Csak szex

A cím ellenére itt most nem holmi pikáns sztoriról lesz szó. Hanem egy könyvről. Egy hamisítatlan Osho-könyvről (nem gondoltam, hogy megjelent magyarul, de mégis).

Elég nagy mű, és annyi mindenről van szó benne, hogy nehéz lesz összefoglalni. Mégis egyetlen témáról ír végig, a szexről, a szexualitásról.

Természetes, hogy tetszik nekem, úgy, ahogy van, hiszen többnyire engem igazol. Hogy a vágyaim, és a szexről alkotott elképzeléseim nem hibásak, hanem nagyon is úgy van, illetve úgy kellene lennie, ahogyan én azt elképzelem.

Ahhoz, hogy a meditációt, a gondolat- és ego-nélküliséget valamint az időtlenséget a maga teljességében meg tudjuk élni, először a szexualitásunkat kell tudnunk megélni. A mai ember elfojtja a szexualitását, a nyomában sincs annak, amilyennek megélhetné. A szexnek vadnak kell lennie, fékeveszettnek, extázisnak, teljes felolvadásnak és megsemmisülésnek.

A vallások évszázadok óta azt nevelik belénk, hogy a szex bűn, ha szexuális gondolataid támadnak, akkor bűnös vagy, és elkárhozol. Emiatt régen az emberek nem mertek szeretkezni, nem merték megélni a szexualitásukat, a szex csak funkcionális volt, gyereknemzésre szolgált, de arra is lélektelenül. A papok pontosan erre a félelemre, a bűntudatra építettek, ennél fogva tudták az embert irányítani, manipulálni. Mert csak az irányítható, aki fél, a szabad ember nem ismeri a félelmet, és nem tűri meg a határokat. Ezt a bűntudatot nevelik belénk évszázadok óta, ez ivódott bele mélyen a tudatalattinkba, és ez játszódik le észrevétlenül minden egyes szeretkezéskor.

A társadalom is korlátokat állít, és bűnösnek kiált ki, ha a szexualitásodat meg mered élni, ha ki mered mutatni, ha vállalod magad és mások előtt, legyen az akármilyen irányultságú. Bűnös vagy, ha a saját nemedet szereted, bűnös vagy, ha mindkettőt, de akkor is bűnös vagy, ha az ellenkezőt. Visszafogottnak kell lenned, nem élvezheted, nem mutathatod, nem gyakorolhatod, és csakis egyetlen emberrel teheted, miután házasságot kötöttél. Mindez megnyomorítja az embert. Tehetetlenül nézi, hogy a vágyai nem találhatnak kielégülésre, hát elnyomja őket. De mi történik, ha elnyomja őket? Még erősebben törnek a felszínre, utat találva ott is, ahol azelőtt nem, elferdülve, kerülőutakon.

A társadalom az egót erősíti, az egót táplálja, ami elnyomja az egyént, elnyomja a lelket. Most már amiatt sem megy bele az ember igazán a szexualitásba, mert a csúcsponton, az orgazmus pillanatában megszűnik a külvilág, eltűnik az idő - és eltűnik az egó. Ezt pedig a társadalom nem engedheti meg. Ezért van az, hogy az erős egóval rendelkező emberek csak tessék-lássék szeretkeznek, igazán sosem oldódnak fel benne, az egész aktus csupán két nemi szerv találkozása. Csupán fizikális, ennél még az állatok is többet beleadnak az aktusba.

A szeretkezésnek játéknak kell lennie, örömnek, szenvedélynek, odaadásnak, feloldódásnak, táncnak és meditációnak. Két testnek, és azon túl a két léleknek össze kell olvadnia, fel kell oldódnia egymásban, megszüntetve időt és teret, ahol semmi más nem létezik, csak a szeretet és a szexualitás extázisa.

Ehhez jön még több lelki, spirituális adalék, ami az egész témán finomít. Azt mondja, hogy csak azzal szeretkezzünk, akihez különösen vonzódunk, akit szeretünk. És igen, kimondja, hogy véleménye szerint két embernek, attól, hogy egymást szeretik és együtt élnek, másokkal is kellene, hogy legyen szexuális élményük, tapasztalatszerzés céljából, ami a társsal való kapcsolat további mélyítését szolgálja. A féltékenység, mint ilyen, az egó hozadéka, a lélek nem ismeri a félelmet és nem ismeri a féltékenységet, az adott helyzettel minden pillanatban maximálisan elégedett és elfogadja azt.

A szex isteni, út a megvilágosodás felé, csak az tudja ezt elérni, aki megismerte, meg merte ismerni a szexet, és fel mert benne oldódni, tökéletesen élvezve azt. Azt tartja, hogy egy külön szobát kellene fenntartani a szeretkezések céljára, amelyet templomként tisztelünk, és ahová csak tiszta testtel, ápoltan lépünk be, a cipőt és a fejet (!!) az ajtó előtt hagyva. Igen, a fejet, a zavaró gondolatokkal és az egóval együtt. Ebben a templomban pedig gyertyát kell gyújtani, és csakis az örömöknek élni, énekelni, zenét hallgatni, táncolni, meditálni, spontán, nem pedig a szeretkezésre rákészülve. Ha mindez a boldog eksztázis szeretkezésbe torkollik, nagyszerű, hagyni kell, hogy a vágy és az érzékek hullámai magukkal sodorjanak, amelyből spontán jön létre az orgazmus, egy soha nem tapasztalt mélységű és magasságú orgazmus. Ha pedig nem lesz belőle szeretkezés, úgy is jó, majd lesz máskor, elvárásokkal nem szabad a szexualitás elébe menni, hagyni kell, hogy megtörténjen.

Ír a férfi és a nő közötti különbségekről is, és - mily lelket simogató!! - leírja, hogy a férfi, ha a nőt szereti, és ténylegesen szeretkezik vele, mit és hogyan kellene csináljon. Részletesen ír az előjátékról, arról, hogy a nő minden egyes porcikája szexuális, tehát izgatható, és ezért kell is izgatni, holott ezt sok férfi rettenetesen lerövidíti, nem hagyva ezzel elég időt a női testnek a ráhangolódásra és a "beindulásra", ír magáról az aktusról, hogy hogyan kell történjen, ha a férfi igazán szereti a nőt és nem az egója a fontosabb, illetve az utójátékról, amit szinte mindenki megspórol. (Egy pillanat alatt átfuttattam az agyamon eddigi tapasztalataimat, és mindössze kettőt találtam, akik igazán odafigyeltek rám... Róluk írtam is néhány napja, benne vannak a top 3-ban - milyen érdekes! A top 3 3. tagja pedig azért van benne, mert a kémia annyira működött részemről, hogy félelmetes.) Amikor ezt olvastam, egy pillanatra felébredt bennem a gyanú, hogy Osho vajon nem nő-e, álruhában? :-) De nem, nagyon is férfi, aki megtapasztalta a szex minden örömét, aki fel mert benne oldódni, és miután megismerte a szentségét, azt már később, a meditációi során is elő tudta hívni, így azután már nem volt szüksége a szexre. Ez szerinte a végállomás: minél inkább megtapasztaljuk, annál könnyebben elő tudjuk majd hívni a meditáció során, és egy idő után annál kevésbé lesz szükségünk rá, míg végül el is marad teljesen. Természetesen gyermekek ezután ios fognak születni, tehát ebben a minőségében a szex megmarad, csak teljesen más minőségben, egy új dimenzióban teszi majd azt a pár.

Mit is mondhatnék ezek után? Boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy olvashatom ezt a könyvet, hogy Osho egyáltalán "az utamba került". Még ha "Az Ego Könyve" után kicsit őrültnek tartottam is. Ez a könyv kötelező olvasmány kellene legyen minden férfi és nő számára, ha nem is a megvilágosodás és az "isteni út" megtalálása, de mindenképpen egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb szexuális élet megvalósítása miatt.

(Black) Devil

Olyan sokat festettem az ördögöt a falra, hogy végül megjelent. Természetesen az ex. A klubban. Szinte egy időben érkeztünk, és bennem azonnal felment ismét a pumpa: mi a francot akar ez itt???

Nem foglalkoztam vele, mentem hátra a Drágával, aki addigra már pont befejezte a meccsét. Lekéstem. Az ellenfél nem volt téma, ezért. Közöltem vele negédesen, hogy itt van a Kedves Exe, de nem mondott rá semmit. Aztán már nem lehetett kikerülni, köszöntem neki, épp Tonival beszélgetett. Meg kellett állapítanom, hogy bár gyönyörű a nő, Toni mellett mégis elhalványul.

Aztán bementem a klubházba, ott meg a Bolgár Leányzó... Rögtön látta rajtam, mekkora a fejem, kérdezte, hogy mi van. én meg elmeséltem. Találtam egy szövetségest. Azonnal mellém állt, szerintem titokban ő is szerelmes a Drágába. Ez van, ezt túl kell élnem. Mindig is ez volt, lányok hada hevert a lábai előtt. Mindegy, egyetértett abban, hogy a csajnak itt semmi keresnivalója.

Aztán, mivel láttam, hogy az Ex odament a Drágához (ha már a Drága nem ment oda hozzá), hát odamentem én is, és szépen átkaroltam a Drágát, de úgy, hogy közöttük legyek. Ez nem tetszett a Drágának, éreztem a testtartásából, de nem mert szólni. A csaj pedig hamarosan elment, merthogy az Anyukája odaát van a másik klubban. Rövidesen visszajött, Anyuka nélkül, tehát Anyuka mégsem volt odaát, ez nem jött be. Aztán már rátelefonált Anyukára, aki rá egy fél órára jött. Istenem, istenem....

Én meg? A Drágának az volt a kívánsága, hogy legyünk barátok, hát odaültem hozzá, és elkezdtünk beszélgetni. Őszintén szólva talán lehetnénk barátnők, ha nem úgy állna hozzá a dolgokhoz, ahogyan.
Azt mondta, hogy már vagy 4-5 éve nem látta a Drágát játszani, ezért hát eljött megnézni... Nagyon örülök. Aztán persze kiderült a turpisság... Még mindig együtt van a 18 éves barátjával, aki azóta már lehet vagy 19 is persze, immáron két és fél éve... De tegnap tett vagy mondott valamit a fiú, amivel mélységesen megbántotta, nem akart róla beszélni. Már harmadjára teszi, és már mondta neki, hogy ezt hagyja abba, mégis megteszi újra. Mondta neki a csaj, hogy gondolkodjon el rajta, aztán majd menjen oda hozzá, ha magyarázatot talált rá, miért tette. Ajjjj.... Egy férfihoz így viszonyulni?? Szarvashiba. Próbáltam neki elmondani, hogy ha egy férfival ezt így közli, akkor az a férfi sarokba szorítva érzi magát, és persze, hogy megnémul. Okosan, lassan kell közelíteni, neki kell beszélni, beszélgetni, és szép finoman, észrevétlenül arra terelni a témát... Akkor majd fog róla beszélni, hogy miért is esett úgy, ahogyan esett. Mondtam neki, hogy mindig a nőnek kell okosnak lennie... Ez ellen persze azonnal lázadt, nem, neeem, nem akarom!!! Pedig Kiscsillag, így van ez. Hallgass az öregebbre. Mint mondta, ma reggel 1 órát adott a fiúnak, hogy magyarázatot adjon, de mivel az nem kezdett el róla beszélni, ő fogta magát és eljött otthonról. Most pedig mélységesen ki volt akadva, hogy a srácot egyáltalán nem érdekli, hol van... Hja, ezt én is próbáltam a Drágával, nekem sem jött be... Így hát nagyon gyorsan megtanultam, hogy ez nem megoldás. A csaj viszont nem tanulta meg, mert már a Drágával is ezt csinálta, ha valami gáz volt. Beszélni, beszélni, akkor is, ha nem én vagyok a hibás. Mindent meg lehet, és kell beszélni. Azt hiszem, elég jó tanácsokat adtam a csajnak, közben próbáltam benne erősíteni, hogy igen, ő ahhoz a fiúhoz tartozik, és ha gondok vannak is, mert hát hol nincsenek, akkor is, ha legbelül tudja, és elhatározta, hogy ő az igazi, akkor ez átsegíti mindenen.
És meséltem neki, hogy mi mennyit dolgoztunk, és dolgozunk még most is a Drágával a kapcsolatunkon, de megéri, és hogy milyen nagy szerencsém van, hogy a Drága partner ebben. Meg hogy mi összetartozunk, én ezt már akkor, 17 évesen tudtam. Naná, hogy meséltem neki ezekről. Hagy tudja, hogy itt tényleg semmi keresnivalója nincsen. Vigasztalásért jött, mit jött, rohant. Ez nem megoldás. Ha otthon valami probléma van, azonnal rohanok egy másik pasihoz? Nem, Kiscsillag, erről lekéstél. Az a másik pasi most már hozzám tartozik, te csak menj vissza a kis 18 évesedhez.

