Pages

2011. július 25., hétfő

Amikor a vonzás hatalma nem működik...

Nem is tudom, miért fogom fel kudarcként. Miért nekem kudarc az, ami a Drága életében játszódik? Miért nekem kellett volna azt (is) bevonzanom?

Ő nem vonzotta be. Nem vizualizált eléggé. Máson járt az esze, most is máson, mint a legtöbb fontos, sorsdöntő alkalomkor. Tehát még 5 kemoterápia ciklus lesz. Hiába vesz részt a tanulmányban, hiába volt ott a kecsegtető lehetőség, hogy már csak egy dózis mérget kell kapnia, nem, az égieknek valami más a szándéka ezzel. Nem tanulta volna még meg a leckét?? Még mindig nem tanulta volna meg?

Eddig hősiesen viselte. Olyan eredményeket produkált, amilyet az orvos még nem látott. Mostanra azonban, a 3. ciklus végére a szervezete kezd lassan tiltakozni.

Eddig hősiesen viseltem én is. Mert reméltem, hogy mindjárt vége, túl vagyunk rajta. És hogy aztán látni fogjuk, merre tovább... De nem. Még nincs itt az ideje. Az egóm pedig szép halkan elkezd szűkölni: és hol vagyok én ebben az egészben? Mikor jön már el az én időm? Mert az, úgy látszik, sosem jön el.

Ki kell még bírni, az év végéig mindenképp. A Drágának most segítségre van szüksége. Kezelnem kell, mint ahogyan teszem azóta, mióta kiderült, hogy a pusztító kór őt is megtámadta. És támogatnom kell, lelkileg.

Engem ki támogat? Ismét nem az, akinek kellene. sajnos ismét nem az!! Nem a Drága. Nálam működött a vonzás törvénye. Nagyon durván, ismét. A munkahelyem már nincsen meg, de az a különös fiú...
Szégyellem magam. Rossz az időzítés. Valóban szégyellnem kell magam? Vagy el kell végre fogadjam, hogy érző lény vagyok, nő, és nem pedig anyuka és nővér?
 

Sample text

Sample Text