A most hatalma

Néhány napja vettem meg ezt a könyvet. Mint mindig, akkor is kétségbeesetten kutattam válaszok után. A VÁLASZ után. Elkezdtem olvasni. Aztán jött a Karácsony, a család, mindenféle történések, és nem maradt időm rá. 

Nem bántam. Úgy tűnt, végre megtaláltam a választ, és az érzés, a bizonyosság érzése megnyugtatott. Igen, ezt kell csinálnom. Ez a nehezebb út, de mégis, a szívemre hallgattam. Ha az eszemre hallgatnék, valószínűleg boldogabb lennék - rövid távon. És aztán minden kezdődne elölről. Újra jönne az elégedetlenség, a panaszkodás, a bizonytalanság. Most már tudom, mindez az egóm műve. Az egóm tart bizonytalanságban. Az egóm fél. És én ezzel az egóval azonosítottam magamat. 

A lélek, aki a testemben lakozik, tudja, hogy mi az útja. Nem fél, mert bármi jön is, az a fejlődését szolgálja. Tanul. És mindeközben hisz.

Ez hát az út. Hinni önmagamban, a döntéseimben. Abban, hogy jól döntök. Hogy bárhogyan is, de jól döntök. Hogy ha rögösebb is az út, de el fogok jutni oda, ahová kell, és azzal az emberrel, akivel kell. 

Amint megszületett a döntés, elmúlt az utolsó hetekben megszokott rossz kedv, a fáradtság ólmos érzése. A bizonyosság könnyű, szárnyaló. És az egómat kívülről figyelni érdekes, sokszor szórakoztató. Jobb lett a hangulatom, könnyebb a szívem. A másik szinte eszembe sem jutott... Hogyan lehet ez? Csak arra gondoltam, hogy mennyire jó lesz - majd. Aztán rájöttem, hogy már megint nem a jelenben vagyok.... A jelen viszont még közel sem annyira rózsás... A jelenben a Drága még nem tudja, hogy döntöttem. Hogy mellette döntöttem. A jelenben még úgy tudja, hogy február elején esetleg elköltözöm... De ha létezik közöttünk valamilyen kapocs, akkor éreznie kell, akkor meg kell éreznie, hogy van még tovább is... Ha ő is úgy dönt. Mellettem. Értem. Értünk. Ha akarja még... Holnap újra látom. És mostanra nagyon, de nagyon gyengének érzem magam, egy kitörni készülő betegség kapujában. Mi ez? Mit jelez a testem? Már megint átcsúsztam az egóba, és az egóm fél? A holnaptól? A jövőtől? Rosszul döntöttem? Vagy csupán annyi, hogy az egóm nem szeret legyőzve lenni, és testi tüneteket produkál? Szeretném ezt hinni. Szeretném hinni, hogy győzelmet tudok aratni a bennem lévő gonosz démon felett, és végre boldog leszek, mert félreállítottam az útból.

Ezen a ponton még nem teljesen tudom kikapcsolni az egómat. Félek attól, hogy megint sokat leszek egyedül, hogy megint magamra maradok sok mindennel, hogy megint nem kapom meg azt, amit szeretnék. Lám, milyen könnyen azonosultam újra azzal a  fránya jószággal! Mert ő az, aki elvárásokat támaszt, és remeg attól, hogy nem kapja meg, amit akar. És akkor mi van? Megtanultam egyedül is feltalálni és elfoglalni magam... Van már munkahelyem, vannak barátaim, van hobbim... és van egy férjem, aki az utóbbi időben egyre több idejét igyekezett szabaddá tenni. Értem. Miattam. Aki a saját árnyékát is átugrotta többször miattam... én vajon képes lennék-e erre érte? Azt hiszem nem. Én nem vagyok ilyen erős. Én nem vagyok ilyen nagy. El kell ismerjem, hogy vele szemben kicsi vagyok és gyenge. Pedig az egóm mindig többre tartotta magát nála, és mindig többet és többet akart. Meg kell, hogy tanuljam értékelni azt, ami VAN. Ha még van. És mi van akkor, ha egy csomó minden meg nincs? Na bumm. Túl lehet élni. Ennél sokkal rosszabb házasságokban is benne maradnak az emberek... És hát, mi a jó és mi a rossz?

Csakis rajtam múlik. Csakis az én fejemben, az én egómban létezik jó és rossz. Már pedig ha csak ott létezik, akkor az én hatalmamban áll, hogy a "rosszat" átváltoztassam jóra. Csakis rajtam múlik! Ismét eljutottam ide. Felelősséget vállalni a tetteimért és a döntéseimért. És bízni magamban. És akkor minden úgy lesz, ahogyan lennie kell.

Címszavakban

Régmúlt

Egy harmincas évei elején járó lány. Tele tervekkel, vágyakkal, álmokkal. Hamarosan költözik, egy idegen országba. Élete nagy szerelméhez. Tehát kit érdekel mindez? Csak szeretni akar, s hogy szeressék, semmi mást.

