gyorsan.
Meg is érkeztek, mondom Anyukának, hogy sajnos kaja nincs, nem készültem, úgy tudtam, hogy mégsem jön. De, hogy ő megmondta, hogy ma jön!!! Én vagyok a hülye??? Ezt többször is elismételte arra fel, hogy én úgy tudtam, változott a program... Segélykérően néztem a Drágára, ő meg csak sajnálkozva vigyorgott, hogy nem, nem én bolondultam meg, az ő anyja sajnos már csak ilyen... Édes Istenem. Mi lesz később? Veszélyes a nő.
Hozott egy rakás ruhát, többségét persze nekem. Azzal a felkiáltással, hogy amikor legutóbb húsvétkor nálunk volt, akkor látta, hogy az a kis rózsás blúz volt rajtam, amit tőle kaptam, és hogy ezek szerint szeretem, ezért gondolta, hogy hoz még. Mi a sz@r???!!!!! Egyáltalán nem kaptam tőle rózsás blúzt, egyáltalán semmi ilyesmit sem kaptam tőle!! És egyáltalán nincs is rózsás blúzom!!! :-(
Komolyan kételkedem néha szegény nő épelméjűségében. Arról nem is beszélve, hogy egy pillanatra erősen acetonos alkoholszag csapott meg. Olyan, amilyet utoljára Levi néninél éreztem. Pont olyan, mint akit már jó alaposan átjárt az alkohol. Kérdeztem is később a Drágát, amikor késő este kutyát sétáltattunk, hogy: "Anyád iszik?" A válasz lényege az volt, hogy tudtával nem, vagy ha igen, akkor is csak nagyon ritkán. Hmmm. Gyanús.
A ruhák persze borzasztóak és nagyon nagyok. Ott helyben felpróbáltam őket a szeme előtt, hogy lássa, hogy nem jók, és vigye is el őket. Ennek ellenére néhányat csak rám sózott, ebből talán ha kettő vállalható. És ami még nagyon abszurd: hozott nekem egy mini lapszoknyát. Olyat, mint amilyet az ex édesanyjától is kaptam anno. A különbség csak annyi, hogy az új volt, és direkt nekem vette. És ízléses. Ez meg... Kb. a 80-as évekből maradhatott vissza.
A dizájnering szintén. Ránézésre megmondtam, hogy ez a Drágára nagy lesz. Hosszában nem is, na de keresztben??? Erre felháborodva mondta, hogy de hát ezt ő is hordta, és egyáltalán nem volt nagy!!! Pláne.
A vacsora eltelt, persze kisebb kritikáktól nem mentesen. Az, hogy az Anyám töltött káposztáját nem ette meg, már meg sem hatott. A gyümölcssalátát azért nem akarta megenni, mert biztosan nagyon édes. Mikor közöltük, hogy egyáltalán nem az, akkor meg elkezdett röhögni, és azt mondta: na akkor azért nem eszi meg. Kéész. Egyedül a pünkösdi rózsák tetszettek neki.
Pedig már úgy örültem, mikor húsvétkor annyira normális volt.... Reméltem, hátha normalizálódik végre a kapcsolatuk. Nos, nem úgy tűnik. És a Drága még nála akarja tölteni az esküvőnk (itteni) előtti utolsó éjszakáját!!! Ha akkor is kiidegeli, én nem is tudom, mit csinálok vele. Márpedig arra mérget vennék. Hogy pont a nagy napjába fog belegányolni. Még jó, hogy lesz mégegy....
Fellélegeztem, amikor végre elment haza. Viszont utána észrevettem magamon, hogy totál feszült vagyok, és még másnap is az maradtam. Energiavámpír.
2009. június 9., kedd
Anyós pajtás 1.
Még csak anyós jelölt. De hamarosan anyós lesz. Sajnos nem jó anyós. Nem olyan barátnő-típus.
Nem olyan, mint az exem gyönyörű, jó ízlésű, sugárzó édesanyja. Pedig eleinte tőle is kirázott a hideg. De most már... Visszasírom. Mert azalatt az öt és fél év alatt megszoktam, sőt meg is szerettem. És azt hiszem, ő is engem. Mindig is szeretett volna egy kislányt magának. Hát majdnem lett neki egy... Sajnos a kisebbik fiát emiatt félig-meddig lánynak nevelte. És ez baj. Azóta sem tudom, mi lehet vele... Kétségeim vannak olykor az irányultságát illetően.
A majdnem-anyós ízig vérig nő volt. Aki még ötvenen túl, hatvan felé is adott magára, és aki akkor kezdte talán igazán élvezni az életet. Játékos, olykor túlzás-nő volt. De ugyanakkor, ha az kellett, hihetetlen bölcs is. Amikor a fiával gondjaim voltak, és a fiacska elhallgatta előlük azt az aprócska tényt, hogy összevesztünk és hazaköltöztem, akkor felhívtam Anyukát és elmondtam neki. Elmondtam mindent, hogy értse, miért hagytam el a fiát. Még nem véglegesen ugyan, csak úgy figyelmeztetés képpen. Akkor mondta nekem azt, amit soha nem fogok elfelejteni életemben, és amiért mélységesen tisztelni kezdtem: "Mint anya nem értek egyet veled, mert nekem a fiam mellett kell állnom, bármi történik. De mint nő tökéletesen megértelek és igazat adok neked." Ojjé.
A mostani anyós jelöltem nem ilyen. Bár abban hasonlítanak, hogy ő is túlzás-nő, és hogy eléggé közelről származnak egymással... Ugyanolyan temperamentumos nő ő is. Csak ő ezt nem jól használta fel az életében, és fokozatosan megkeseredett. Valamikor ő is sugárzó szépség volt, de ez mára elkopott, megfakult. Nem vigyázott magára, egészségileg is gondok vannak, aggódom...
A fiát pedig halálra szekálja. Bár a húsvéti látogatása kivételesen jól és harmonikusra sikerült, mindketten meg voltunk lepődve. De most, a legutóbbi, azaz tegnap esti már újra kezdett átmenni abba a piszkálódós, kritizálósba... Most még viselhető volt. Igyekszem csendben maradni, és főleg nyugton, de tudom, hogy nem sokáig fogom bírni. Mert olykor előjön belőlem az anyaoroszlán, és ami az enyém, azt foggal körömmel védem. Márpedig a Drágámat is meg fogom védeni egyszer, ha igazságtalanság esik rajta... annak pedig nem lesz jó vége. Egészen pontosan sértődés lesz a vége.
Nem tudjuk, nem értjük, hogy mi okozta azt az ő életében, hogy ennyire energiátlan, hogy másokat szó szerint le kell nyomnia, uralkodnia kell ahhoz, hogy jól érezhesse magát. Még a tulajdon fiát is, az egyetlent, akit ajándékként kapott az élettől. Pont azt gyötörte a legjobban, akit a legjobban kellene, hogy szeressen. Ez meg is tette a maga hatását, én szívok miatta... És emiatt rettenetesen dühös vagyok rá. Az anyára. Drága már sok évvel ezelőtt elkezdett dolgozni azon, hogy a sérüléseket feldolgozza, de ez csak nagyon lassan megy, mert nagyon mélyen vannak, és nagyon sok. Talán én is tudok segíteni neki egy kicsit, talán meg tudom neki mutatni, hogy a szeretet lehet másmilyen is, a szeretet nem kell, hogy fájjon...
Nem olyan, mint az exem gyönyörű, jó ízlésű, sugárzó édesanyja. Pedig eleinte tőle is kirázott a hideg. De most már... Visszasírom. Mert azalatt az öt és fél év alatt megszoktam, sőt meg is szerettem. És azt hiszem, ő is engem. Mindig is szeretett volna egy kislányt magának. Hát majdnem lett neki egy... Sajnos a kisebbik fiát emiatt félig-meddig lánynak nevelte. És ez baj. Azóta sem tudom, mi lehet vele... Kétségeim vannak olykor az irányultságát illetően.
A majdnem-anyós ízig vérig nő volt. Aki még ötvenen túl, hatvan felé is adott magára, és aki akkor kezdte talán igazán élvezni az életet. Játékos, olykor túlzás-nő volt. De ugyanakkor, ha az kellett, hihetetlen bölcs is. Amikor a fiával gondjaim voltak, és a fiacska elhallgatta előlük azt az aprócska tényt, hogy összevesztünk és hazaköltöztem, akkor felhívtam Anyukát és elmondtam neki. Elmondtam mindent, hogy értse, miért hagytam el a fiát. Még nem véglegesen ugyan, csak úgy figyelmeztetés képpen. Akkor mondta nekem azt, amit soha nem fogok elfelejteni életemben, és amiért mélységesen tisztelni kezdtem: "Mint anya nem értek egyet veled, mert nekem a fiam mellett kell állnom, bármi történik. De mint nő tökéletesen megértelek és igazat adok neked." Ojjé.
A mostani anyós jelöltem nem ilyen. Bár abban hasonlítanak, hogy ő is túlzás-nő, és hogy eléggé közelről származnak egymással... Ugyanolyan temperamentumos nő ő is. Csak ő ezt nem jól használta fel az életében, és fokozatosan megkeseredett. Valamikor ő is sugárzó szépség volt, de ez mára elkopott, megfakult. Nem vigyázott magára, egészségileg is gondok vannak, aggódom...
A fiát pedig halálra szekálja. Bár a húsvéti látogatása kivételesen jól és harmonikusra sikerült, mindketten meg voltunk lepődve. De most, a legutóbbi, azaz tegnap esti már újra kezdett átmenni abba a piszkálódós, kritizálósba... Most még viselhető volt. Igyekszem csendben maradni, és főleg nyugton, de tudom, hogy nem sokáig fogom bírni. Mert olykor előjön belőlem az anyaoroszlán, és ami az enyém, azt foggal körömmel védem. Márpedig a Drágámat is meg fogom védeni egyszer, ha igazságtalanság esik rajta... annak pedig nem lesz jó vége. Egészen pontosan sértődés lesz a vége.
Nem tudjuk, nem értjük, hogy mi okozta azt az ő életében, hogy ennyire energiátlan, hogy másokat szó szerint le kell nyomnia, uralkodnia kell ahhoz, hogy jól érezhesse magát. Még a tulajdon fiát is, az egyetlent, akit ajándékként kapott az élettől. Pont azt gyötörte a legjobban, akit a legjobban kellene, hogy szeressen. Ez meg is tette a maga hatását, én szívok miatta... És emiatt rettenetesen dühös vagyok rá. Az anyára. Drága már sok évvel ezelőtt elkezdett dolgozni azon, hogy a sérüléseket feldolgozza, de ez csak nagyon lassan megy, mert nagyon mélyen vannak, és nagyon sok. Talán én is tudok segíteni neki egy kicsit, talán meg tudom neki mutatni, hogy a szeretet lehet másmilyen is, a szeretet nem kell, hogy fájjon...
Még mindig az ex-téma
De most megnyugtatóbb formában. Vasárnap elmondtam a Drágának, hogy mit is éreztem az exe felbukkanása kapcsán. Hogy miért is lettem féltékeny. Azt mondta, amikor megvolt a csajnak a lehetősége rá, akkor nem élt vele. Most pedig már nincs meg a lehetősége...
Azt is mondtam neki, hogy mindemellett oké, ha olykor-olykor találkozunk vele, csak ne legyen túl gyakori. És hogy inkább velem együtt találkozzon vele, mint nélkülem, mert én nem bízom meg más nőkben. Ez asszem kicsit bizarrul hangzik, mert ő is felkapta a fejét. De sajnos az a tapasztalatom, hogy ha egy férfi valamennyit iszik, és a nő kapható, sőt még nyomul is... Hiába mondja azt az ember fia hideg fejjel, hogy csak az az egy, a szeretett nő és senki más... Ha áll a dákó, akkor ott elvész a racionalitás. Ha a nő incselkedik és a pasit felhúzza, akkor ember legyen a talpán, aki ezek után még nemet mond. No hát ezért tartok tőle. Azt hiszem megértette, de végül ő is kétségeinek adott hangot. Hogy hiszen én is találkozom Cirmossal kettesben... és sokáig ő is azt gondolta, hogy Cirmos akar tőlem valamit. (Mennyivel nagyobb önuralma van, mint nekem, hogy mégsem szólt!!) Csak akkor nyugodott meg, mikor végre komoly barátnője lett.
Ezen a ponton viszont eljött a vallomástétel ideje. Hogy igen, megfordult a fejemben, amikor nem volt oké a szex közöttünk, hogy talán inkább Cirmossal kellene... és hogy igen, mindig is volt közöttünk vibrálás a levegőben. És hogy egészen biztosan lenne is valami, ha ő nem lenne.
De Cirmos egy áldott jó lélek, és soha nem ártana nekem. Tudja, hogy ez a kapcsolat most fontos, és soha, de soha nem rondítana bele. Még akkor sem, ha a helyzet adná magát, mint ahogyan már adta is ugye. (Azt persze nem tudom, hogy ha meztelenül felfeküdtem volna elé egy asztalra, akkor mi lett volna??? :-P) Még akkor is visszahúzódott, amikor pedig egyértelmű volt, hogy nyert ügye lenne. Miért? Mert bölcs. Talán csak tudat alatt, de sok-sok év, élet tapasztalatának bölcsességét hordozza magában. Tudta azt, hogy nekem, csakis nekem egyedül szabad és kell abban a kérdésben döntenem.
Azt is elmondtam a Drágámnak, hogy én őmellette döntöttem, vele akarom leélni az életemet. Azt mondta, hogy ő is ugyanígy döntött. Ez azért jó, és megnyugvással tölt el.
Annyit azért még elmondtam, hogy azért is zavart igazán ez az ex-ügy, és lettem féltékeny, mert teljesen megváltozott a viselkedése a lány jelenlétében. Hogy folyamatosan vigyorog rá (bárgyún), és valósággal sugárzik... Erre azt mondta, hogy azért, mert már régen látta. Na de amikor a második - harmadik alkalommal is ugyanaz van, és előtte néhány nappal látták egymást?? Nem tudott erre mit mondani. Megkérdeztem, hogy én hogyan viselkedem Cirmos jelenlétében. Azt mondta, hogy nagyon sokat foglalkozom vele. Hát persze, ha az embernek vendége van, logikus. De a viselkedésem is változik? Na az nem.
Hát igen... Erről beszélek.
De legalább most már nyíltan ki lett mondva: csak ő és én. Nincs helye harmadiknak. Boldoggá tesz, de már most tudom, hogy nagyon kemény lesz.
Azt is mondtam neki, hogy mindemellett oké, ha olykor-olykor találkozunk vele, csak ne legyen túl gyakori. És hogy inkább velem együtt találkozzon vele, mint nélkülem, mert én nem bízom meg más nőkben. Ez asszem kicsit bizarrul hangzik, mert ő is felkapta a fejét. De sajnos az a tapasztalatom, hogy ha egy férfi valamennyit iszik, és a nő kapható, sőt még nyomul is... Hiába mondja azt az ember fia hideg fejjel, hogy csak az az egy, a szeretett nő és senki más... Ha áll a dákó, akkor ott elvész a racionalitás. Ha a nő incselkedik és a pasit felhúzza, akkor ember legyen a talpán, aki ezek után még nemet mond. No hát ezért tartok tőle. Azt hiszem megértette, de végül ő is kétségeinek adott hangot. Hogy hiszen én is találkozom Cirmossal kettesben... és sokáig ő is azt gondolta, hogy Cirmos akar tőlem valamit. (Mennyivel nagyobb önuralma van, mint nekem, hogy mégsem szólt!!) Csak akkor nyugodott meg, mikor végre komoly barátnője lett.
