I get emotional...

Minden alkalommal, amikor egy bizonyos fajta zenét hallgatok. A zene egyébként is hihetetlenül fontos számomra. De a gépi, mű, ritmustalan, kemény zenét nem szeretem. Azt a zenét szeretem, amiben élet van, öröm, extázis, esetleg bánat, de mindenképpen érzelem. Nemcsak a zene, de a hang, az énekhang is nagyon fontos. És az összhang. Én magam tehetségtelen vagyok, már ami az éneklést illeti, repedtfazék-hanggal. Persze minden fejleszthető, és egészen biztosan belőlem is ki lehetne hozni valamit, de erre nem vágytam soha. Zenélni zenéltem még általános iskolás koromban, de sohasem olyan szenvedéllyel és odaadással, mint ahogyan az elvárható lett volna. Én csak műélvező vagyok...

Sok féle zenét, előadót kedvelek. De egyetlen banda van, akik örökre a szívembe vannak zárva. Még így felnőtt fejjel is ezt mondom, mert képesek voltak fejlődni, felnőni, nem ragadtak meg azon a 20 évvel ezelőtti szinten. Ma megint találtam egy csomó új fényképet az egyik közösségi portálon. Ahogy elnézegettem őket, le kellett vonnom azt a következtetést, hogy tudat alatt a volt barátaimat, fiúimat úgy választottam, hogy hozzájuk hasonlítottak. Vagy csak annyira sokfélék, hogy ez rengeteg típust felölel?

Nem akarok bekategorizálni senkit. Mégis elgondolkodtatott a dolog, ahogy elnéztem őket, a régi képeket, klipeket, és az újakat, amin már nem mai gyerekek, mégis nagyon-nagyon... Változott az ízlésem, és ők vele változtak, hála istennek. :-)

Donnie-ra az első hosszabb kapcsolatom hasonlít, 15 éves koromból. Akkor ismertem meg őket, szegény srác a legkezdetibb szakaszban kapott el, a legnagyobb rajongásban. Kétségbeesetten igyekezett felhívni magára a figyelmemet, még arra is képes volt, hogy úgy öltözzön és úgy hordja a haját, hogy hasonlítson rájuk. Ma már kétgyermekes apuka, és hihetetlen, de még mindig nagyon hasonlít Donnie-ra... :-)

Aztán itt van az édes, drága kis Danny. Ezt a jelzőt tőlem kapta, a Meet & Greet után, mert annyira drága és kedves és figyelmes és minden volt... már amennyire az ember abban a két percben az lehet. Azelőtt sosem volt a kedvencem, most már az, és a zenéje is tetszik, amit a szóló karrierje alatt csinált.

És az is egyértelmű, hogy ki hasonlít rá Nem volt hosszú kapcsolat, de annál viharosabb és emlékezetesebb. Egy internetes társkeresőn ismertem meg, és egyáltalán nem tetszett. Az ex után elég nagy visszalépés volt, már ami a külsőségeket illeti, és elég nagy előrelépés, már ami a belsőségeket. Ugyanolyan kicsi, és ugyanolyan izmos, mint Danny. És bár nagyon rosszul csókolt, az ágyban mégis felejthetetlent nyújtott... Benne van a top 3-ban.
Ebbe a típusba sorolnám még a Cirmost is, habár ő szőke és hófehér bőrű, így külsőre inkább Donnie-ra hasonlít, de mégis. Magasabb is, de az alkat az hasonló. :-) És szintén benne a top 3-ban. (Valószínű Danny is hasonló lehet, mert neki a legférfiasabb a kisugárzása - szerintem -, azon kívül az élet is ezt igazolja, mert neki van a legtöbb gyereke, szám szerint 4, míg a többieknek csak 2-2.)

Jordan... A gyönyörű Jordan. Gyönyörű hanggal, gyönyörű testtel és gyönyörű (néha kicsit félelmetes) mosollyal. Egyértelmű. És ezen a képen pontosan úgy néz ki, mint az első komoly kapcsolatom anno, akibe a fél gimi szerelmes volt. És aki nagyon csúnyán elbánt velem úgy jó 10 évvel később. De akkor már eltorzulva, kopaszon, hatalmas kisebbségi érzéstől szenvedve. Végülis megértem. Revansot vett. Remélem boldoggá tette.