A lány közben rágyújtott egy cigire. Egy egészen különös cigire. Fekete, mint az éjszaka, még a füstszűrője is. Az illata pedig vanília. Black Devil a cigi neve. Hát igen. Illik hozzá, tökéletesen.

A klub legjobb pasija megkérdezte ebéd közben, hogy telefonszámot is cseréltünk a csajjal? Mert látszólag olyan harmonikusan elbeszélgettünk. Mondtam neki, hogy azt még nem, de jól megértettük egymást, még ha nem is örültem neki, hogy ott volt. Azt is elmondtam, hogy miért. Ő pedig elmondta, hogy erről már beszéltek tavaly nyáron a Drágával, amikor a csaj valami galibát okozott a kapcsolatunkban (nem, ezúttal nem okozott), és a Drága mondta neki, hogy az Exnek semmi esélye nincsen már nála. Igen, ezt mondta már nekem is a Drága, mégis jó volt más szájából is hallani. Egy olyan szájából, aki számomra hiteles, akit kedvelek és akinek a szavára maximálisan adok.

Tehát az Exről ennyit, túltárgyalva. Nem jelent veszélyt. És kénytelen volt ma velem beérni. :-)

Ez + az II. - A hétköznapokból

Az utóbbi időben annyit írtam már a munkáról, hogy itt az ideje kicsit mással is foglalkoznom. Az igazság az sajnos, hogy akár akarom, akár nem, szinte minden a munkával függ össze. Épp erről beszélgettünk tegnap az Arab lánnyal: a pénz tenné? És azonnal egyetértettünk abban, hogy nem a pénz. Hiszen egyikünk sem keres olyan hű de sokat, sőt, ahhoz a munkához, amit csinálunk, nagyon is keveset. Ő szinte velem egy időben kapott állást, ami nagy szó, és nem győz elég hálát adni az égnek, hogy ez megtörténhetett.

Tehát nem a pénz teszi, persze az sem elhanyagolható, hogy végre kikerültem a függőségi viszonyból, még ha az a tulajdon férjem is volt. Hogy mi teszi? A tudat, hogy valami hasznos dolgot csinálok, hogy valakinek szüksége van rám, hogy nem ülök otthon naphosszat, lesve, hogy mikor jön az Uram, hanem emberek között vagyok, értelmes emberek között, van kihez szólni, és nem csak a négy falat bámulom. Még ha most a tanulás fázisában is vagyok, és sok mindent nem értek, akkor is hatalmas önbizalmat ad, hogy végre teszek valamit, a saját erőmből és tudásomból, és hogy mások elismernek és elfogadnak.

Most kezdtem el élni. Itt, ebben az országban. Eddig egy virághoz voltam hasonló, és ahhoz is hasonlítottam magam, aki az országában, a napsütötte, meleg, szeretetteljes légkörben folyamatosan nyílott és illatozott, hogy aztán elhozzák egy új helyre, egy hideg, esős és szeles, szürke helyre, és még be is tették egy sötét sarokba. Itt aztán hervadásnak, a szirmok elfonnyadtak és lehullottak, és megkezdődött a küzdelem a túlélésért. Kemény küzdelem volt, mert a fény csak időnként és csak nagyon rövid időre lett több, és a tápanyag-ellátás is nagyon változó volt. És mivel egy virág helyhez kötött, csak úgy tud ebből a helyzetből kikerülni, ha viszik.

Még mindig nem értem, hogy ki küldte nekem M.-et, és hogy miért segített ennyit. Ő viszont meglátta a fonnyadó kis virágban is a szépet, felemelte és kitette a napfénybe. Ennyi elég is volt, a többit már megtette a virág. Azóta sem tudom, mit látott bennem, miért segített, hiszen akkor találkoztunk életünkben először. Most beteg (milyen terheket cipelhet ő is a vállán vajon, a beteg kisfián és a tönkrement házasságán kívül?), így a tervezett ebéd elmaradt, de mindig kíváncsian várom, hogy most vajon mi fog történni. Azt gondolom, hogy ő is egy olyan ember, aki tele van élettel, erővel, aki képes az eksztázisra, de ebben a társadalomban nem tud, nem mer kibontakozni... Nagyon le van fojtva, tele van félelemmel és gátlással, vajon ezt ő is tudja? Talán azért küldték őt nekem, hogy egymáson segítsünk?

Tehát: élek. A virág újra bimbót hozott. Még nem nyílt ki, de ki fog, hamarosan.