Ezen a ponton viszont eljött a vallomástétel ideje. Hogy igen, megfordult a fejemben, amikor nem volt oké a szex közöttünk, hogy talán inkább Cirmossal kellene... és hogy igen, mindig is volt közöttünk vibrálás a levegőben. És hogy egészen biztosan lenne is valami, ha ő nem lenne.
De Cirmos egy áldott jó lélek, és soha nem ártana nekem. Tudja, hogy ez a kapcsolat most fontos, és soha, de soha nem rondítana bele. Még akkor sem, ha a helyzet adná magát, mint ahogyan már adta is ugye. (Azt persze nem tudom, hogy ha meztelenül felfeküdtem volna elé egy asztalra, akkor mi lett volna??? :-P) Még akkor is visszahúzódott, amikor pedig egyértelmű volt, hogy nyert ügye lenne. Miért? Mert bölcs. Talán csak tudat alatt, de sok-sok év, élet tapasztalatának bölcsességét hordozza magában. Tudta azt, hogy nekem, csakis nekem egyedül szabad és kell abban a kérdésben döntenem.
Azt is elmondtam a Drágámnak, hogy én őmellette döntöttem, vele akarom leélni az életemet. Azt mondta, hogy ő is ugyanígy döntött. Ez azért jó, és megnyugvással tölt el.
Annyit azért még elmondtam, hogy azért is zavart igazán ez az ex-ügy, és lettem féltékeny, mert teljesen megváltozott a viselkedése a lány jelenlétében. Hogy folyamatosan vigyorog rá (bárgyún), és valósággal sugárzik... Erre azt mondta, hogy azért, mert már régen látta. Na de amikor a második - harmadik alkalommal is ugyanaz van, és előtte néhány nappal látták egymást?? Nem tudott erre mit mondani. Megkérdeztem, hogy én hogyan viselkedem Cirmos jelenlétében. Azt mondta, hogy nagyon sokat foglalkozom vele. Hát persze, ha az embernek vendége van, logikus. De a viselkedésem is változik? Na az nem.
Hát igen... Erről beszélek.
De legalább most már nyíltan ki lett mondva: csak ő és én. Nincs helye harmadiknak. Boldoggá tesz, de már most tudom, hogy nagyon kemény lesz.
2009. június 8., hétfő
Anya csak egy van
A hétvégén meglátogatott. Születésnapja volt, és velem akarta tölteni. Ez mindenképpen megtisztelő.
Szerettem volna valami emlékezeteset, de sajnos nem sikerült. "Csak" egy szimpla születésnap volt. Tortát sem süthettem, mert fogyózik, és azt mondta, ne strapáljam magam, úgysem enne. Csináltam hát gyümölcssalátát. Vettem egy görögdinnyét, levágtam a kalapját, a belét meg egy olyan kanállal vájtam ki, ami kis labdákat csinál (fogalmam sincs, hogy hívják szakszerűen). Ugyanezt tettem egy sárgadinnyével is, az ananászból pedig kicsi cikkeket vágtam. Az egésznek a kicsorgó levét felfogtam, abba tettem egy kis narancslevet, mézet és jó kis mézes barackpálinkát, majd visszatöltöttem a dinnyehéjba. Nagyon jól nézett ki, és még csak nem is hízlal annyira...
Mindehhez vettem egy hatalmas csokor pünkösdi rózsát. Most szerencse, hogy itt hidegebb van, ezért éppen most nyílik... Otthon már rég elvirágzott. Ez a kedvenc virágja, annyira örült neki... Még jobban is, mint a rendes ajándéknak. Ami mondjuk praktikusnak praktikus, de nem egy nagy durranás. De hát ő kérte.
Kicsit izgultam, hogy mi lesz, hogy lesz. Ami érdekes. Azelőtt ő volt a legjobb barátnőm, szinte mindent megosztottam vele. Mindig mellettem állt, mindig segített, mindig adott tanácsot. Most, hogy távol élek, és csak ritkábban találkozunk, más a rálátásom a kapcsolatunkra is, meg ő magára is. Nem tudom, hogy azóta változott-e, mióta én eljöttem, de azelőtt nem tűnt fel, hogy ennyire negatív lenne. Benne él egy mókuskerékben, amiből nem tud, talán nem is akar kitörni. Az egész élete egy nagy harc. Energiáért való küzdelem. Persze ehhez egy olyan partner is kell... nos az is megvan neki. Nem szeretem azt az embert, ezt sajnos be kell, hogy ismerjem, de egy ideje rájöttem, nem az én tisztem megmondani az Anyámnak, hogyan és kivel kellene éljen. Hiszen ő egy felnőtt ember, aki tud dönetni a saját életéről. Én pedig nem vagyok az anyja, de még csak a barátnője sem, ezt is be kell, hogy lássam. Azóta talán kicsit nyugodtabban, megértőbben viszonyulok hozzá. Igaz az is, hogy rengeteg ezzel kapcsolatos könyvet elolvastam, és rengeteget tanultam belőlük.
Este a vacsora nagyon jól sikerült, jó hangulatban telt, az éjjel pedig végre jól aludt. Mert otthon valahogyan nem tud jól aludni.
Nálunk mindenki jól alszik, de én is érzem, hogy a parányi vendégszobának különös atmoszférája van.
Másnap csináltunk egy igazi csajos napot, a kutyát is beleértve, merthogy nála csajosabb csajt aztán elképzelni is nehéz. Sokat sétáltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Egyvalamit nem értek csak: miért van az, hogyha kettesben vagyunk, és esetleg megcirógat, vagy annál több, és simogatás, és esetleg tovább tart, mint egy perc, én már kellemetlenül érzem magam és elhúzódnék? Mi ez a blokk bennem vajon? Honnan eredhet? A Drágámmal szemben ez még sohasem fordult elő.
A következő reggel már indult is haza. Az én hibám volt, hogy kicsivel később indultunk, így sietnünk kellett, hogy elérjük a csatlakozást. Totál kiakadt, mert el van szokva a sok és főleg gyors gyaloglástól, és egyrészt hamar kifáradt, másrészt szakadt róla a víz. Hogy én ezért mit kaptam...
Igaz, még a következő vonattal is odaértünk volna időben, de akkor meg az lett volna a baj, hogy túl kevés időt hagyunk. Nagyon sokáig ült ott ferde, összeszorított szájjal, puffogva, saját magát csak még jobban felhergelve. Ezt tudja nagyon, saját magát még sokkal jobban a méregbe, idegességbe vagy a kétségbeesésbe hajszolni. Ilyenkor ki kell rántani onnan. Sokan, akik nem tudják, mire megy ki a játék, belemennek az energiaharcba. Néha én is, ha úgy látom, hogy jobb, ha most vígasztalok, tehát energiát adok. Néha viszont drasztikusnak kell lenni, és rászólni, mint egy kisgyerekre, hogy fejezze már be... Utána perceken belül jobb is lett a kedve, tehát mindenképpen használt.
Miután elköszöntünk egymástól, ólmos fáradtság telepedett rám. Azt gondoltam, talán az esőnek tudható be, de szerintem nem... Csak arra vágytam, hogy végre hazaérjek és aludjak. Otthon aztán megerőszakoltam magam, és elkezdtem tenni-venni. Végül egy nagyon hatékony napot zártam, átrendeztük például a nappalit. :-)
Akármilyen is, azért mégiscsak az Anyám, az egyetlen, akinek az életemet és mindazt köszönhetem, aki most vagyok. Már nem neheztelek, megtanultam elfogadni olyannak, amilyen. Megvannak a saját feladatai, amiket meg kell oldania, és a terhei, amiket cipel egy életen át. Ha így akarja... Én tiszteletben tartom.