Ez a típus sokáig nagyon bejött, voltak néhányan, akik hasonlóan sötét hajúak, vagy hasonlóan jóképűek, vagy hasonlóan szexik voltak. Vagy minden, egyben. Mint az Izraeli, életem legjobb, és egyben leggörényebb pasija. :-)

Az Ex is ez a típus, bár inkább Jordan és bátyja, Jon keveréke lehetne, ő, akibe nagyon-nagyon szerelmes voltam, és majdnem hozzámentem feleségül.

De az élet másképp döntött, nekünk nem egymással volt feladatunk. És még egy furcsaság. Jon-nal kapcsolatban mostanában vegyes érzéseink vannak (nekünk, rajongóknak... :-D). Ő az egyetlen, aki nem házasodott meg, nem lett gyereke, nem hallani nőkről, nem is látni nőkkel... És ugyanez az Ex-szel. Már amikor együtt jártunk, akkor is volt egy nagyon furcsa érzésem, ami azóta csak erősödött, és igazolódni látszik... (Lehet ő még mindig nem tud róla??)

És végül, de nem utolsó sorban... Sőt inkább elsősorban. A legnagyobb kedvenc, Joey. Mindig is az volt, és marad is, bár szerintem ő nem feltétlenül előnyére változott. Anno sok-sok éve zabálnivalóan édes kisfiú volt.

Már elmúlt a nagy rajongás, amikor a Drágával először találkoztam. Ezért nem esett le, és eszembe sem jutott, hogy ő és Joe... A sokkoló felismerés most jött, néhány hónapja. Tényleg valóban sokkolt! Ő is felnőtt, és azóta a Férjem. És még mindig olyan, mint Joe ezen a fenti képen, ahol már megférfiasodott, de még megvolt benne a kisfiús báj. És ami közös bennük, az az, hogy őt is szeretem már egy fél életen át...

Ez a kép nem rég készült róla, kisfiával, Griffin-nel. Remélem, hogy hamarosan a Drágáról is készülnek hasonló képek... más környezetben ugyan. Mondjuk kinn a pályán?? :-D Meglátjuk. Még néhány hónap megtartóztatás, aztán ismét lehet a témára koncentrálni.

Íme, életem jelentősebb férfijai. Mindenféle vonatkozásban. :-)
Ez az 5 fiú az, akik a zenéjükkel mindig a legkülönfélébb érzéseket tudták kiváltani belőlem. Sokan ezt nem értik, és nem is érthetik, ők csak egy kommersz fiúzenekart látnak. Lehet, hogy azok is, a különbség abban áll, hogy ők olyan érzéseket váltanak ki belőlem, amit mások nem.
És abban, ahogyan velünk, a rajongóikkal bánnak. Példa értékű. Éppen a legnagyobb szélhámos és nőcsábász, Donnie tett a legnagyobb emberségről tanúbizonyságot. Respekt, forever. A többiek is elképesztőek, amilyen türelemmel és szeretettel közelednek a sok-sok sikító, zokogó nőhöz. Hiába, ez a hatásuk. :-)

Ők mindig ott voltak nekem, akár örömöm, akár bánatom volt, még ha jelképesen is. Átsegítettek a nehéz tinédzser-korszakon, az útkeresésen, az utálom-magam-és-az-egész-világot-érzésen, lehetett álmodozni, visszavonulni, a semmibe révedni. Ők akkor is ott voltak, ha egyedül éreztem magam, mint ahogyan most is, amikor egyedül éreztem magam. Ezért nem értik sokan meg, mit is jelentenek nekem ők, mert ezt a mögöttes tartalmat nem tudják, nem ismerik. Ők csak 5 jóképű srácot láttak, akibe anno az összes lány szerelmes volt, ezért természetesen az utálat tárgyává váltak a fiúk körében. Az, hogy mit adtak nekünk, nem volt érdekes senkinek.

Szegény Anyám, mekkora hatalmas türelme volt, más már szerintem a haját tépte volna, mikor én huszadjára is ugyanazt a számot bömböltettem. Természetesen a Valentine Girl-t. Hiába vonyít benne Jordan, akkor is az a legjobb számuk abból az időszakból szerintem. És Joe Please don't go girl-je. Kristálytiszta, gyönyörű gyerekhanggal előadva. (Aaron Carter évekkel későbbi próbálkozása ehhez képest tényleg gyenge és nevetséges volt.)

És igen. Egy biztos. I'll be loving you forever...!