Ismét belevetettem magam az életbe, aktívan, újra bejött a sport, végre nem punnyadok, végre izomlázam van, végre érzem a testem, az izmaim! Az első az volt, hogy a Drága beiktatott nekem hetente egy órát rendszeresen, így legalább ha csak egy is, de van edzésem. Az egyik tanítványa (akiért nem különösebben lelkesedik, mert labdaérzéke állítólag semmi) aerobic-edző, emellett pedig kiegészítésként éjszakai bárokban táncol. Ennyit tudtam róla mindössze, amikor jött az infó az Indián Lánytól két hete, hogy megnyitotta a saját táncstúdióját, és ott a legkülönfélébb, legizgalmasabb dolgokat oktatja. Ő már volt is a próbaórán, igaz mindene fáj és kék-zöld lett, de fantasztikus! Mikor meghallottam, kikerekedett a szemem. Pole dance. Vagyis rúdtánc. Sokaknak van elképzelésük erről, mégpedig ez:

Nos, amit mi csinálunk, az eléggé hasonló ehhez, mert megtanuljuk a fogásokat, meg a fejjel lefelé lógást (ha elég kitartó az ember...), de mégis más. A hivatalos megnevezése Polebatics, ami az aerobic, a rúdtánc és az akrobatika keresztezése, és inkább így néz ki:

Mondjuk ehhez a figurához nyilván nem a második óra után fogunk eljutni... Hatalmas erőnlétet igényel, amit álmomban sem gondoltam volna, és olyan helyeken van tőle izomlázam, ahol nem is tudtam, hogy van izmom. :-) És hát, mivel a rúd az kemény dolog, tele vagyok kék-zöld foltokkal. Eleinte mindig lecsúsztunk a rúdról, mert egyrészt nem tudjuk még magunkat megtartani, másrészt meg mert nem tapadtunk oda eléggé. Ezért semmi kis rövidnadrágban megy a móka, vagy inkább bugyinak is nevezhetném, és legutóbb be is kentük magunkat valami kencével, hogy tapadjon. Tapadt, ennek eredményeként viszont fájt is, mivel még nem vagyok elég erős, és mivel tapadtam, de a gravitáció vitt lefelé, a bőröm sínylette meg a dolgot kissé. :-) Nem cécózunk, már a legelején javallott a magassarkúban való táncolás. A többiek keményen nyomják, a tipikus üvegtalpú, húsz centis sarkú rosszlányos lakkszandálban. Nekem elég volt a legmagasabb sarkú szandálom így elsőre, ami van otthon.

Hogy miért csinálom, és miért pont ezt? Mert amikor meghallottam, azonnal éreztem: ez kell nekem! És mert a sors is az utamba hozta a lányt, aki tanítja, kétszer is. Elsőre még nem tudtunk mit kezdeni egymással, másodjára én már tudtam, mit akarok tőle. Úgyhogy a csoportjának a tagja vagyok. :-) Maga az egész a test átmozgatásán túl megtanít esztétikusan, nőiesen mozogni, egy kis body-feeling-et ad, vagyis hogy érzem a testem, a tudatában vagyok, és nem elhanyagolható az endorfin és a magabiztosság sem. Még úgy is, hogy kezdő vagyok, és ezért olykor ügyetlen. :-) Élvezem, örömmel csinálom, és ez a lényeg.

Teljesen más téma, de szintén a múlt hét hozadéka: ismét felbukkant az Ex-barátnő. Pont aznap, amikor annyi munkám volt, hogy azt sem tudtam, hol áll a fejem, írt a Drága egy sms-t, hogy találkozhat-e vele, elmennének sushit enni. Egy pillanat alatt akkora lett a fejem, mint egy ház, és több okból kifolyólag. Az első az, hogy a csaj mindig ilyen hirtelen bukkan fel, és nem képes korábban szólni. Füttyent egyet, a Drága meg farokcsóválva azonnal rohan. A másik a szusi. A kis hamis!! Tudja valószínűleg, amit én tudok, nyilván, ha ő is együtt volt a Drágával vagy 3 évet. Vagyis hogy a sushitól kanos lesz. Ugyanakkor jól érzéssel töltött el és hálás voltam, mert a Drága engedélyt kért. Tudja, hogy érzékenyen érint a téma, és hogy balhéztam, amiért az előző alkalmakkor utólag szólt. Igaz, akkor Magyarországon tartózkodtam, most pedig nem, és nem tud nem előtte szólni. Tehát lenyugtattam magam egy perc alatt, és visszaírtam, hogy természetesen, csak kérje meg, hogy máskor hamarabb szóljon, meg hogy a sushi hatását én szeretném megtapasztalni, úgyhogy siessen haza. Én meg a munkába fojtottam a bánatom, igyekeztem nem foglalkozni vele. Legalább hamarabb eltelik az este. Röviddel 9 óra előtt léptem ki az irodából, és nemsokára jött is az sms, hogy a randi elnapolva, jön haza. Nem értettem, kérdeztem is, hogy mi történt? Hát, mire ő nekem sms-t írt, majd mire én válaszoltam, majd még ő válaszolt a csajnak, addig eltelt egy csomó idő, és a csaj elindult hazafelé. Mondta a csaj neki, hogy esetleg igyanak meg a közelben egy sört, természetesen ahol ő lakik. Oké. A lány szépen hazament, mert a Drágának ugye még edzése volt, majd egy fél óra múlva közölte, hogy ő inkább mégse találkozna, mert olyan fáradt, aludna inkább. Na erre megint eldurrant az agyam, de most már a Drága védelmében. És még ez a csaj akar a Drága barátja lenni! Hát milyen barát az ilyen??? Én ha egy barátommal találkozni szeretnék, akkor nem mondom le már utána csak azért, mert ő nem tudott azonnal ugrani és azonnal a kényemre-kedvemre oda rohanni, ahová én mondom. Nekem ez még így is azonnal van, hiszen 3 órán belül a rendelkezésére állt volna. Azon kívül milyen egyoldalú "barátság" ez??? Mondtam is a Drágának, hogy mi van akkor, ha esetleg ő akarna találkozni a csajjal? Akkor a csaj persze nem ér rá, mert annyira elfoglalt? Erre mondta a Drága, hogy de tudom, hogy a csaj milyen spontán (nekem a spontaneitásról másfajta elképzeléseim vannak), meg hogy hát ő nem akar a lánnyal találkozni... Nem??? Akkor minek az egész? Meg ha tegyük fel akarna, hiszen barátok vagyunk, akkor a csaj nem ér rá? Mert nem akkor van a randi, amikor ő akarja? Felhúztam magam ezen, de a Drága is, mert már megint a csajt támadtam. És hát ő ugye szent és sérthetetlen.