Szerettem volna valami emlékezeteset, de sajnos nem sikerült. "Csak" egy szimpla születésnap volt. Tortát sem süthettem, mert fogyózik, és azt mondta, ne strapáljam magam, úgysem enne. Csináltam hát gyümölcssalátát. Vettem egy görögdinnyét, levágtam a kalapját, a belét meg egy olyan kanállal vájtam ki, ami kis labdákat csinál (fogalmam sincs, hogy hívják szakszerűen). Ugyanezt tettem egy sárgadinnyével is, az ananászból pedig kicsi cikkeket vágtam. Az egésznek a kicsorgó levét felfogtam, abba tettem egy kis narancslevet, mézet és jó kis mézes barackpálinkát, majd visszatöltöttem a dinnyehéjba. Nagyon jól nézett ki, és még csak nem is hízlal annyira...
Mindehhez vettem egy hatalmas csokor pünkösdi rózsát. Most szerencse, hogy itt hidegebb van, ezért éppen most nyílik... Otthon már rég elvirágzott. Ez a kedvenc virágja, annyira örült neki... Még jobban is, mint a rendes ajándéknak. Ami mondjuk praktikusnak praktikus, de nem egy nagy durranás. De hát ő kérte.
Kicsit izgultam, hogy mi lesz, hogy lesz. Ami érdekes. Azelőtt ő volt a legjobb barátnőm, szinte mindent megosztottam vele. Mindig mellettem állt, mindig segített, mindig adott tanácsot. Most, hogy távol élek, és csak ritkábban találkozunk, más a rálátásom a kapcsolatunkra is, meg ő magára is. Nem tudom, hogy azóta változott-e, mióta én eljöttem, de azelőtt nem tűnt fel, hogy ennyire negatív lenne. Benne él egy mókuskerékben, amiből nem tud, talán nem is akar kitörni. Az egész élete egy nagy harc. Energiáért való küzdelem. Persze ehhez egy olyan partner is kell... nos az is megvan neki. Nem szeretem azt az embert, ezt sajnos be kell, hogy ismerjem, de egy ideje rájöttem, nem az én tisztem megmondani az Anyámnak, hogyan és kivel kellene éljen. Hiszen ő egy felnőtt ember, aki tud dönetni a saját életéről. Én pedig nem vagyok az anyja, de még csak a barátnője sem, ezt is be kell, hogy lássam. Azóta talán kicsit nyugodtabban, megértőbben viszonyulok hozzá. Igaz az is, hogy rengeteg ezzel kapcsolatos könyvet elolvastam, és rengeteget tanultam belőlük.
Este a vacsora nagyon jól sikerült, jó hangulatban telt, az éjjel pedig végre jól aludt. Mert otthon valahogyan nem tud jól aludni.
Nálunk mindenki jól alszik, de én is érzem, hogy a parányi vendégszobának különös atmoszférája van.
Másnap csináltunk egy igazi csajos napot, a kutyát is beleértve, merthogy nála csajosabb csajt aztán elképzelni is nehéz. Sokat sétáltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Egyvalamit nem értek csak: miért van az, hogyha kettesben vagyunk, és esetleg megcirógat, vagy annál több, és simogatás, és esetleg tovább tart, mint egy perc, én már kellemetlenül érzem magam és elhúzódnék? Mi ez a blokk bennem vajon? Honnan eredhet? A Drágámmal szemben ez még sohasem fordult elő.
A következő reggel már indult is haza. Az én hibám volt, hogy kicsivel később indultunk, így sietnünk kellett, hogy elérjük a csatlakozást. Totál kiakadt, mert el van szokva a sok és főleg gyors gyaloglástól, és egyrészt hamar kifáradt, másrészt szakadt róla a víz. Hogy én ezért mit kaptam...
Igaz, még a következő vonattal is odaértünk volna időben, de akkor meg az lett volna a baj, hogy túl kevés időt hagyunk. Nagyon sokáig ült ott ferde, összeszorított szájjal, puffogva, saját magát csak még jobban felhergelve. Ezt tudja nagyon, saját magát még sokkal jobban a méregbe, idegességbe vagy a kétségbeesésbe hajszolni. Ilyenkor ki kell rántani onnan. Sokan, akik nem tudják, mire megy ki a játék, belemennek az energiaharcba. Néha én is, ha úgy látom, hogy jobb, ha most vígasztalok, tehát energiát adok. Néha viszont drasztikusnak kell lenni, és rászólni, mint egy kisgyerekre, hogy fejezze már be... Utána perceken belül jobb is lett a kedve, tehát mindenképpen használt.
Miután elköszöntünk egymástól, ólmos fáradtság telepedett rám. Azt gondoltam, talán az esőnek tudható be, de szerintem nem... Csak arra vágytam, hogy végre hazaérjek és aludjak. Otthon aztán megerőszakoltam magam, és elkezdtem tenni-venni. Végül egy nagyon hatékony napot zártam, átrendeztük például a nappalit. :-)
Akármilyen is, azért mégiscsak az Anyám, az egyetlen, akinek az életemet és mindazt köszönhetem, aki most vagyok. Már nem neheztelek, megtanultam elfogadni olyannak, amilyen. Megvannak a saját feladatai, amiket meg kell oldania, és a terhei, amiket cipel egy életen át. Ha így akarja... Én tiszteletben tartom.
2009. június 3., szerda
Róma
Igen, ott tudnék élni. A pezsgésben, a melegben, a nyárban, az ÉLETben!!! Ahol az emberek nevetősek, gondtalanok, és főleg nem rohannak sehová.
Talán egész Olaszországra jellemző ez. Végülis nem kell, hogy feltétlenül Róma legyen... Csak úgy eszembe jutott, a tegnapelőtti mozifilm kapcsán. Dan Brown Angyalok és Démonok című könyvének filmes adaptációja. Jó érzés volt látni az ismerős tereket és templomokat. És rögtön vágyni kezdtem vissza az örök városba...
Vágyni arra, hogy kiüljek egy kávézó teraszára, és elkortyoljak egy hamisítatlan olasz cappuccinot... Vagy a szűk kis utcákon elnyaljak egy hatalmas fagylaltot, amire csak úgy spatulával "kenik" fel a gombócokat... A divatról már nem is beszélek. És a város ritmusáról. A gyönyörű műemlékekről... Az ezernyi szökőkútról és lépcsőről...
Mindjárt vége a munkaidőnek. Utána megyek is, megiszom egy cappuccino-t. De lehet hogy Latte Macchiato lesz belőle... :-)
Talán egész Olaszországra jellemző ez. Végülis nem kell, hogy feltétlenül Róma legyen... Csak úgy eszembe jutott, a tegnapelőtti mozifilm kapcsán. Dan Brown Angyalok és Démonok című könyvének filmes adaptációja. Jó érzés volt látni az ismerős tereket és templomokat. És rögtön vágyni kezdtem vissza az örök városba...
Vágyni arra, hogy kiüljek egy kávézó teraszára, és elkortyoljak egy hamisítatlan olasz cappuccinot... Vagy a szűk kis utcákon elnyaljak egy hatalmas fagylaltot, amire csak úgy spatulával "kenik" fel a gombócokat... A divatról már nem is beszélek. És a város ritmusáról. A gyönyörű műemlékekről... Az ezernyi szökőkútról és lépcsőről...
Mindjárt vége a munkaidőnek. Utána megyek is, megiszom egy cappuccino-t. De lehet hogy Latte Macchiato lesz belőle... :-)
Már megint...
...esik. És hideg is van. Mint ősszel. Mikor fogom én ezt megszokni??
Én, akinek lételeme a napsütés és a meleg!! Néha persze egy kis hideg is jól jön, na de több napon keresztül, főleg nyáron???
A jó kis nyári ruhák persze ott röhögnek a szekrényben. És a fantasztikus új szandálom is! Jó, ne reklamáljak, tegnap még 25 fok volt. Egyetlen napig. Aztán újra hideg, hideg és hideg. Viszont a pasik megfordultak utánam. Ez új. Itt még nem tapasztaltam túl gyakran. :-)
Én, akinek lételeme a napsütés és a meleg!! Néha persze egy kis hideg is jól jön, na de több napon keresztül, főleg nyáron???
A jó kis nyári ruhák persze ott röhögnek a szekrényben. És a fantasztikus új szandálom is! Jó, ne reklamáljak, tegnap még 25 fok volt. Egyetlen napig. Aztán újra hideg, hideg és hideg. Viszont a pasik megfordultak utánam. Ez új. Itt még nem tapasztaltam túl gyakran. :-)
2009. június 2., kedd
Boris(z)
Három Boriszt ismerek. Az egyik Boris Valejo, festőművész, akit még Cirmos mutatott nekem anno, vagy 7-8 éve. Azonnal elvarázsolt a stílusa. A képeiben erő, feszültség, dinamika van. És rengeteg érzelem és szépség.
A másik egyik barátnőm orosz terriere, egy jókora fekete kölyökkutya.
A harmadik... ő is Boris, a klubban ismertem meg, az új szakács hozta magával, neki nagyon jó barátja. 40-45 körül lehet a fickó, mackós, vicces alkat. Már az első pillanatban érezhető volt a vonzalom. Érdekes, hogy engem gimis legjobb barátomra emlékeztet.
Mindig kitörő örömmel üdvözölt, ha találkoztunk, és ebbe egy hatalmas ölelés és két cuppanós puszi is beletartozott. Amikor épp magam alatt voltam szexuális életem hiányosságai miatt, jött újra és újra a gondolat: milyen lehet vele? Persze tudtam, hogy a gondolat a megvalósulásig úgysem fog eljutni, mert különösen veszélyes zóna... De mégis érdekes volt kicsit eljátszadozni a gondolattal. Azt is észrevettem, hogy mindig csillogó szemekkel figyel, hogy csodál, mint nőt, és bevallom, ez nagyon jót tett az önbizalmamnak. Pünkösdkor már direkt úgy készültem a klubba, hogy azért még sportos legyek, de nagyon-nagyon csinos. (Ezért sikerült például aznap a gyönyörű modell-típusú exbarátnőnél is jobban kinéznem.) Meg is volt az eredménye...
Jó érzés, ha azon kapok valakit, hogy titokban néz. Ha észrevette, hogy észrevettem, akkor mindig sután, kisfiúsan rám mosolygott. Aznap a hivatalos program és a grillezés vége után néhányan tovább maradtunk. kicsit mindenki kapatos volt, ilyenkor én is sokkal folyékonyabban beszélek. :-) Adott volt az alkalom, hogy kicsit jobban megismerjem Borist, hogy beszélgessünk. de ami a dologból kijött, végül teljesen más volt, mint a mire számítottam: egy sérült, zavarodott ember, aki éppen most próbál kimászni egy számára fojtogatóvá vált kapcsolatból, és nem érti, hogy mi is romolhatott el... Nyilvánvaló volt számomra, hogy nem tett meg mindent azért a kapcsolatért, hogy az első kudarc után azonnal sündisznóállásba vonult, és hogy a nő erre kétségbe esett, és kétségbeesésében egyre jobban erőltette, hogy javítsanak a dolgon. Ami ugye tudjuk, hogy hová vezet... Ott ült előttem ez a megtört, nagyra nőtt kisfiú, és már egyáltalán nem találtam szexinek. Sajnáltam. Várom a következő találkozást, talán akkor újra visszakapom a csillogó szemű, csintalan mosolyú Borist...
Scirocco
A múltkor munkába menet kaptam fel a fejem egy épp előttem elhaladó régi típusú fehér sportkocsira. Rögtön megrohantak az emlékek, pedig kiderült, nem is Scirocco volt, csak egy Audi...
Próbáltam elhessegetni ezeket az emlékeket, de valahogy nem nagyon akartak távozni.
Aztán hazafelé valami miatt legyalogoltam azt az egy villamosmegállót. És az egyik mellékutcában ott állt, most már valóban egy fehér Scirocco. Na innentől kezdve az emlékeknek sem volt megállás...
Pedig az az autó nem is fehér volt, hanem piros. Ami eleve szexi. Kicsit olykor göthös is. De többnyire jól ment... :-) Sok-sok élmény kötődik hozzá, annak ellenére, hogy olyan sokat nem utaztam vele. Titkos találkozások, bújkálások. Mert ugye a tiltott gyümölcs mindig édesebb... Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, mert meg kellett, hogy történjen. Két embernek találkoznia kellett, még akkor is, ha azt a körülmények épp nem igazán támogatták. A sors keze??
Ártatlan élmény is fűződik hozzá. Többen, az akkori netes társaságból elmentünk egy kis éjszakai fürdőzésre. Tél volt, tél vége. Nagyjából szétfagytunk, de az adta meg a sava-borsát. Hogy nemcsak a só fehérlett a kis medence körül, de a hó is. Hogy a forró vízbe jó volt belebújni, és nézni, ahogyan gőzölög a csillagos ég felé. Utána pedig a kapkodva öltözés a teljesen nyitott aljú kis öltözőbódéban.
A kevésbé ártatlan élményekről többet tudok mesélni. Volt ebben a csillagok nézése a motorháztetőn kinn a határban, éjszakai kocsikázás a városban, fenn Budán a pesti fények nézése... vagy egy másik alkalommal ugyanez, csak zuhogó esőben, mindenféle szép szerelmes számot hallgatva a rádióban, és az élet nehézségeiről beszélgetve... Hálás vagyok a sorsnak, hogy adott nekem egy ennyire érző szívű, bölcs embert, aki mindig mellettem állt és bátorított (a mai napig), aki még akkor is tudta kívülállóként szemlélni a dolgokat, amikor fülig szerelmes volt, és akkor is tudott egyet hátrébb lépni, amikor én pedig azt akartam, hogy előre lépjen egyet. Nem mondom, hogy ma már tudom, miért nem volt akkor rámenősebb, de azt hiszem kapisgálom már...
És hálás vagyok, amiért mellette megtapasztalhattam az igazi testi gyönyört, mert fáradhatatlan volt és gyengéd, mert számára az okozta az igazi örömet, ha nekem örömet okozhatott... Édesmindegy volt, hogy éppen hol voltunk, mindig találtunk rá alkalmat. A piros Sciroccoban is. Akár csak a főút mellett, egy utcai hirdetőtábla árnyékában állva, akár elbújva a világ (de legalábbis a falu) végére egy kis bekötőútra, ahol aztán a szűk kocsibelsőre és a kényelmetlenségre fittyet hányva akkorát szeretkeztünk, hogy hajaj...
Lehet hogy ma is gyalog megyek?? ;-)
Próbáltam elhessegetni ezeket az emlékeket, de valahogy nem nagyon akartak távozni.
Aztán hazafelé valami miatt legyalogoltam azt az egy villamosmegállót. És az egyik mellékutcában ott állt, most már valóban egy fehér Scirocco. Na innentől kezdve az emlékeknek sem volt megállás...
Pedig az az autó nem is fehér volt, hanem piros. Ami eleve szexi. Kicsit olykor göthös is. De többnyire jól ment... :-) Sok-sok élmény kötődik hozzá, annak ellenére, hogy olyan sokat nem utaztam vele. Titkos találkozások, bújkálások. Mert ugye a tiltott gyümölcs mindig édesebb... Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, mert meg kellett, hogy történjen. Két embernek találkoznia kellett, még akkor is, ha azt a körülmények épp nem igazán támogatták. A sors keze??
Ártatlan élmény is fűződik hozzá. Többen, az akkori netes társaságból elmentünk egy kis éjszakai fürdőzésre. Tél volt, tél vége. Nagyjából szétfagytunk, de az adta meg a sava-borsát. Hogy nemcsak a só fehérlett a kis medence körül, de a hó is. Hogy a forró vízbe jó volt belebújni, és nézni, ahogyan gőzölög a csillagos ég felé. Utána pedig a kapkodva öltözés a teljesen nyitott aljú kis öltözőbódéban.
A kevésbé ártatlan élményekről többet tudok mesélni. Volt ebben a csillagok nézése a motorháztetőn kinn a határban, éjszakai kocsikázás a városban, fenn Budán a pesti fények nézése... vagy egy másik alkalommal ugyanez, csak zuhogó esőben, mindenféle szép szerelmes számot hallgatva a rádióban, és az élet nehézségeiről beszélgetve... Hálás vagyok a sorsnak, hogy adott nekem egy ennyire érző szívű, bölcs embert, aki mindig mellettem állt és bátorított (a mai napig), aki még akkor is tudta kívülállóként szemlélni a dolgokat, amikor fülig szerelmes volt, és akkor is tudott egyet hátrébb lépni, amikor én pedig azt akartam, hogy előre lépjen egyet. Nem mondom, hogy ma már tudom, miért nem volt akkor rámenősebb, de azt hiszem kapisgálom már...
És hálás vagyok, amiért mellette megtapasztalhattam az igazi testi gyönyört, mert fáradhatatlan volt és gyengéd, mert számára az okozta az igazi örömet, ha nekem örömet okozhatott... Édesmindegy volt, hogy éppen hol voltunk, mindig találtunk rá alkalmat. A piros Sciroccoban is. Akár csak a főút mellett, egy utcai hirdetőtábla árnyékában állva, akár elbújva a világ (de legalábbis a falu) végére egy kis bekötőútra, ahol aztán a szűk kocsibelsőre és a kényelmetlenségre fittyet hányva akkorát szeretkeztünk, hogy hajaj...
Lehet hogy ma is gyalog megyek?? ;-)
Ex-barátnő
Igaz, a háborút még nem, de egy csatát legalább már megnyertem. Vagy már kettőt is? :-)
A történet kb. 3 hete kezdődött, amikor is váratlanul felbukkant a Szerelmem exe. Egészen véletlenül a metróban futottak össze. És persze azonnal találkozni akartak egymással. Az én Drágám persze nem mert, de tegyük inkább fel, hogy nem is akart nélkülem, így hát meghívta a leányzót hozzánk egy kis borozásra. A borszaküzletre én hívtam fel a figyelmét, aztán persze evett a penész kissé, hogy minek kell azért méregdrága borokat venni, csak mert a csaj jön. Ja, mert hogy a fehérborok szakértője?? (Szerencsére a borok engem igazoltak: a sarki közértben feleannyiért sokkal jobb borokat lehet kapni.)
Két nappal később jött a csaj, de ezt csak néhány órával előtte tudtam meg, így nem volt időm rákészülni. Azzal nyugtattam magam, hogy nekem nem is kell, nem az én ex-barátnőm... Kicsit azért rendbekaptam a lakást, örültem, hogy még épp van időm arra, hogy a takarítás után gyorsan lezuhanyozzak meg normálisan felöltözzek. Erre mi történik??? Csengetnek. A csaj. 20 perccel korábban!!! Az én szerelmem még sehol, én egy szál köntösben, csapzott hajjal. Nem értem... ha valakit meghívnak fél 8-ra, miért kell 7 óra 10 perckor odaállítani? Főleg üres kézzel. De ez persze az én bajom, mert én otthon úgy tanultam, hogy ha valahová először megyek, viszek valami apróságot.
Aztán jött a hidegzuhany: a csaj gyönyörű, magas, vékony, modell alkatú. Kissé otrombának éreztem magam mellette. Szerencsére levette, hogy nem oké a szitu, így megkérdezte, van-e erkély, kimenne dohányozni, amíg elkészülök. Én meg írtam Drágámnak egy sms-t, hogy azonnal jöjjön, a csaj már itt van... aztán gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem.
Addigra megjött a Drága is. Improvizálnunk kellett, mert kaja pl. egyáltalán nem volt otthon. Na ja, nem készültem... :-) A hangulat azért eléggé oldott lett, a csaj ledöbbent, hogy mennyire jól beszélem a nyelvet... az én Drágám meg ragyogott. Főzött gyorsan valamit. A lány azt mondta, csak kicsit kér, ennek ellenére a következő adagot az én Drágám tányérjából eszegette... Hé, kaptál rá engedélyt??? A pasi meg, mint egy hülye kamasz, csak vigyorgott rá bárgyún, és totál nem tudta, hol van. Na ezért még számolunk!!!
Viszonylag elég gyorsan eltelt az este, szerencsére, de aztán a csaj kért tőlem egy pulóvert, csak kölcsönbe, hogy ne fázzon hazafelé... Bakker, honnan adjak akkora pulóvert, ami jó rá?? Sajnos az egyik kedvencem volt az áldozat, mint legnagyobb.
Miután elment, megbeszéltük a dolgokat. Mondtam Drágámnak, hogy ilyet többet nem szeretnék látni, hogy a csaj az ő tányérjából eszik, az az én kiváltságom!!! Állítólag egyszer meg "Baby"-nek nevezte, de hát ő mindenkit baby-nek nevez, heherészett... Még jó, hogy nem hallottam.
Nem telt bele négy nap, a csaj ismét jelentkezett, ezúttal az ő lakásába hívott meg minket borozni és társasjátékozni. Drágám erre azt mondta, hogy nem baj, legalább visszakapom a pulóveremet. Csak azt nem értem, magyarázza már el valaki, miért kell azonnal ugranunk??? Merthogy a csaj az sms-t dél körül küldte, és mi este már ott is voltunk, holott azt terveztük, hogy lesz egy szép esténk kettesben... Azért elbeszélgettem vele, hogy szeretném, ha ez alkalommal jobban kimutatná, hogy összetartozunk, nem úgy, mint a múltkor, amikor is én ültem a csajjal szemben, ő az asztalfőn, de teljes felsőtestével totál a csaj felé fordulva, nekem szinte háttal. Ezen ledöbbent. Hja, a test nem hazudik... és azt is kértem, hogy ne adjon neki lehetőséget az olyan intim dolgokra, mint az egymás tányérjából evés, mert az engem illet meg. Plusz hogy remélem nem visszük túlzásba ezeket a találkozásokat... (Meséltem a csajoknak, azok rögtön kiakadtak. Azt mondták, ők nem engedtek volna meg egyetlen találkozást sem.)
Ezúttal a barátja is ott volt, aki kerek 8 évvel fiatalabb nála... De "nagyon érett".!! Hááá.... Valóban jó fej a kisfickó, meg helyes is, de mégiscsak 18...
Amikor a lány borral kínált, csak nagyon keveset kértem, kihangsúlyozva, hogy sajnos nem ihatok, mert azóta volt néhány újabb lehetőségem a teherbe esésre... Gonosz voltam, de ezt tudnia kell. Mármint nem ezt, hanem hogy az egész nem pálya. Aztán elkezdtünk játszani. A csaj kíméletlenül, mindenkin keresztülgázolva haladt előre, még játékban sem ismert tréfát. Engem az egész nem érdekelt, de ez meg is látszott. Én csak a drágám miatt voltam ott, aki ismét a csajjal szemben ülve bárgyún vigyorgott rá, és sugárzott az arca az örömtől. Engem meg továbbra is evett a penész, és kezdtem egyre féltékenyebb lenni. Azért javára legyen szólva, nem felejtette el, amit kértem tőle, többnyire átkarolt, vagy fogta a kezem, simogatott... Na jó. :-)
Ahhoz képest, hogy a csaj siettetett minket, hogy minél hamarabb odaérjünk, mert másnap korán kell kelnie, a játékban már nem sietett annyira. Nekem kellett az egésznek valamikor éjfél után véget vetnem. Aztán Drágám poénkodni kezdett, hogy lehet kölcsön kéne kérnünk egy pulóvert, és akkor hamarosan újra játszhatnánk együtt... Ráhúztam egy jókorát, és közöltem, hogy remélem tudja, miért kapta... Elég nekem az a tény is, hogy a csaj mindössze 2 megállónyira lakik tőlünk!!