A valóság: Magány. Otthon ülés. Se barátok, se család. A férfi sokat van távol. A munkája fontosabb. A lány sokat sír, rosszul érzi magát, csalódott, hiszen feladott mindent. Mégis kitart, mégis remél. Dolgozik magán, sokat. Lejjebb ad férfias rámenősségéből, dolgozik nőiességén. Igyekszik rávenni a szerelmét, hogy dolgozzanak együtt a kapcsolaton, hogy végre boldogok lehessenek.

Közelmúlt

Kiderült, hogy a kapcsolaton való dolgozás a férfitől csak kamu volt. A lány végre talált munkát. És egy szeretőt, aki megadta neki azt a kényeztetést, amit a férfitól nem kapott meg. Elhidegülés, viták, végül szakítás. A férfi rájön, hogy hibázott, megtesz mindent, hogy visszakapja a lányt. Az, mivel még mindig szereti, visszamegy hozzá és összetöri a másik férfi szívét. Vele együtt a sajátját is kicsit. 

A férfi megnyílik, négy év után először. A kapcsolat soha nem volt még ennyire jó. Kisbabát szeretnének, most még intenzívebben dolgoznak rajta. A lány mégsem esik teherbe, kivizsgáltatja magát, makkegészséges. A beígért együttlétek ismét csökkenek, végül néhány hónap múlva még kevesebb van, mint azelött. Addigra kiderül, a férfi rákos. Ezért nem esett teherbe. Ezért volt hát a visszaút. A kemoterápia mellett elkezdődnek az otthoni kezelések, a lány az elsö két hónapban szinte naponta kezeli a férfit energiával. Naponta kétszer főz, szinte csak bio ételeket és rengeteg zöldséget. A munkahelyén felmond, mert nem bírja a túlórákat, a stresszet és azt, ami otthon van. Megpályáz egy új állást, meg is kapja. Közben a világ megint csak a férfi körül forog, ö ismét kevés szeretetet és törödést kap. Most nem bánja, lényeg, hogy a férfi meggyógyuljon.

Derült égből villámcsapásként érkezik az új szerelem. Nem jó az időzítés. A lány azt gondolta, csak múló kaland lesz, belement, hiszen szüksége volt egy másik test melegére, egy igazi férfi törődésére. Szerelem lett belőle, a férfitől távolodni kezd. Az meggyógyul, orvosai, családja és barátai a csodájára járnak. Sütkérezik a népszerűségben, sokáig észre sem veszi, hogy a feleségével valami nem stimmel.

A jelen

A férfi frissen gyógyult, mikor rákérdez, hogy mi a helyzet. A válasz terhe alatt összeroskad. Újra magába zárkózik. A lány költözni készül, új életét tervezi. Valami mégis azt súgja neki, hogy valami nem stimmel. Össze van zavarodva, úgy érzi, hogy ez a helyzet túl sok neki. Néha azt érzi, menten megtébolyodik. Kettős életet él, hazugságban. 

Mi hát a helyes út? Útmutatást kér az égiektől, egyértelműbbet, hangosabbat. Meditálni jár, ahol sorra kapja az utalásokat. A legutóbbi tanfolyam a szexuális energia transzformálásáról és magasabb szintre emeléséről szól. Ha azzal minden rendben lenne otthon, vagy neki nem lenne sokkal nagyobb igénye, mint a férfinak, minden rendben lenne. 

A férfi mindeközben elkezd pszichológushoz járni, amit még a lány ajánlott neki. Az utolsó két alkalom után feltűnően kedves. A lány közben egyre fáradtabb, igyekszik mindenkinek a kedvében járni, dolgozik, fotózik, meditálni jár, a másik férfival találkozik, amikor csak teheti, a fotókiállítására készül. Ekkor a másik férfi bedilizik, neki az nem elég, többet akar. Hiába mondja a lány, hogy februárban költözik, csak még egy kis türelmet kér, nem, nincs türelem, hazaküldi a lányt. A lány mérges, de legfőképpen tanácstalan. Azonnal hazamegy, vele ne játsszanak. 

Később rájön, hogy ez egy jel volt, az angyalok terelgetik ismét valamerre... Amikor a férfi hazaér, meglepődik, hosszasan öleli magához... Tanácstalanság a köbön.

A közeljövő

???

A távoli jövő

Ehelyett inkább az álmokról... 

Első helyen a megnyugvás, megbékélés, elfogadás. A másodikon: egy kisbaba! A harmadikon: kiegyensúlyozott, boldog házasság.

A többi szinte lényegtelen, de: egészég, vidámság, kiegyensúlyozott szexuális élet, jó munkahely, a fotózás további gyakorlása, a gyógyítás, utaztatás továbbfejlesztése és gyakorlása... és szeretet, szeretet, szeretet!!!

2012 a manifesztáció éve, tehát bátran kívánok! :-)

Amikor a vonzás hatalma nem működik...

Nem is tudom, miért fogom fel kudarcként. Miért nekem kudarc az, ami a Drága életében játszódik? Miért nekem kellett volna azt (is) bevonzanom?