Jóanyám szerint azért nem volt kedve egész egyszerűen már találkozni, mert érezte (még ha nem is tudatosan), hogy már nem okoz galibát, mert én elfogadtam a tényt, és elengedtem a Drágát. És innentől fogva már nem olyan érdekes az egész, mert nem tud minket egymásnak ugrasztani.

Amúgy végiggondoltam az egészet józan ésszel is. Végül is mi történhet? Maximum szex. Ha így van, akkor egészségükre, előfordult már a világtörténelemben. De az sem nagyon valószínű, ugyanis tudja már, hogy milyen a csajjal, és azt is tudja, hogy velem milyen. Velem pedig jobb, ezt is tudom. Hogy a csaj esetleg újra meg akarná szerezni, nem csak egy szex erejéig? Ezt sem túl valószínű, ugyanis a csaj nagyon nem tudja elfogadni azt az értékrendet, amit a Drága vall, ezért ha akarná is, a Drága nem akarná őt. Mi ketten nagyon is összetartozunk, ugyanabban hiszünk, ugyanaz az értékrendünk. Velem marad, és kész. El van döntve. Pánikra semmi ok. :-)

I get emotional...

Minden alkalommal, amikor egy bizonyos fajta zenét hallgatok. A zene egyébként is hihetetlenül fontos számomra. De a gépi, mű, ritmustalan, kemény zenét nem szeretem. Azt a zenét szeretem, amiben élet van, öröm, extázis, esetleg bánat, de mindenképpen érzelem. Nemcsak a zene, de a hang, az énekhang is nagyon fontos. És az összhang. Én magam tehetségtelen vagyok, már ami az éneklést illeti, repedtfazék-hanggal. Persze minden fejleszthető, és egészen biztosan belőlem is ki lehetne hozni valamit, de erre nem vágytam soha. Zenélni zenéltem még általános iskolás koromban, de sohasem olyan szenvedéllyel és odaadással, mint ahogyan az elvárható lett volna. Én csak műélvező vagyok...

Sok féle zenét, előadót kedvelek. De egyetlen banda van, akik örökre a szívembe vannak zárva. Még így felnőtt fejjel is ezt mondom, mert képesek voltak fejlődni, felnőni, nem ragadtak meg azon a 20 évvel ezelőtti szinten. Ma megint találtam egy csomó új fényképet az egyik közösségi portálon. Ahogy elnézegettem őket, le kellett vonnom azt a következtetést, hogy tudat alatt a volt barátaimat, fiúimat úgy választottam, hogy hozzájuk hasonlítottak. Vagy csak annyira sokfélék, hogy ez rengeteg típust felölel?

Nem akarok bekategorizálni senkit. Mégis elgondolkodtatott a dolog, ahogy elnéztem őket, a régi képeket, klipeket, és az újakat, amin már nem mai gyerekek, mégis nagyon-nagyon... Változott az ízlésem, és ők vele változtak, hála istennek. :-)

Donnie-ra az első hosszabb kapcsolatom hasonlít, 15 éves koromból. Akkor ismertem meg őket, szegény srác a legkezdetibb szakaszban kapott el, a legnagyobb rajongásban. Kétségbeesetten igyekezett felhívni magára a figyelmemet, még arra is képes volt, hogy úgy öltözzön és úgy hordja a haját, hogy hasonlítson rájuk. Ma már kétgyermekes apuka, és hihetetlen, de még mindig nagyon hasonlít Donnie-ra... :-)

Aztán itt van az édes, drága kis Danny. Ezt a jelzőt tőlem kapta, a Meet & Greet után, mert annyira drága és kedves és figyelmes és minden volt... már amennyire az ember abban a két percben az lehet. Azelőtt sosem volt a kedvencem, most már az, és a zenéje is tetszik, amit a szóló karrierje alatt csinált.

És az is egyértelmű, hogy ki hasonlít rá Nem volt hosszú kapcsolat, de annál viharosabb és emlékezetesebb. Egy internetes társkeresőn ismertem meg, és egyáltalán nem tetszett. Az ex után elég nagy visszalépés volt, már ami a külsőségeket illeti, és elég nagy előrelépés, már ami a belsőségeket. Ugyanolyan kicsi, és ugyanolyan izmos, mint Danny. És bár nagyon rosszul csókolt, az ágyban mégis felejthetetlent nyújtott... Benne van a top 3-ban.
Ebbe a típusba sorolnám még a Cirmost is, habár ő szőke és hófehér bőrű, így külsőre inkább Donnie-ra hasonlít, de mégis. Magasabb is, de az alkat az hasonló. :-) És szintén benne a top 3-ban. (Valószínű Danny is hasonló lehet, mert neki a legférfiasabb a kisugárzása - szerintem -, azon kívül az élet is ezt igazolja, mert neki van a legtöbb gyereke, szám szerint 4, míg a többieknek csak 2-2.)

Jordan... A gyönyörű Jordan. Gyönyörű hanggal, gyönyörű testtel és gyönyörű (néha kicsit félelmetes) mosollyal. Egyértelmű. És ezen a képen pontosan úgy néz ki, mint az első komoly kapcsolatom anno, akibe a fél gimi szerelmes volt. És aki nagyon csúnyán elbánt velem úgy jó 10 évvel később. De akkor már eltorzulva, kopaszon, hatalmas kisebbségi érzéstől szenvedve. Végülis megértem. Revansot vett. Remélem boldoggá tette.

Ez a típus sokáig nagyon bejött, voltak néhányan, akik hasonlóan sötét hajúak, vagy hasonlóan jóképűek, vagy hasonlóan szexik voltak. Vagy minden, egyben. Mint az Izraeli, életem legjobb, és egyben leggörényebb pasija. :-)

Az Ex is ez a típus, bár inkább Jordan és bátyja, Jon keveréke lehetne, ő, akibe nagyon-nagyon szerelmes voltam, és majdnem hozzámentem feleségül.

De az élet másképp döntött, nekünk nem egymással volt feladatunk. És még egy furcsaság. Jon-nal kapcsolatban mostanában vegyes érzéseink vannak (nekünk, rajongóknak... :-D). Ő az egyetlen, aki nem házasodott meg, nem lett gyereke, nem hallani nőkről, nem is látni nőkkel... És ugyanez az Ex-szel. Már amikor együtt jártunk, akkor is volt egy nagyon furcsa érzésem, ami azóta csak erősödött, és igazolódni látszik... (Lehet ő még mindig nem tud róla??)

És végül, de nem utolsó sorban... Sőt inkább elsősorban. A legnagyobb kedvenc, Joey. Mindig is az volt, és marad is, bár szerintem ő nem feltétlenül előnyére változott. Anno sok-sok éve zabálnivalóan édes kisfiú volt.

Már elmúlt a nagy rajongás, amikor a Drágával először találkoztam. Ezért nem esett le, és eszembe sem jutott, hogy ő és Joe... A sokkoló felismerés most jött, néhány hónapja. Tényleg valóban sokkolt! Ő is felnőtt, és azóta a Férjem. És még mindig olyan, mint Joe ezen a fenti képen, ahol már megférfiasodott, de még megvolt benne a kisfiús báj. És ami közös bennük, az az, hogy őt is szeretem már egy fél életen át...

Ez a kép nem rég készült róla, kisfiával, Griffin-nel. Remélem, hogy hamarosan a Drágáról is készülnek hasonló képek... más környezetben ugyan. Mondjuk kinn a pályán?? :-D Meglátjuk. Még néhány hónap megtartóztatás, aztán ismét lehet a témára koncentrálni.

Íme, életem jelentősebb férfijai. Mindenféle vonatkozásban. :-)
Ez az 5 fiú az, akik a zenéjükkel mindig a legkülönfélébb érzéseket tudták kiváltani belőlem. Sokan ezt nem értik, és nem is érthetik, ők csak egy kommersz fiúzenekart látnak. Lehet, hogy azok is, a különbség abban áll, hogy ők olyan érzéseket váltanak ki belőlem, amit mások nem.
És abban, ahogyan velünk, a rajongóikkal bánnak. Példa értékű. Éppen a legnagyobb szélhámos és nőcsábász, Donnie tett a legnagyobb emberségről tanúbizonyságot. Respekt, forever. A többiek is elképesztőek, amilyen türelemmel és szeretettel közelednek a sok-sok sikító, zokogó nőhöz. Hiába, ez a hatásuk. :-)

Ők mindig ott voltak nekem, akár örömöm, akár bánatom volt, még ha jelképesen is. Átsegítettek a nehéz tinédzser-korszakon, az útkeresésen, az utálom-magam-és-az-egész-világot-érzésen, lehetett álmodozni, visszavonulni, a semmibe révedni. Ők akkor is ott voltak, ha egyedül éreztem magam, mint ahogyan most is, amikor egyedül éreztem magam. Ezért nem értik sokan meg, mit is jelentenek nekem ők, mert ezt a mögöttes tartalmat nem tudják, nem ismerik. Ők csak 5 jóképű srácot láttak, akibe anno az összes lány szerelmes volt, ezért természetesen az utálat tárgyává váltak a fiúk körében. Az, hogy mit adtak nekünk, nem volt érdekes senkinek.

Szegény Anyám, mekkora hatalmas türelme volt, más már szerintem a haját tépte volna, mikor én huszadjára is ugyanazt a számot bömböltettem. Természetesen a Valentine Girl-t. Hiába vonyít benne Jordan, akkor is az a legjobb számuk abból az időszakból szerintem. És Joe Please don't go girl-je. Kristálytiszta, gyönyörű gyerekhanggal előadva. (Aaron Carter évekkel későbbi próbálkozása ehhez képest tényleg gyenge és nevetséges volt.)

És igen. Egy biztos. I'll be loving you forever...!

Ez + az

A napok lassan egy tömény masszává folynak össze. Felkelek, dolgozni megyek, robotolok, hazamegyek, vacsorázom, be az ágyba, felkelek, dolgozni megyek, robotolok, hazamegyek..... De egy szóval sem panaszkodom! Rohan az idő, a napok, hihetetlen, már lassan másfél hónapja, hogy dolgozom... És nem keveset. Keményen. A nap egy pillanat alatt telik el. Új, amit csinálok, néha unalmas, de inkább érdekes. Tanulok, ízlelgetek, próbálkozom, olykor tapogatózom. De a helyzetből mindig jól jövök ki. :-)

Egyre több munkaügyis feladatot kapok, sőt még annál is többet. Beszéltem a főnöknőmmel, azt mondta, annyi a munkájuk a projekt miatt, hogy egyszerűen összeomlanak, ha nem segít valaki. Ó szegények... nagyon sajnálom, hogy dolgozniuk kell. Beszéltem a munkaügyis vörös ördöggel is, annak kapcsán, hogy reklamált, valamit nem csináltam meg. Mondtam neki, hogy ha tudom, hogy meg kell csinálnom, akkor természetesen megcsinálom. Mire ő, hogy hát az az én feladatom! Ja, drágám, akkor legalább közöld, és akkor tudom is, hogy az az én feladatom.

Így viszont sokkal könnyebb. Deklarálva van, hogy nélkülem létezni sem tudnak. :-) Ma mondtam a főnökömnek, hogy jelenleg annyi munkaügyes melóm van, hogy a saját, projektmenedzseri teendőimet nemigen tudom ellátni... Azonnal felajánlotta, hogy akkor majd átveszi őket tőlem valaki más. Eléggé éghet a ház, ha ennyire csak rám számítanak... Én leszek az új munkaügyes Mancika. :-) Bár a vörös nő közölte, ezek projektmenedzseri feladatok. Érdekes, én, és a környezetemben dolgozók ezt másképp látják. Sebaj. Ide nekem az oroszlánt is!!

Aztán a fiúk, ugye. Ismét felvettünk egy csomó új kollégát. Most látom csak, hogy a Japán Lány mennyire ronda. Persze ez nem szép tőlem, tehát mondjuk úgy, hogy nem túl csinos arcú. Viszont aránylag kedves, bár most a Cipőkirálynővel nagyon egymásba vannak bújva egy ideje.

Tehát: van egy új japán lány. Egy Gyönyörű Japán Lány. Szerény, mosolygós, üde, hamvas arcú. És gyönyörű, mint már mondottam volt, tökéletes sminkkel. Az öltözéke inkább kislányos, nem olyan üzletasszonyos, mint a másiké. Lehet, hogy van közöttük jópár év korkülönbség is, bár ezeknél nehéz megállapítani. Az tény, hogy a Japán Lány nem igazán keresi a Gyönyörű Japán Lány társaságát, és fordítva.

Aztán ott van Honda-san, aki 3 hétig tartózkodik csak nálunk, aztán megy vissza. Meglepően kellemes jelenség, és meglepően magas is. Amúgy nem annyira vegyül.

A Teknősbéka-fejű Angol. Nem tudok mást kitalálni rá. Pici, kopasz, vöröses fej, a magas, vékony testen. Azonnal a teknősbéka jutott róla eszembe a Doktor Bubóból. Amúgy kedves, mosolygós, csendes, de nagyon csúnya!! Tipikus karikatúra-figura.

A Szép Angol. Hát ezt is megértük. Egy szép angol férfi!! Bár inkább fiúsnak mondanám. Vagy lehet, hogy nem is angol? Brüsszelből jött, de félreismerhetetlen brit "akcentusa" van. Olyan, mint aki egy divatlapból lépett ki, nem hivalkodóan, de divatosan elegáns. A Cipőkirálynő azonnal lecsapott rá. :-)

A Vörös Német Lány. Ő is új, 2 héttel utánam jött, kb. ugyanarra a pozícióra, mint én. Szőkésvörös hajú, hófehér bőrű, szeplős, dülledt zöldeskék szemű. Kicsit tarisznyás típus. Néha mosdatlanság-szagot érzek rajta, de lehet csak cigifüst. Amúgy jó fej, jól megértjük egymást, bár kicsit pedál, szeret más tollával ékeskedni. A Jóságos Déli azonnal lecsapott rá. Egy ideig bíztatóan is nézett ki a helyzet, de aztán a Déli túlságosan nyomult, a lány meg lecsapta. Most már csak szimpla barátkozás megy.

A Playboy. Valójában nem az, csak én neveztem el annak, mert az egyik nap beállított egy olyan kombinációban, hogy azt mondtam húúú. Kigombolt ing, a nyakban megkötött széles sál. Nem egy szokásos öltöny-nyakkendő variáció. Amúgy barnára sült, hullámos szőkésbarna hajú, villogó kék szemű, tökéletes fogsorú, szép mosolyú, kicsit nagy darab. Totál a Kisfiúra emlékeztet, persze már felnőtt férfi korából. Holland, a Fővezér jó barátja.

A Félvér Lány. Mit lány, nő. Ízig-vérig. Talán egy néhány évvel lehet idősebb nálam. Magas, jókora hátsó fertállyal, de ez még a szexi kategória. Enyhén kreolos bőrű, mandulavágású szemekkel, vagány hajjal, fiatalos, szexi ruhákban. Állandóan mosolygós, a "Honey", meg a "Darling" alapszavak a szótárában. De még ez is jól áll neki. Dél-afrikai, a szürke német időjárás őt is megviseli. Az első pillanattól szimpatikusak voltunk egymásnak. Az ügyfélszolgálati főnök felesége.

Ezek az említésre méltó újdonságok. Lassan megtelik a mi kis termünk hátul, ahová legelőször hárman költöztünk be. Szép lassan jöttek utánunk a többiek is, bár sokaknak még kinn, a nagyteremben is megvan a helyük, csak akkor jönnek oda, ha a projektben van dolguk, mert ott mindenki egy rakáson van. Az összes szakértő (szinte) oda ül be hátra.

A velem szemben lévő üres helyre először a Hobo ült be. Nagyon vicces volt, nagyon jó fej, és néha nagyon jókat derültem az arckifejezésein. Úgy látom, bejövök neki. De lehet, hogy csak szimplán kedves, mindenkivel. Nincs mindig ott, holland lévén ugye a holland projektben is kell dolgoznia. És egy ilyen alkalommal elfoglalták a helyét. Mégpedig a Vaddisznó. Képes volt és pont velem szemben ült le. Úgyhogy nézhetem azt a kerek, barnára sült, vigyorgó képét. Néha azon kapom magam, hogy bámulom a monitort, de a betűk helyett filmet nézek: hogy hogyan is hempergünk mi ketten. Ilyenkor gondolatban jól felpofozom magam, de kifelé azért mosolygok a bajszom alatt. Ezek csak a gondolatok, a valóságban nem tenném meg soha, kollégával meg pláne nem. Ezek a szabályok itt is érvényesek.