Otthon aztán lefekvéskor ismét elbeszélgettem vele kicsit. Igazából csak magamat akartam fényezni, kérdeztem, hogy ugye azt tudja, hogy ezt nem sok csaj tenné meg neki? Hogy hajlandó az exet beengedni a lakásba, majd utána ismét találkozni és mindehhez még jó pofát is vágni? nem értette igazán. Mondtam neki, hogy oké, ha ezt szertné, olykor-olykor találkozhatunk vele, de ne legyen túl gyakori. Mert most most van, a múlt meg már elmúlt... és nincs helye a jelenben. Na erre totál kiakadt. Hogy hát az én "Cirmos" barátom is az exem volt, mégis találkozott ő is vele... Igen, csak annyi aprócska kis különbség van, hogy ő most a legjobb barátom!! De akkor az exem volt, hajtogatta, és akkor vele se találkozzunk többet. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy Cirmos hat éve jóbaráti státuszban van, tehát már akkor barát volt, amikor ő még sehol sem volt!! Erre azt találta mondani, hogy hátha a csaj most lenne jó barát? Én meg visszakérdeztem, hogy igen, és akkor hol volt eddig? Nem tudott mit mondani erre, és ezen még jobban felhúzta magát. Csak azt hajtogatta, hogy akkor Cirmossal se találkozzunk többet, mert ő is az exem...
Jó darabig pihentettem a témát, nem hoztam szóba, csak Cirmosnak írtam meg a bánatomat. Azt tanácsolta, hogy ha már ilyen szépen belementem ebbe a játékba, akkor legyek diplomatikus és igyekezzek jó pofát vágni a dologhoz. Még mindig jobb, ha velem együtt találkozik vele, mintha nélkülem. Ez igaz.
Jó egy hétre rá megkérdeztem, hogy volt-e valami visszajelzés a lánytól, hogy hogy érezte magát nálunk, vagy ilyesmi. Semmi. Hogyhogy semmi, kérdeztem én. Hát kérdezd meg tőle, ha ennyire tudni akarod, mondta ő. Na ezen már elkezdtünk poénkodni, hogy mi lenne, ha felhívnám a csajt, és megkérdezném, hogy mi van, utálsz minket, hogy nem jelentkezel?? Jókat röhögtünk az egészen. És ez jó.
Egész Pünkösdig nem jelentkezett a csaj. Pünkösd vasárnap a klubban mindenféle bolondos versenyek voltak, a Drágám volt a főszervező ugye. Én is kimentem, minek üljek otthon egész nap? Lementek a játékos vetélkedők, elkezdődtek a meccsek, egyszerre csak egy napszemüveges tünemény libeg be a klubba. Nem hittem a szememnek... Meg is kérdeztem a Drágát, hogy ez meg mit keres itt??? Azt mondta, hogy csak az anyját akarta meglepni azzal, hogy eljött (mert Anyuka is ott volt). Aha, persze... Elfutott a méreg, főleg mikor láttam, hogy nevetgélve társalognak. Totál kész voltam. Aztán elővettem a józanabbik eszemet, és elgondolkoztam. Ha ilyen negatívan viselkedem, totál bevonzom a bajt... Az ajtófélfának dőlve csináltam egy gyors meditációt kinn a napon, amiben elűztem a negatív gondolatokat, az aurámat "befoltoztam", ismét ragyogóvá tettem, majd megnyitottam a szívcsakrámat és szeretetet sugároztam. Aztán vettem egy nagy levegőt és odamentem a lányhoz barátkozni. Hát ha ez kell...
Először úgy tűnt, örül neki. Tényleg próbáltam kedves lenni, kérdeztem a munkájáról, arról, hogy mit terveznek a nyárra, a barátjáról... Készségesen válaszolt, de vissza nem nagyon kérdezett... Viszont kezdett egyre jobban bezárulni. Először csak a karjait tette keresztbe, majd a lábát is, végül rágyújtott egy cigire és füstbe burkolózott. Meg csendbe. Mert ha én nem kérdeztem valamit, akkor ő ugyan magától nem mondott semmit. Egy idő után feladtam, és arra hivatkozva, hogy mosdóba kell mennem, otthagytam. Utána meg leültem újságot olvasni. Tökre érdekes, hogy az anyján kívül nem nagyon ment oda hozzá senki, pedig a klubban majdnem mindenki ismeri. Egy idő után aztán odajött köszönni és elviharzott. A Drágámtól pedig el sem köszönt, csak Anyukával üzente meg, hogy elment, ha netán nem vette volna észre....
Summa summárum: a lány nem akar velem barátkozni. Velem nem...
A történet kb. 3 hete kezdődött, amikor is váratlanul felbukkant a Szerelmem exe. Egészen véletlenül a metróban futottak össze. És persze azonnal találkozni akartak egymással. Az én Drágám persze nem mert, de tegyük inkább fel, hogy nem is akart nélkülem, így hát meghívta a leányzót hozzánk egy kis borozásra. A borszaküzletre én hívtam fel a figyelmét, aztán persze evett a penész kissé, hogy minek kell azért méregdrága borokat venni, csak mert a csaj jön. Ja, mert hogy a fehérborok szakértője?? (Szerencsére a borok engem igazoltak: a sarki közértben feleannyiért sokkal jobb borokat lehet kapni.)
Két nappal később jött a csaj, de ezt csak néhány órával előtte tudtam meg, így nem volt időm rákészülni. Azzal nyugtattam magam, hogy nekem nem is kell, nem az én ex-barátnőm... Kicsit azért rendbekaptam a lakást, örültem, hogy még épp van időm arra, hogy a takarítás után gyorsan lezuhanyozzak meg normálisan felöltözzek. Erre mi történik??? Csengetnek. A csaj. 20 perccel korábban!!! Az én szerelmem még sehol, én egy szál köntösben, csapzott hajjal. Nem értem... ha valakit meghívnak fél 8-ra, miért kell 7 óra 10 perckor odaállítani? Főleg üres kézzel. De ez persze az én bajom, mert én otthon úgy tanultam, hogy ha valahová először megyek, viszek valami apróságot.
Aztán jött a hidegzuhany: a csaj gyönyörű, magas, vékony, modell alkatú. Kissé otrombának éreztem magam mellette. Szerencsére levette, hogy nem oké a szitu, így megkérdezte, van-e erkély, kimenne dohányozni, amíg elkészülök. Én meg írtam Drágámnak egy sms-t, hogy azonnal jöjjön, a csaj már itt van... aztán gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem.
Addigra megjött a Drága is. Improvizálnunk kellett, mert kaja pl. egyáltalán nem volt otthon. Na ja, nem készültem... :-) A hangulat azért eléggé oldott lett, a csaj ledöbbent, hogy mennyire jól beszélem a nyelvet... az én Drágám meg ragyogott. Főzött gyorsan valamit. A lány azt mondta, csak kicsit kér, ennek ellenére a következő adagot az én Drágám tányérjából eszegette... Hé, kaptál rá engedélyt??? A pasi meg, mint egy hülye kamasz, csak vigyorgott rá bárgyún, és totál nem tudta, hol van. Na ezért még számolunk!!!
Viszonylag elég gyorsan eltelt az este, szerencsére, de aztán a csaj kért tőlem egy pulóvert, csak kölcsönbe, hogy ne fázzon hazafelé... Bakker, honnan adjak akkora pulóvert, ami jó rá?? Sajnos az egyik kedvencem volt az áldozat, mint legnagyobb.
Miután elment, megbeszéltük a dolgokat. Mondtam Drágámnak, hogy ilyet többet nem szeretnék látni, hogy a csaj az ő tányérjából eszik, az az én kiváltságom!!! Állítólag egyszer meg "Baby"-nek nevezte, de hát ő mindenkit baby-nek nevez, heherészett... Még jó, hogy nem hallottam.
Nem telt bele négy nap, a csaj ismét jelentkezett, ezúttal az ő lakásába hívott meg minket borozni és társasjátékozni. Drágám erre azt mondta, hogy nem baj, legalább visszakapom a pulóveremet. Csak azt nem értem, magyarázza már el valaki, miért kell azonnal ugranunk??? Merthogy a csaj az sms-t dél körül küldte, és mi este már ott is voltunk, holott azt terveztük, hogy lesz egy szép esténk kettesben... Azért elbeszélgettem vele, hogy szeretném, ha ez alkalommal jobban kimutatná, hogy összetartozunk, nem úgy, mint a múltkor, amikor is én ültem a csajjal szemben, ő az asztalfőn, de teljes felsőtestével totál a csaj felé fordulva, nekem szinte háttal. Ezen ledöbbent. Hja, a test nem hazudik... és azt is kértem, hogy ne adjon neki lehetőséget az olyan intim dolgokra, mint az egymás tányérjából evés, mert az engem illet meg. Plusz hogy remélem nem visszük túlzásba ezeket a találkozásokat... (Meséltem a csajoknak, azok rögtön kiakadtak. Azt mondták, ők nem engedtek volna meg egyetlen találkozást sem.)
Ezúttal a barátja is ott volt, aki kerek 8 évvel fiatalabb nála... De "nagyon érett".!! Hááá.... Valóban jó fej a kisfickó, meg helyes is, de mégiscsak 18...
Amikor a lány borral kínált, csak nagyon keveset kértem, kihangsúlyozva, hogy sajnos nem ihatok, mert azóta volt néhány újabb lehetőségem a teherbe esésre... Gonosz voltam, de ezt tudnia kell. Mármint nem ezt, hanem hogy az egész nem pálya. Aztán elkezdtünk játszani. A csaj kíméletlenül, mindenkin keresztülgázolva haladt előre, még játékban sem ismert tréfát. Engem az egész nem érdekelt, de ez meg is látszott. Én csak a drágám miatt voltam ott, aki ismét a csajjal szemben ülve bárgyún vigyorgott rá, és sugárzott az arca az örömtől. Engem meg továbbra is evett a penész, és kezdtem egyre féltékenyebb lenni. Azért javára legyen szólva, nem felejtette el, amit kértem tőle, többnyire átkarolt, vagy fogta a kezem, simogatott... Na jó. :-)
Ahhoz képest, hogy a csaj siettetett minket, hogy minél hamarabb odaérjünk, mert másnap korán kell kelnie, a játékban már nem sietett annyira. Nekem kellett az egésznek valamikor éjfél után véget vetnem. Aztán Drágám poénkodni kezdett, hogy lehet kölcsön kéne kérnünk egy pulóvert, és akkor hamarosan újra játszhatnánk együtt... Ráhúztam egy jókorát, és közöltem, hogy remélem tudja, miért kapta... Elég nekem az a tény is, hogy a csaj mindössze 2 megállónyira lakik tőlünk!!
Otthon aztán lefekvéskor ismét elbeszélgettem vele kicsit. Igazából csak magamat akartam fényezni, kérdeztem, hogy ugye azt tudja, hogy ezt nem sok csaj tenné meg neki? Hogy hajlandó az exet beengedni a lakásba, majd utána ismét találkozni és mindehhez még jó pofát is vágni? nem értette igazán. Mondtam neki, hogy oké, ha ezt szertné, olykor-olykor találkozhatunk vele, de ne legyen túl gyakori. Mert most most van, a múlt meg már elmúlt... és nincs helye a jelenben. Na erre totál kiakadt. Hogy hát az én "Cirmos" barátom is az exem volt, mégis találkozott ő is vele... Igen, csak annyi aprócska kis különbség van, hogy ő most a legjobb barátom!! De akkor az exem volt, hajtogatta, és akkor vele se találkozzunk többet. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy Cirmos hat éve jóbaráti státuszban van, tehát már akkor barát volt, amikor ő még sehol sem volt!! Erre azt találta mondani, hogy hátha a csaj most lenne jó barát? Én meg visszakérdeztem, hogy igen, és akkor hol volt eddig? Nem tudott mit mondani erre, és ezen még jobban felhúzta magát. Csak azt hajtogatta, hogy akkor Cirmossal se találkozzunk többet, mert ő is az exem...
Jó darabig pihentettem a témát, nem hoztam szóba, csak Cirmosnak írtam meg a bánatomat. Azt tanácsolta, hogy ha már ilyen szépen belementem ebbe a játékba, akkor legyek diplomatikus és igyekezzek jó pofát vágni a dologhoz. Még mindig jobb, ha velem együtt találkozik vele, mintha nélkülem. Ez igaz.
Jó egy hétre rá megkérdeztem, hogy volt-e valami visszajelzés a lánytól, hogy hogy érezte magát nálunk, vagy ilyesmi. Semmi. Hogyhogy semmi, kérdeztem én. Hát kérdezd meg tőle, ha ennyire tudni akarod, mondta ő. Na ezen már elkezdtünk poénkodni, hogy mi lenne, ha felhívnám a csajt, és megkérdezném, hogy mi van, utálsz minket, hogy nem jelentkezel?? Jókat röhögtünk az egészen. És ez jó.
Egész Pünkösdig nem jelentkezett a csaj. Pünkösd vasárnap a klubban mindenféle bolondos versenyek voltak, a Drágám volt a főszervező ugye. Én is kimentem, minek üljek otthon egész nap? Lementek a játékos vetélkedők, elkezdődtek a meccsek, egyszerre csak egy napszemüveges tünemény libeg be a klubba. Nem hittem a szememnek... Meg is kérdeztem a Drágát, hogy ez meg mit keres itt??? Azt mondta, hogy csak az anyját akarta meglepni azzal, hogy eljött (mert Anyuka is ott volt). Aha, persze... Elfutott a méreg, főleg mikor láttam, hogy nevetgélve társalognak. Totál kész voltam. Aztán elővettem a józanabbik eszemet, és elgondolkoztam. Ha ilyen negatívan viselkedem, totál bevonzom a bajt... Az ajtófélfának dőlve csináltam egy gyors meditációt kinn a napon, amiben elűztem a negatív gondolatokat, az aurámat "befoltoztam", ismét ragyogóvá tettem, majd megnyitottam a szívcsakrámat és szeretetet sugároztam. Aztán vettem egy nagy levegőt és odamentem a lányhoz barátkozni. Hát ha ez kell...
Először úgy tűnt, örül neki. Tényleg próbáltam kedves lenni, kérdeztem a munkájáról, arról, hogy mit terveznek a nyárra, a barátjáról... Készségesen válaszolt, de vissza nem nagyon kérdezett... Viszont kezdett egyre jobban bezárulni. Először csak a karjait tette keresztbe, majd a lábát is, végül rágyújtott egy cigire és füstbe burkolózott. Meg csendbe. Mert ha én nem kérdeztem valamit, akkor ő ugyan magától nem mondott semmit. Egy idő után feladtam, és arra hivatkozva, hogy mosdóba kell mennem, otthagytam. Utána meg leültem újságot olvasni. Tökre érdekes, hogy az anyján kívül nem nagyon ment oda hozzá senki, pedig a klubban majdnem mindenki ismeri. Egy idő után aztán odajött köszönni és elviharzott. A Drágámtól pedig el sem köszönt, csak Anyukával üzente meg, hogy elment, ha netán nem vette volna észre....
Summa summárum: a lány nem akar velem barátkozni. Velem nem...