Ő nem vonzotta be. Nem vizualizált eléggé. Máson járt az esze, most is máson, mint a legtöbb fontos, sorsdöntő alkalomkor. Tehát még 5 kemoterápia ciklus lesz. Hiába vesz részt a tanulmányban, hiába volt ott a kecsegtető lehetőség, hogy már csak egy dózis mérget kell kapnia, nem, az égieknek valami más a szándéka ezzel. Nem tanulta volna még meg a leckét?? Még mindig nem tanulta volna meg?

Eddig hősiesen viselte. Olyan eredményeket produkált, amilyet az orvos még nem látott. Mostanra azonban, a 3. ciklus végére a szervezete kezd lassan tiltakozni.

Eddig hősiesen viseltem én is. Mert reméltem, hogy mindjárt vége, túl vagyunk rajta. És hogy aztán látni fogjuk, merre tovább... De nem. Még nincs itt az ideje. Az egóm pedig szép halkan elkezd szűkölni: és hol vagyok én ebben az egészben? Mikor jön már el az én időm? Mert az, úgy látszik, sosem jön el.

Ki kell még bírni, az év végéig mindenképp. A Drágának most segítségre van szüksége. Kezelnem kell, mint ahogyan teszem azóta, mióta kiderült, hogy a pusztító kór őt is megtámadta. És támogatnom kell, lelkileg.

Engem ki támogat? Ismét nem az, akinek kellene. sajnos ismét nem az!! Nem a Drága. Nálam működött a vonzás törvénye. Nagyon durván, ismét. A munkahelyem már nincsen meg, de az a különös fiú...

Szégyellem magam. Rossz az időzítés. Valóban szégyellnem kell magam? Vagy el kell végre fogadjam, hogy érző lény vagyok, nő, és nem pedig anyuka és nővér?

PRAY

Imádkozzatok értünk. Imádkozzatok a Drágáért!!!

Stoned

Lassan, észrevétlenül kezdődik. Olyan, mint mikor egy hosszú utazástól elfárad, elnehezül az ember feje. Azt gondolnám, hogy emiatt érzékelem élesebbnek a fényeket, élénkebbnek a színeket és hangosabbnak a hangokat. Aztán egyre gyorsul minden. Jönnek a képek, a hangok, a szagok, villanásokként, mint egy film egyre gyorsabban pörgő jelenetei. Hirtelen távoli beszélgetések válnak egészen közelivé, hirtelen tudom és értem, mi mozgatja azt az idegent, aki épp beszél. 

Most éppen jó a kedvem, minden vicces, minden apróságon felszabadultan nevetek. Drága meg is jegyezte, hogy most olyan természetes, gondtalan, felszabadult vagyok. Legutóbb nem voltam ennyire szabad, akkor még minden új volt, óvatos voltam, és aggódtam is, vajon mi fog történni?

A fejem közben egyre nehezül, nehezen fordítom, szédülni kezdek. Ha nem mozdítom, mind jobban és jobban nyom, távolodnak a hangok, csak a vér zubogását hallom a fülemben és saját szívdobogásomat egyre hangosabban. Ezért aztán úgy döntök, lehetöleg mozognom kell, minél többet. Először erőfeszítésbe kerül, később már megy magától, szinte öntudatlanul mozognak a lábaim, egyre gyorsabban és gyorsabban, hol a lábfejemmel verem a taktust, hol a térdeim ide-oda. A szám kiszárad, a nyelvem a szájpadlásomhoz tapad, sokkla nagyobbnak érzem, mint valójában. Egy húzásra lehajtok egy pohár vizet, majd még egyet. Hihetetlen szomjas vagyok, és már hányingerem van, annyira tele a gyomrom vízzel. Ez azonban hamar leér, akkor meg úgy tűnik, hogy egy egész tengert pisilek...

Főzünk, a szagok is felerősödnek, még párat tekernek a gyomromon. Közben beszélgetek, hihetetlen őszinteséggel és éleslátással. A következő pillanatban aztán elgondolkodom: mondtam már, vagy csak akartam? Netán álmodtam az egészet? Hiszen nem emlékszem, hogy az arcizmaim mozdultak volna, nem éreztem semmit, és nem hallottam a saját hangomat sem. Aztán amikor a Drága mégis válaszol, azon gondolkodom, hogy hogyhogy megértette, amit mondani akartam, hiszen teljesen másképp is lehetett volna érteni. Hihetetlenül lassúak vagyunk, az idő csak múlik, az egyszerű vacsora meg még sehol. Aztán ránézek az órára, és meglepődöm, hogy még csak 15 perc telt el. Innentől kezdve gyakrabban nézek az órára, ez az egyetlen kapcsolatom a valósággal. Vagy az a valóság, amiben most vagyok? Egyre furcsább, negatívabb, félelmetesebb gondolatok jönnek. Ezt ki is mondom, beszélnem kell róla. Félek, hogy tovább rosszabbodik az állapotom, egyre kevésbé vagyok ura a testemnek. A Drága mondja, hogy engedjem el magam, lazítsak végre, és akkor jól fogom érezni magam. Szívesen megtenném, ha biztonságban érezném magam, de nem érzem, mert nem tudom, hová vezet ez az egész. Most mutatkozik meg az, hogy mennyire kontrollálni akarok mindent, és kétségbe esem, ha ez a kontroll kicsúszik a kezeim közül és valami nagyobb hatalom veszi át. Az odáig rendben is van, ha valami, valaki más felett kell lemondanom erről, de most a saját testemről van szó! 

