Walpurgis éjszakáján ismét szeánszot tartottunk, igaz kicsit előrébb hoztuk, és összekapcsoltuk a szerdai (múlt szerdai) teliholddal. A teliholddal, ami a skorpióban állt, így a társaság nagy részét érintette.
Fő-boszorkányunk persze ismét jósolt nekünk. Ezúttal nekünk csak annyit hagyott, hogy gondoljunk egy számra, és gondoljunk a kérdésre. Ő pedig annyi kártyát húzott nekünk, amennyit mi mondtunk, 3 és 7 között.
Az eredmény mindannyiunknak érdekes volt és telibe talált. Volt, aki ijedten, sőt az idő előrehaladtával egyre ijedtebben szemlélte az eseményeket. ő először volt ilyen szeánszon, és hát elég kíméletlenül bedobtuk a mély vízbe.
Az én esetemben a 4 kártyából 3 a munkával volt összefüggésben, 1 pedig a magánélettel. Eszerint rengeteget fogok dolgozni, de örömömet fogom lelni benne, és jó is leszek abban, amit csinálok. Ez belepasszol a képbe, mások is ezt mondták. Arra viszont vigyáznom kell, hogy ne hajtsam túl magam, hogy szánjak időt a pihenésre, az önmagamba, önmagamhoz való visszatérésre, a meditálásra. Ez szükséges is, mert néha annyira le vagyok merevedve estére...
(És ez okozta azt is, hogy múlt hét előtti pénteken egyszerűen elvesztettem a kontrollt. Nem tudom, hol, nem tudom, mikor, egyszerűen elveszett. Amatőr voltam, siettem, hogy a feszültség mihamarabb oldódjon, majd mikor oldódott, már kevertem is. Így a csodás estének kicsit hamarabb lett vége, mint szerettem volna, és másnap csúnyán megfizettem érte, mikor fél napot kellett remegő térdekkel és cigánykereket hányó gyomorral shoppingolnom Édesanyámmal... Megtanultam ismét a leckét.)
A magánélet terén pedig van valami, ami nagyon fáj, ami felett nem tudok napirendre térni, ami szinte elemészt... Hihetetlen. Igen, van. A kártya (és a Főboszi) azt mondja, hogy hagyjam, úgy, ahogy van, engedjem el a problémát, ne rágjam, kínozzam magam rajta, egyszerűen iktassam ki az életemből... és akkor majd javulni fog a helyzet. Hja, addig meg akár kolostorba is vonulhatok...
Az est folyamán újra húztam, és ismét kihúztam a kardok királyát meg a kardok királynőjét, mint már régebben is. Ez a Drága és én, nagyon erős kártyák. Külön-külön is erősek, de együtt főleg. Körülöttük minden zöld és minden virágzik. A királynő viszont előrébb van, ott már spirituális magasságok is vannak. A Király még keresi az útját. És amíg keresi, addig nem lesz gyerek sem, és semmi sem. Ő maga áll az útjában, még ha erről nem is hajlandó tudomást venni. Majd ha lerendezte az egészet magában, magával, akkor lesz nekünk kisfiunk... Akinek a lelke pedig már ott van velünk, ezt tisztán érzem, a kutya meg látja is. Félelmetes néha, mert tudom, hogy valakit néz, pedig nincs is ott senki. Legalábbis számunkra láthatólag nincs.
Tovább játszottam a kártyákkal, kevertem, és véletlenül kiesett két lap. Egy lovag talpig páncélban, amint kilép a sötétből a fénybe: nehéz idők vannak mögöttem, megharcoltam a harcomat, és bár már kinn vagyok a napfényben, a sisakrostélyt még nem nyitottam fel... Így van ez. Ugrásra készen állok. A másik egy nő egy csónakban, vagyis kettő, az egyik az orrában áll, és derűs arccal a nyílt vizet kémleli, a másik a lábainál összekuporodva, háttal. Ez én vagyok, mindkettő. Az, aki fél, a tudatos énem. A másik, aki örömmel szemléli a végtelent, a tudattalanom. Ő egyszerűen tudja, hogy minden rendben lesz most már.
Minden rendben lesz. Hiszen már most is minden rendben van!! Hihetetlen, hogy ez a nyomorult munka milyen sok mindenben változtatja meg az életszemléletem. Most kezdek élni. lassan felenged a görcsösség is, a kezdeti drukk, a megfelelni vágyás. És bár ez az ország soha nem lesz a hazám, lassan talán mégis hazaérek...