Sokan vannak persze, akik azt vallják, hogy ha már gondolatban megtetted, akkor megcsaltad a párod. Én azt mondom, hogy gondolatban csak az nem tett még ilyesmit, aki beteg. És ez nem jelenti azt, hogy nem szereted a férjedet / feleségedet/ kedvesedet. Egyszerűen egy egészséges ösztön. Ennyi.

Olyan feladatot kaptunk, amiben meg kellett interjúvolnunk néhány munkacsoport vezetőt. Kis ügyeskedéssel úgy sikerült alakítanom, hogy a Titokzatos sráccal és a Vaddisznóval én beszéljek. A Titokzatos nagyon kellemes meglepetés volt, kiderült, hogy van humora, hogy lehet hallani a hangját, mosolyogni, sőt még nevetni is tud. Ennek ellenére magáról az emberről nem tudtam meg sokat, de ami késik... Az tuti, hogy van egy kisgyereke, az ő képe a mobilján a háttérkép.
A Vaddisznó nem hozott semmi újat, mivel velem szemben ül, már korábban is váltottunk néhány szót. Meg ma amúgy is le voltam strapálva egy kicsit. Azt mindenesetre megkérdezte, hogy hol lakom, mikor és mivel járok be reggel, majd örült, mikor kiderült, hogy az út végét ugyanazon a szakaszon tesszük. Aztán mesélt a barátnőjéről, majd érdeklődött, hogy van-e gyerekem. :-))) Hát, ha egy kutya meg egy férj gyereknek számít, akkor kettő is. :-D Az egész lényege: "Foglalt vagyok bébi, de ha így is kellek..."

Walpurgis éjszakája

Walpurgis éjszakáján ismét szeánszot tartottunk, igaz kicsit előrébb hoztuk, és összekapcsoltuk a szerdai (múlt szerdai) teliholddal. A teliholddal, ami a skorpióban állt, így a társaság nagy részét érintette.

Fő-boszorkányunk persze ismét jósolt nekünk. Ezúttal nekünk csak annyit hagyott, hogy gondoljunk egy számra, és gondoljunk a kérdésre. Ő pedig annyi kártyát húzott nekünk, amennyit mi mondtunk, 3 és 7 között.

Az eredmény mindannyiunknak érdekes volt és telibe talált. Volt, aki ijedten, sőt az idő előrehaladtával egyre ijedtebben szemlélte az eseményeket. ő először volt ilyen szeánszon, és hát elég kíméletlenül bedobtuk a mély vízbe.

Az én esetemben a 4 kártyából 3 a munkával volt összefüggésben, 1 pedig a magánélettel. Eszerint rengeteget fogok dolgozni, de örömömet fogom lelni benne, és jó is leszek abban, amit csinálok. Ez belepasszol a képbe, mások is ezt mondták. Arra viszont vigyáznom kell, hogy ne hajtsam túl magam, hogy szánjak időt a pihenésre, az önmagamba, önmagamhoz való visszatérésre, a meditálásra. Ez szükséges is, mert néha annyira le vagyok merevedve estére...

(És ez okozta azt is, hogy múlt hét előtti pénteken egyszerűen elvesztettem a kontrollt. Nem tudom, hol, nem tudom, mikor, egyszerűen elveszett. Amatőr voltam, siettem, hogy a feszültség mihamarabb oldódjon, majd mikor oldódott, már kevertem is. Így a csodás estének kicsit hamarabb lett vége, mint szerettem volna, és másnap csúnyán megfizettem érte, mikor fél napot kellett remegő térdekkel és cigánykereket hányó gyomorral shoppingolnom Édesanyámmal... Megtanultam ismét a leckét.)

A magánélet terén pedig van valami, ami nagyon fáj, ami felett nem tudok napirendre térni, ami szinte elemészt... Hihetetlen. Igen, van. A kártya (és a Főboszi) azt mondja, hogy hagyjam, úgy, ahogy van, engedjem el a problémát, ne rágjam, kínozzam magam rajta, egyszerűen iktassam ki az életemből... és akkor majd javulni fog a helyzet. Hja, addig meg akár kolostorba is vonulhatok...

Az est folyamán újra húztam, és ismét kihúztam a kardok királyát meg a kardok királynőjét, mint már régebben is. Ez a Drága és én, nagyon erős kártyák. Külön-külön is erősek, de együtt főleg. Körülöttük minden zöld és minden virágzik. A királynő viszont előrébb van, ott már spirituális magasságok is vannak. A Király még keresi az útját. És amíg keresi, addig nem lesz gyerek sem, és semmi sem. Ő maga áll az útjában, még ha erről nem is hajlandó tudomást venni. Majd ha lerendezte az egészet magában, magával, akkor lesz nekünk kisfiunk... Akinek a lelke pedig már ott van velünk, ezt tisztán érzem, a kutya meg látja is. Félelmetes néha, mert tudom, hogy valakit néz, pedig nincs is ott senki. Legalábbis számunkra láthatólag nincs.

Tovább játszottam a kártyákkal, kevertem, és véletlenül kiesett két lap. Egy lovag talpig páncélban, amint kilép a sötétből a fénybe: nehéz idők vannak mögöttem, megharcoltam a harcomat, és bár már kinn vagyok a napfényben, a sisakrostélyt még nem nyitottam fel... Így van ez. Ugrásra készen állok. A másik egy nő egy csónakban, vagyis kettő, az egyik az orrában áll, és derűs arccal a nyílt vizet kémleli, a másik a lábainál összekuporodva, háttal. Ez én vagyok, mindkettő. Az, aki fél, a tudatos énem. A másik, aki örömmel szemléli a végtelent, a tudattalanom. Ő egyszerűen tudja, hogy minden rendben lesz most már.

Minden rendben lesz. Hiszen már most is minden rendben van!! Hihetetlen, hogy ez a nyomorult munka milyen sok mindenben változtatja meg az életszemléletem. Most kezdek élni. lassan felenged a görcsösség is, a kezdeti drukk, a megfelelni vágyás. És bár ez az ország soha nem lesz a hazám, lassan talán mégis hazaérek...