A gondolataimnak még ura vagyok, hihetetlen sebességgel száguldanak, és hihetetlen felismeréseket teszek. Magam is meglepődöm éleselméjűségemen, hogy milyen egyszerűen felismerem az összefüggéseket, vagy milyen apró információkra emlékszem, ami normál esetben biztosan nem jutott volna eszembe. Majd a következő pillanatban elfeledem ismét, és bármennyire is igyekszem, nem jut többé az eszembe az a hatalmas felismerés.

Egyre ijesztőbbnek érzem a helyzetet, ezért eszem egy kis Nutellát. Csak úgy, az üvegből, négy kanállal. Négy különböző kanállal egymás után. 

Tálalok, biztos kézzel, magam is meglepődöm rajta, meg azon is, hogy a vészesen imbolygó szekrényből nem dől az összes edény a fejemre. Végre eszünk. Nem kívánom, a gyomrom ismét bukfencezik egyet, a fergeteges ízélmény is elmarad ezúttal, ami az sima pesto-s tésztát mennyei étekké varázsolta a múltkor. A Drága is eltolja a tányért.

Letelepszünk a hatalmas tévé elé, most is elcsodálkozom, hogyan igazodik el a Drága ebben az állapotban a rengeteg távirányító között. Azon is csodálkoztam, hogyan tudta a vacsorát megfőzni egyáltalán. A tévét tátott szájjal lesem, hatalmas benyomást tesznek rám a színes képek, ujjongok, mint egy gyerek. Aztán amikor elkezdődik A Karib tenger kalózai, megállapítom még, hogy mennyire tetszik az Orlando Bloom, és hogy az Angyalra hasonlít, aztán folyamatosan belealszom a filmbe a takaró jótékony melegében, csak villanásszerű, összefüggéstelen jeleneteket látok belőle. 

Az alvás segít, utána jobban érzem magam, és a vacsora maradéka is meghozza azt a hatást, amit vártam. A Drágánál is, hidegen neki is jobban ízlik. Utána erőt kell vennem magamon, hogy elmosogassak, mégis flottul megy. A Drága törölget, kívülről nézve úgy hatunk, mint máskor, nincs ebben a helyzetben semmi rendkívüli. Csak a kutya néz minket folyamatosan érdeklődve, és sokkal ragaszkodóbb, szeretetteljesebb is, mint máskor, ami nem kis teljesítmény, mivel a "normál" szint sem normális már. 

Az órára nézve meglepődöm, most meg mi történt, hová lett egyszeriben az idő? A taxiban ismét elalszom, vagy inkább csak félálomban vagyok? Az út hosszúnak tűnik, száguldunk az autópályán.

Drágának otthon még zuhanyozni is van ereje, engem viszont nem érdekel, ha büdös is vagyok. Aztán az ágyban már egyetlen érintésre is életre kel a testem, hihetetlenül kívánom, hogy seretkezzünk, és titokban csodálkozom aktivitásomon is. Minden egyes érintés felér egy áramütéssel, hatalmasan gyönyörű, csodálatos, ismeretlenül intenzív. Drága tökéletesen megtalálja az érzékeny pontjaimat, hangos vagyok, de nem érdekel. A csúcs, ha lehet, még hatalmasabb intenzitással jön el, hihetetlenül hosszan tart, én meg hihetetlenül hangos vagyok. Már-már önkívületben. A Drága ezzel szemben csendben van, csak a mozdulatain, teste újfajta reakcióin érzem, hogy nála is sokkal intenzívebb az, amit most átél.

Mély, álomtalan álomba zuhanunk, és reggel nehéz fejjel ébredünk. Végre teljesen jól vagyok, csak nagyon lassú, és még mindig érzékenyebb vagyok a történésekre és bizonyos emberekre. Még mindig tartana a hatás? Minden nagyon békés, szeretetteljes, vagy ez inkább csak bennem van, én sugárzom ki? Csak kevesek idegesítenek, de ők nagyon. Mikor beszélek, még mindig van néha olyan érzésem, hogy most valami nagy igazságot mondtam, vagy hogy lehet nem is mondtam, csak akartam? De aztán szép lassan tovatűnik ez is, csak az éhség marad, egész nap, folyamatosan.

A fene se gondolta volna, hogy egy olyan apró sütibe ennyi anyag van....

A Nyúl figyel

Ezer éve nem voltam itt, elnézést kérek mindenkitől, hogy nem tudtalak olvasni Benneteket.

Sok minden történt a legutóbbi bejegyzésem óta, sok-sok változás.

A legfontosabb, hogy megszületett a döntés. A Drága mellett. Nem volt nehéz, a sors elrendezte. Persze, valójában én rendeztem ezt így, tudat alatt. Az a nagy láng, ami Macival való utolsó együttlétünkkor lobogott, el is hamvasztott minket. Engem biztosan.

A tabletta bevételét követő 1 hét múlva vérezni kezdtem. Oké, gondoltam, hurrá, tehát biztos, hogy nincs gyerek. Közben voltam otthon, Nadi tanfolyamon, ami akkora hatással volt rám, mint még soha. Igazából azóta nézem kicsit más szemmel a világot. Aztán visszajöttem, és még mindig véreztem. Maci közben nem jelentkezett, amit egyre furcsábbnak találtam. Később arról hadovált, hogy küldött nekem sms-t, csak hát nem kaptam meg... ami furi, ugyanis nem 1 hétig voltam távol, és az sms úgy van beállítva, hogy 1 hétig meg kellene kapjam... azon kívül ismeri a magyar számomat, tehát duplán nem értettem.

Már 10 napja véreztem, mire bejelentkeztem egy orvoshoz. Két nap múlva kaptam időpontot. A doktornő nagyon kedves és megértő volt, de azt ő sem tudta, miért vérzek már vagy 2 hete... Mindenesetre vért vett, hogy megnézze, nem vagyok-e terhes, majd kaptam egy szurit, hogy végre abbamaradjon az egész...

Aztán szépen elmentem dolgozni ahol már teljesen átmentem munkaügyesbe. Rengeteg volt a meló, aznap kifejezetten, mert auditra készültünk, és az összes dolgozó aktáját rendbe kellett tenni. Az injekció mellékhatásai pedig jöttek, néha nem tudtam, hogy most elöl, vagy hátul fog jönni valami, esetleg egyszerre. Folyamatosan szédültem és hányingerem volt, az összes szagra felfordult a gyomrom, mintha csak terhes lennék. És nem mehettem haza, mert a munkaügyes csaj (aki azóta a főnököm) szintén egyedül volt, nem akartam cserben hagyni. Lenyomtam az egész napot, túlórával egybekötve. Estére jobban lettem, így elmentem egyet inni a szép indiaival meg a szép angollal, plusz az igazgató titkárnőjével. Ahogy kiléptem az ajtón, ki jött szembe? Maci. A VOLT barátnőjével. És rettentő rémült fejet vágott. Ráküldtem egy sms-t mindössze egy smiley-val. Semmi válasz. Közben szépen csevegtünk a pub-ban, telt múlt az idő, még mindig semmi válasz. Hazafelé menet aztán eldurrant az agyam, és írtam neki egy szépséges sms-t. Hogy örültem volna, ha néha érdeklődik a hogylétem felől, mert az egész szarságban őmiatta is vagyok. Semmi válasz. Pakolta a tűzre rendesen...

Másnap megkérdeztem tőle egy e-mailben, hogy ugyan megkapta-e az sms-em? Megkapta. Erre jól leteremtettem, szerintem jogosan. Kérte, hogy találkozzunk a hétvégén, hogy megbeszéljük. Találkoztam vele. És elmagyaráztam, mint a hülye gyerekeknek szokás. Hogy nem az a baj, hogy az állítólagos volt barátnőjével hetyeg, hanem az, hogy mindeközben nem képes 2 szót visszaírni: "Nagyon sajnálom." Na ez a baj. Eltartott neki jó sokáig, mire megértette, hogy mi a bajom.

Akkorra valami már menthetetlenül eltörött bennem. Ez az ember menekül a felelősség elől. Annak a volt barátnőnek mégis igaza volt. Innentől fogva lassan, de biztosan távolodtunk egymástól. Mostanra ott tartunk, hogy szinte semmi kontaktus nincsen már, ha  amelóhelyen látjuk egymást, köszönünk és ennyi. Egyszer próbálkozott még felkelteni az érdeklődésemet, és én ijedtséggel vegyes elégedettséggel nyugtáztam, hogy már nem sikerül neki.

Ez a Drágával való kapcsolatunknak tovább kedvezett. Február elején beléptünk a kínai Nyúl évébe, a mi évünkbe! Itt valami nagy dolognak kell történnie...

Munka terén történt is, hivatalosan is átvettek a munkaügyre. Ezzel persze elvesztettem a korábbi munkaügyes lány barátságát, akit emiatt nem hosszabbítottak meg. Ez van sajnos...

A munka nagyon tetszik, viszont annyit dolgozom, mint még életemben soha. Folyamatosan túlórázom, minden áldott nap, néha még ebédelni sincs időm. Esténként mint egy zsák zuhanok az ágyba, és azonnal elalszom. Drága meg csak néz, nincs ehhez hozzászokva tőlem. A sok munka sajnos sok más egyéb dolognak sem kedvez. Például a szexuális életünknek. Ismét csappant a mennyiség, ezúttal miattam. Sokszor a hátam közepére sem kívánom. Új szituáció, csodálkozom is magamon rendesen. Nem kedvez a spiritualitásomnak sem, ugyanis nagyon hanyagolom a nadit (sajnos idő kellene rá, nem kevés), és az esti meditáció is elmaradt. Reggelenként még van, de akkor általában a gondolatok száguldoznak a fejemben, hogy aznap mi jön a melóhelyen, mit kell még megcsinálni, stb, stb. Egyetlen dolog, aminek talán kedvez, az az, hogy nyugton hagyom a Drágát, ami neki persze csak jó. Most úgyis saját magával van elfoglalva.

 

Mivel állandóan jéghideg a keze, elment az orvoshoz, hogy megnézesse, rendben van-e a keringése. Az igen, viszont találtak gyulladást, csak még nem tudják, hol. Keresik, orvosról-orvosra jár. Ez számára, egy mindig egészséges és erős sportember számára totális katasztrófa. Erre én még rátettem egy lapáttal. Mivel vissza kellett mennem a nőgyógyászhoz még 1x - 2x, megvizsgáltattam magam, hogy fogamzóképes vagyok-e. Mindent rendben talált, tapintás, ultrahang és vérből hormonvizsgálat alapján. A következő orvos a Drága számára tehát az urológus... Teljesen kész van tőle, már csak a gondolattól is, hogy esetleg nála van a baj. Egy ideig azt gondoltam, hogy esetleg igen, de lehet, hogy még mindig mélyülnünk kell ahhoz, hogy az a lélek le akarjon születni hozzánk...

Az új lakásban a konyha még mindig romokban. Utóbb már fenyegető leveleket írtunk a házfelügyelőségnek, hogy valami végre történjen, mert nem tudom elfogadni, hogy egy konyhát 5 hónap alatt nem lehet felújítani. De erről talán majd egy másik bejegyzésben, mert hosszú...

Ezen a héten egyedül vagyok, a Drága holnap után jön haza. Egyedül egy tüzelő kutyával, ami már egymagában is elég stresszes lenne. Mindehhez jönnek a túlóráim, plusz az, hogy a kutya nem bír ki 10-11 órát egyedül. Ebédszünetben tehát rohanás haza sétáltatni. Reggel sétáltatással kezdek, este azzal fejezem be... Hmmm. Gyorsan telnek a napok. :-)

Két napja észrevettem magamon, hogy kezd a csak a Drágára fókuszáláson ismét csorba esni. Nem és nem és nem értem. Azazhogy értem. Február elején új fiú jött a holland csapatba. Semmi különös, és mégis, valami van a kisugárzásában. Az első pillanattól láttam rajta az érdeklődést. És szépen lassan megtetszett. Teljesen más típus, mint Maci, magasabb, sportosabb, mégis intellektuális típus. Szemüveges, és mint kiderült filozófus professzor volt egy egyetemen. Hogy ez mit keres itt? És miért az ilyenek tetszenek? A Drága egy "pap", ha a lélek-típusokat vesszük. Maci egy író-költő, szintén nem e világban élő valaki. És erre most jön egy filozófus. Sajnos az utóbbi időben többet jár az eszemben, mint kéne. Nyilván azért, mert FÉRFI, így csupa nagy betűvel, és ezt sugározza is, míg mások csak kisfiúk vagy teljesen érdektelenek számomra.

Érdekes, hogy mennyire különböző típusú férfiak tetszenek nekem... Ebből is látszik, hogy csakis a kisugárzás a fontos.

Álomból rémálom?

Szösszeneteim...

Száguldó hormonok

Drágával jól vagyunk. Teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott az élet, jól tudunk együtt élni és nagyon jókat, mélyeket beszélgetni. Az tény, hogy ő nem ebben a világban él, és legszívesebben el is menekülne. Már olyat is hallottam tőle, hogy elege van ebből a földi életből, neki ez nem hiányzik, ő szeretné befejezni földi pályafutását.... (Ez rémisztő számomra.) Nekem kell mindig visszahúzni (sajnos), hogy észre vegye, sajnos (vagy nem) ebben a világban élünk, és részint alkalmazkodni kell ennek a világnak a törvényeihez. Szex is több van, mint korábban, és a "hónap végén" még elég is ez nekem. Viszont a hónap elején (értsd: a menstruációm utolsó napjaiban, illetve az az utáni első napokban), amikor a hormonszintem megnő, akkor egyszerűen meghülyülök. Akkor szex kell, mégpedig azonnal, és lehetőleg minél több. Mintha elborítaná valami lila köd az agyamat, már nem bírok logikusan gondolkodni, és nem is akarok, teljesen úgy érzem, hogy lemegyek valami állatias szintre, és csak az ösztöneim hajtanak, egy nőstény ösztönei, aki arra vár, hogy egy hím megtermékenyítse.

Maci pedig érzi. Szavak nélkül is érzi, hogy mi megy végbe bennem. Olyan a mi "kapcsolatunk", mint egy tánc, egy lépés előre, egy lépés hátra. Mindig tudja, hogy mikor közeledjen, pedig nem mondok semmit, de egyszerűen fogja a vibrálásaimat. És akkor közeledik, csak egy ölelés, vagy egy csók, de mindezt olyan férfiasan, férfi-erővel és mégis gyengéden, hogy a lélegzetem is elakad. Utána pedig kisüt a nap, és csicseregnek a madarak. Legszívesebben mondtam volna neki, hogy munka után felmegyek hozzá, a francba mindennel, de nem, visszafogtam magam. Erre kapok tőle este egy sms-t, és pontosan az áll benne, amire gondoltam. Az eszem megáll.

Drága pedig nem veszi az adásaimat sajnos, csak akkor, ha konkrétan kimondom, vagy a magatartásom eléggé ráutaló, de akkor sem mindig veszi elsőre. Mostanában persze sokkal többet kezdeményez, de teszi mindezt úgy, mint egy gyerek, mint egy szégyenlős, fiatal fiú, lassan, sután. Nekem pedig sokszor arra lenne szükségem, hogy jól a falhoz vágjanak és... Ehhh, nem tudom, hogy mit kellene tennem, hogy ezt kihozzam belőle. Az idő meg csak telik, telik... és nem esek teherbe. Még mindig az az érzésem, hogy igen, hogy Macitól azonnal menne. És ezt ő is tudja, és mondja nekem, anélkül, hogy ezekről az aggályaimról beszélnék vele!!! Nem értem, hogy hogyan tud olvasni a gondolataimban, mi az a kötelék, ami összeköt, és egyáltalán mi a franc az én feladatom ebben az életben, Drága mellett maradni és türelmet meg odaadást tanulni, vagy Maci mellett, és akkor tényleg gyerekeket szülni, meg esetleg egy minden tekintetben viharos kapcsolatot megélni? Sajnos nem volt lehetőség kipróbálni, milyen lehetne vele hosszú távon, ezért vannak kételyeim.

Már megint ugyanott tartok, mint korábban... A hónap végén jól elvagyok a Drágával... már arra is gondoltam, hogy bárcsak lennék már terhes, akkor egy darabig úgysem a szexen járna az eszem, aztán meg szednék újra fogamzásgátlót, az úgyis lenyomja a libidót... És akkor elég az, ami van.

Egybeolvadás

Másnap persze Maci megint együtt szeretett volna ebédelni , de nekem sajnos dolgoznom kellett. A kisördög bennem viszont megkérdezte Tőle, hogy mikor végez, és találkozzunk-e... Direkt egy kávézót javasoltam, hogy még csak véletlenül se legyen elcsábulás. Pedig tudtam, hogy úgyis az lesz belőle. Bár az előző napi kedélyeim némiképp lehiggadtak, ő mégis meglátta a tekintetemben a vágyat, és ezt ki is mondta. Már attól lecsúszott rólam a bugyi, ahogyan rám nézett.

Tudtam, hogy őrültséget csinálok, hiszen megfogadtam, hogy nem, hiszen tudom, hogy nem etikus, és a Drágával szemben nem fair, mégis valami nálam magasabb erő hajtott, egyre hajtott felé. Én ennyire még életemben nem kívántam férfit, sokszor nem is értem, és megijeszt ez az erő, ez a buja, ősi ösztön, ami bennem a FÉRFIt akarja.

Tudtam azt is, hogy nem lesz óvszer, és valahol mélyen azt is tudtam, hogy most az egyszer nem fog tudni időben kiszállni. És nem érdekelt. Ezt akartam, erre vágytam. Ezen a pontok az események kikerültek az irányításom alól, valami magasabb erő vezérelt.

Hamar nála voltunk, és azonnal lekerültek a ruhák. Olyan vadul szeretkeztünk, mint még talán sosem. Megszűnt az idő, megszűnt a tér, és megszűntem én is. Azon vettem észre magam, hogy potyognak a könnyeim és hogy határtalanul boldog vagyok. Megsemmisültünk mindketten, feloldódtunk egymásban, tökéletesen összeolvadtunk. Én ilyet még soha életemben nem éreztem. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Akartam őt, és akartam a gyerekét. Nem volt más, csak a bizonyosság, hogy meg is fogom kapni... És megkaptam. Túl későn szállt ki. Nem érdekelt.

Ahogy az autó felé sétáltunk az enyhe éjszakában, lopva ránéztem. Tetszik nekem ez az ember, pedig szinte az összes volt pasim jobban nézett ki nála, és mégis, mégis ő kell nekem, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül, a görbe hátával és a görbe orrával, meg a pocakjával együtt. Be-benéztünk az ablakokon, ahogy elhaladtunk előttük. Az egyiknél egy pillanatra megálltunk. Nem szólt egy szót sem, de biztos vagyok benne, hogy ugyanaz játszódott le benne, mint bennem: egy ilyen lakásban szeretnék ezzel az emberrel élni. Örökre.

Rémálom

Miután hazaértem, kitisztult kissé a fejem. Te jó ég. Igaz, hogy éppen most múlt el, de mi van, ha mégis teherbe esem Tőle?? Az még nem lenne baj, de jelen esetben nem tudnám, hogy kitől is van az a gyerek... És ezt nem tehetem meg egyikkel sem, magammal meg pláne nem. Drágával nem, hogy esetleg más gyerekét neveli fel, Macival sem, hogy más neveli fel az ő gyerekét, magammal pedig a bizonytalanságot nem tehetem meg. Most mi legyen? Muszáj leszek elmenni orvoshoz, esemény utáni tablettáért, más mód nincsen. Szidtam magamat, hogy hogyan lehetek ennyire felelőtlen, ennyire ösztönlény... És belül kicsit Macit is hibáztattam, hogy miért nem vigyázott jobban, holott tudtam, hogy ezt én akartam, ezt én vonzottam be!

Ő persze nagyon megijedt. Látta, hogy ki vagyok akadva, és azonnal bocsánatot kért, hogy ő nem ezt akarta. Hogy kifizeti a gyógyszert. Ezen kicsit berágtam, szerencsére nagyon hamar kapcsolt, hogy ebben a helyzetben talán mást kellett volna mondani,  és biztosított róla, hogy mindenben mellettem áll és szeret... 

Drága a bennem dúló viharból mit sem vett észre. Leültünk beszélgetni, és ismét elcsodálkoztam azon, hogy milyen mélységeink is vannak. Miért nem lehet a két férfiból egyet összerakni, tessék mondani??? Meditáltunk, és  a meditációban láttam az eljövendő gyerekeimet. Egy fiút, és egy kislányt. A kislány a Drága szemeit örökölte... A fiú? A fiú inkább rám hasonlított.

Másnap elmentem hát a klinikára, a város másik végébe, hogy kiírassam a tablettát. Ötezer helyre regisztráltak és ahhoz képest, hogy csak hárman voltak előttem, 2 óra hosszát kellet várnom. Mindegyik nagyon sokáig volt benn. A doktornő fiatal, filigrán spanyol lány, hatalmas csontkeretes pápaszemmel, ami a fél arcát eltakarta. Igyekezett szigorú tekintetet vágni. Muris volt. Ahogy elkezdtünk beszélgetni, azonnal meg is enyhült. Megkérdezte, mikor volt a menstruációm első és utolsó napja, majd szinte kinevetett. Hogy mit akarok én ott? Tuti, hogy nem lettem terhes. De ha annyira akarom, kiírja nekem, nehogy még a végén ő legyen a hibás. Igen. Józan ésszel tudom, hogy  még nincs itt az ideje. De mivel az utóbbi hónapokban kicsit összevissza volt minden, ebben nem lehetek teljesen biztos.

Végre megvolt a recept, rohanás kiváltani (ami hétvége lévén nem volt egy egyszerű feladat), majd gyorsan lenyelni, és rohanás bevásárolni, majd haza, jópár dolgot megcsinálni, mire a drága jön, hogy ne legyen látszatja, hogy szinte egész nap nem voltam otthon. Közben kicsit féltem, hogy mi lesz, ha elkezdenek  a tabletta mellékhatásai jelentkezni, mert volt neki jócskán. Talán nagyon enyhén éreztem valamit, de amúgy semmit. Viszont azt mondta a leírás, hogy ha a megtermékenyített petesejt már beágyazódott, akkor azt nem bántja. Ez pedig jó, mert ha a Drágától esetleg sikerült, akkor az megmarad.

Közben folyamatosan önvizsgálatot tartottam, hogy elment talán a józan eszem... Hogy nekem a Drágával kell maradnom, mert ha elmúlik a tűz, a szenvedély, akkor már csak a beszélgetés marad, és az meg jó, ha van. DE. Macival is ugyanígy meglehetne. A Hercegnő erre is rávilágított. Egyértelmű, hogy az ösztöneim a FÉRFIhez húznak. És nem a FIÚhoz. Maci viszont tuti mindenben szenvedélyes, úgyhogy jókora veszekedéseink is lehetnének. Ettől azért tartok. Annyira szeretnék választ kapni.... Interneten találtam ingyenesen kirakható tarot-kártyát. Vicces, de ugyanazt mondta, amit a Boszi néhány hónapja. Hogy a Maci a nagy szerelem. És hogy itt az ideje a hozzá fűződő kapcsolatot alapjaiban megváltoztatni. A férjem pedig a társ, akivel építhetünk egymásra. A téma pedig, ami most foglalkoztat: az anyaság. Hihetetlen. Nem szeretnék, de lassan kezdek rágörcsölni erre a témára.

Csend

 Ma reggelre még mindig nem jelentkeztek a mellékhatások. Jelentkezett viszont ismét a vágy. És még valami: hogy szerelmes vagyok. A Maciba. Nem tudok mit tenni ez ellen. Folyamatosan próbálok harcolni az érzés ellen, de nem és nem megy. A Drágát mélységesen szeretem. Mint társat, mint testvért. Maciba pedig szerelmes vagyok. Ebbe meg kell őrülni. Ezt meg is írtam neki, hogy hiába próbálok harcolni ellene, hiába próbálom észérvekkel távol tartani magamat, nem és nem megy. Ő ugyanezt mondta. Hogy ezzel ő is így van. Szeret. Mi összetartozunk.

Nem tudja, mi az, ami összeköt bennünket, és nem tudom én sem. Nem tudom megmagyarázni. Csak azt tudom, hogy ezt a Drága iránt sem éreztem, amikor újra összejöttünk, bár a bizonyosság ott is megvolt, hogy mi összetartozunk.

Valamelyiküket el kell engednem. De melyiküket? És hogyan???