Fő-boszorkányunk persze ismét jósolt nekünk. Ezúttal nekünk csak annyit hagyott, hogy gondoljunk egy számra, és gondoljunk a kérdésre. Ő pedig annyi kártyát húzott nekünk, amennyit mi mondtunk, 3 és 7 között.
Az eredmény mindannyiunknak érdekes volt és telibe talált. Volt, aki ijedten, sőt az idő előrehaladtával egyre ijedtebben szemlélte az eseményeket. ő először volt ilyen szeánszon, és hát elég kíméletlenül bedobtuk a mély vízbe.
Az én esetemben a 4 kártyából 3 a munkával volt összefüggésben, 1 pedig a magánélettel. Eszerint rengeteget fogok dolgozni, de örömömet fogom lelni benne, és jó is leszek abban, amit csinálok. Ez belepasszol a képbe, mások is ezt mondták. Arra viszont vigyáznom kell, hogy ne hajtsam túl magam, hogy szánjak időt a pihenésre, az önmagamba, önmagamhoz való visszatérésre, a meditálásra. Ez szükséges is, mert néha annyira le vagyok merevedve estére...
(És ez okozta azt is, hogy múlt hét előtti pénteken egyszerűen elvesztettem a kontrollt. Nem tudom, hol, nem tudom, mikor, egyszerűen elveszett. Amatőr voltam, siettem, hogy a feszültség mihamarabb oldódjon, majd mikor oldódott, már kevertem is. Így a csodás estének kicsit hamarabb lett vége, mint szerettem volna, és másnap csúnyán megfizettem érte, mikor fél napot kellett remegő térdekkel és cigánykereket hányó gyomorral shoppingolnom Édesanyámmal... Megtanultam ismét a leckét.)
A magánélet terén pedig van valami, ami nagyon fáj, ami felett nem tudok napirendre térni, ami szinte elemészt... Hihetetlen. Igen, van. A kártya (és a Főboszi) azt mondja, hogy hagyjam, úgy, ahogy van, engedjem el a problémát, ne rágjam, kínozzam magam rajta, egyszerűen iktassam ki az életemből... és akkor majd javulni fog a helyzet. Hja, addig meg akár kolostorba is vonulhatok...
Az est folyamán újra húztam, és ismét kihúztam a kardok királyát meg a kardok királynőjét, mint már régebben is. Ez a Drága és én, nagyon erős kártyák. Külön-külön is erősek, de együtt főleg. Körülöttük minden zöld és minden virágzik. A királynő viszont előrébb van, ott már spirituális magasságok is vannak. A Király még keresi az útját. És amíg keresi, addig nem lesz gyerek sem, és semmi sem. Ő maga áll az útjában, még ha erről nem is hajlandó tudomást venni. Majd ha lerendezte az egészet magában, magával, akkor lesz nekünk kisfiunk... Akinek a lelke pedig már ott van velünk, ezt tisztán érzem, a kutya meg látja is. Félelmetes néha, mert tudom, hogy valakit néz, pedig nincs is ott senki. Legalábbis számunkra láthatólag nincs.
Tovább játszottam a kártyákkal, kevertem, és véletlenül kiesett két lap. Egy lovag talpig páncélban, amint kilép a sötétből a fénybe: nehéz idők vannak mögöttem, megharcoltam a harcomat, és bár már kinn vagyok a napfényben, a sisakrostélyt még nem nyitottam fel... Így van ez. Ugrásra készen állok. A másik egy nő egy csónakban, vagyis kettő, az egyik az orrában áll, és derűs arccal a nyílt vizet kémleli, a másik a lábainál összekuporodva, háttal. Ez én vagyok, mindkettő. Az, aki fél, a tudatos énem. A másik, aki örömmel szemléli a végtelent, a tudattalanom. Ő egyszerűen tudja, hogy minden rendben lesz most már.
Minden rendben lesz. Hiszen már most is minden rendben van!! Hihetetlen, hogy ez a nyomorult munka milyen sok mindenben változtatja meg az életszemléletem. Most kezdek élni. lassan felenged a görcsösség is, a kezdeti drukk, a megfelelni vágyás. És bár ez az ország soha nem lesz a hazám, lassan talán mégis hazaérek...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése