A múltkor munkába menet kaptam fel a fejem egy épp előttem elhaladó régi típusú fehér sportkocsira. Rögtön megrohantak az emlékek, pedig kiderült, nem is Scirocco volt, csak egy Audi...
Próbáltam elhessegetni ezeket az emlékeket, de valahogy nem nagyon akartak távozni.
Aztán hazafelé valami miatt legyalogoltam azt az egy villamosmegállót. És az egyik mellékutcában ott állt, most már valóban egy fehér Scirocco. Na innentől kezdve az emlékeknek sem volt megállás...
Pedig az az autó nem is fehér volt, hanem piros. Ami eleve szexi. Kicsit olykor göthös is. De többnyire jól ment... :-) Sok-sok élmény kötődik hozzá, annak ellenére, hogy olyan sokat nem utaztam vele. Titkos találkozások, bújkálások. Mert ugye a tiltott gyümölcs mindig édesebb... Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, mert meg kellett, hogy történjen. Két embernek találkoznia kellett, még akkor is, ha azt a körülmények épp nem igazán támogatták. A sors keze??
Ártatlan élmény is fűződik hozzá. Többen, az akkori netes társaságból elmentünk egy kis éjszakai fürdőzésre. Tél volt, tél vége. Nagyjából szétfagytunk, de az adta meg a sava-borsát. Hogy nemcsak a só fehérlett a kis medence körül, de a hó is. Hogy a forró vízbe jó volt belebújni, és nézni, ahogyan gőzölög a csillagos ég felé. Utána pedig a kapkodva öltözés a teljesen nyitott aljú kis öltözőbódéban.
A kevésbé ártatlan élményekről többet tudok mesélni. Volt ebben a csillagok nézése a motorháztetőn kinn a határban, éjszakai kocsikázás a városban, fenn Budán a pesti fények nézése... vagy egy másik alkalommal ugyanez, csak zuhogó esőben, mindenféle szép szerelmes számot hallgatva a rádióban, és az élet nehézségeiről beszélgetve... Hálás vagyok a sorsnak, hogy adott nekem egy ennyire érző szívű, bölcs embert, aki mindig mellettem állt és bátorított (a mai napig), aki még akkor is tudta kívülállóként szemlélni a dolgokat, amikor fülig szerelmes volt, és akkor is tudott egyet hátrébb lépni, amikor én pedig azt akartam, hogy előre lépjen egyet. Nem mondom, hogy ma már tudom, miért nem volt akkor rámenősebb, de azt hiszem kapisgálom már...
És hálás vagyok, amiért mellette megtapasztalhattam az igazi testi gyönyört, mert fáradhatatlan volt és gyengéd, mert számára az okozta az igazi örömet, ha nekem örömet okozhatott... Édesmindegy volt, hogy éppen hol voltunk, mindig találtunk rá alkalmat. A piros Sciroccoban is. Akár csak a főút mellett, egy utcai hirdetőtábla árnyékában állva, akár elbújva a világ (de legalábbis a falu) végére egy kis bekötőútra, ahol aztán a szűk kocsibelsőre és a kényelmetlenségre fittyet hányva akkorát szeretkeztünk, hogy hajaj...
Lehet hogy ma is gyalog megyek?? ;-)
Próbáltam elhessegetni ezeket az emlékeket, de valahogy nem nagyon akartak távozni.
Aztán hazafelé valami miatt legyalogoltam azt az egy villamosmegállót. És az egyik mellékutcában ott állt, most már valóban egy fehér Scirocco. Na innentől kezdve az emlékeknek sem volt megállás...
Pedig az az autó nem is fehér volt, hanem piros. Ami eleve szexi. Kicsit olykor göthös is. De többnyire jól ment... :-) Sok-sok élmény kötődik hozzá, annak ellenére, hogy olyan sokat nem utaztam vele. Titkos találkozások, bújkálások. Mert ugye a tiltott gyümölcs mindig édesebb... Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, mert meg kellett, hogy történjen. Két embernek találkoznia kellett, még akkor is, ha azt a körülmények épp nem igazán támogatták. A sors keze??
Ártatlan élmény is fűződik hozzá. Többen, az akkori netes társaságból elmentünk egy kis éjszakai fürdőzésre. Tél volt, tél vége. Nagyjából szétfagytunk, de az adta meg a sava-borsát. Hogy nemcsak a só fehérlett a kis medence körül, de a hó is. Hogy a forró vízbe jó volt belebújni, és nézni, ahogyan gőzölög a csillagos ég felé. Utána pedig a kapkodva öltözés a teljesen nyitott aljú kis öltözőbódéban.
A kevésbé ártatlan élményekről többet tudok mesélni. Volt ebben a csillagok nézése a motorháztetőn kinn a határban, éjszakai kocsikázás a városban, fenn Budán a pesti fények nézése... vagy egy másik alkalommal ugyanez, csak zuhogó esőben, mindenféle szép szerelmes számot hallgatva a rádióban, és az élet nehézségeiről beszélgetve... Hálás vagyok a sorsnak, hogy adott nekem egy ennyire érző szívű, bölcs embert, aki mindig mellettem állt és bátorított (a mai napig), aki még akkor is tudta kívülállóként szemlélni a dolgokat, amikor fülig szerelmes volt, és akkor is tudott egyet hátrébb lépni, amikor én pedig azt akartam, hogy előre lépjen egyet. Nem mondom, hogy ma már tudom, miért nem volt akkor rámenősebb, de azt hiszem kapisgálom már...
És hálás vagyok, amiért mellette megtapasztalhattam az igazi testi gyönyört, mert fáradhatatlan volt és gyengéd, mert számára az okozta az igazi örömet, ha nekem örömet okozhatott... Édesmindegy volt, hogy éppen hol voltunk, mindig találtunk rá alkalmat. A piros Sciroccoban is. Akár csak a főút mellett, egy utcai hirdetőtábla árnyékában állva, akár elbújva a világ (de legalábbis a falu) végére egy kis bekötőútra, ahol aztán a szűk kocsibelsőre és a kényelmetlenségre fittyet hányva akkorát szeretkeztünk, hogy hajaj...
Lehet hogy ma is gyalog megyek?? ;-)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése