A tények

Eljött az idő tehát, amikor ismét számot kellett vetnem néhány dologgal az életemben, és rá kellett jöjjek, hogy naiv vagyok. Nagyon is. Mert remélek. Még mindig. Mindezek után is. 

Álmodom. Álmodom az egykor volt nagy szerelemről, hogy talán eljön ismét. Hogy együtt élünk, szerelemben, megértésben, harmóniában. Hogy időnk van egymásra, boldogok vagyunk, sok közös programunk van. Hogy sokat szeretkezünk, és ezek az együttlétek örömteliek, változatosak, és főleg gyakoriak. Sikeresek vagyunk a munkánkban, megtaláljuk benne önmagunkat. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekeink vannak, akikkel sokat kirándulunk, játszunk. Hiszünk az újjászületésben, az előző életekben, és eszerint élünk. És egyáltalán...

Ehelyett a rideg tények:

1. Nagy szerelem volt. De csakis részemről. Eljött ismét, de csak holmi halvány pislákolás formájában. Talán a részemről ismét erősebben. Ahogyan az lenni szokott.

2. Együtt élünk, de helyesbítsünk inkább, egy fedél alatt élünk. Nem együtt, hanem egymás mellett alszunk. Életünk ebből áll: néha együtt vacsorázunk otthon, együtt alszunk, majd majdnem minden reggel együtt reggelizünk. Aztán ki-ki megy az útjára. Ez persze önmagában pozitív, már ami a reggeliket illeti, hogy egyáltalán szakítunk rá időt. Sok pár ezt nem teszi. Ezt én hoztam otthonról, vagyis az Anyámnak köszönhetem valamilyen szinten, hogy legalább ez van.

3. Harmónia nyomokban sincs. Nem csak szex terén, de sehol. Már az első együttlétünkkor sem volt, igaz, azóta megtanultuk, hogyan jó a másiknak. Ennek ellenére a lakáson belüli mozgásaink (ha erre képezem le), koordinálatlanok, a Drága sokszor nem "érzékel", belém ütközik, rám lép, éjszaka a könyökével orrba vég. Sokszor arra ébredek, hogy a könyöke vészjóslóan közelít, ilyenkor elkapom, megállítom, majd alszom tovább. És ez nem vicc. Ha találkozunk az ajtóban, általában én állok félre, ő csak nyomul előre, ha nem teszem, összeütközünk. (Belegondolva ez eléggé viccesen hangzik, de a valóságban inkább bosszantó.)

4. Időm csak nekem van, másból sem áll, csak várakozásból. Neki csak akkor van, ha éppen nincs munka, mert szünet van, vagy hasonló. Lehet, hogy én vagyok az önző, mert elképzelni sem tudom, hogy ne lehetne az edzéseket másképpen is szervezni. Közös program gyakorlatilag nulla, nagy ritkán kiveszünk egy filmet a videotékából,  még ritkábban elmegyünk moziba, vagy én elmegyek a klubba, ha valami buli van a csapattársakkal, klubtagokkal. (Persze most ne panaszkodjak, nyári szünet volt, néhány délutánt együtt töltöttünk  - akkor se mindet -, illetve volt két hosszú hétvégénk. Együtt. Végre.) Még ritkábban elmegyünk egy étterembe vacsorázni.

5. Szeretkezéseink: gyakorlatilag a nullával egyenlő, ami a mennyiséget illeti. Amikor két hónapig semmi sem volt, betudtam a fáradtságnak meg a feszített munkatempónak, persze elfogadni akkor sem fogadtam el. De amikor a nyári szünetben 1 hónap alatt kétszer volt, hááát... most legutóbb pedig 1, egy hónap alatt. igaz, az olyan volt, ami tőle szokatlan. Hurrá. A többi viszont mindig ugyanolyan, sótlan, szenvedély nélküli. Ma pedig egyértelművé vált számomra, hogy az tartja vissza, nehogy teherbe essek, holott néhány hónapja még az volt a cél. Szerintem ez is csak álca, a tudat alatti ok valami teljesen más. Szintén abból ered, hogy míg más férfiak majd megvesznek, hogy megkaphassanak, őt teljesen hidegen hagyja, ha valami szexi fehérneműbe bújok. Még oda se néz. Elvárja, hogy kezdeményezzek, de ezt ő úgy érti, hogy én munkálkodjak rajta, ő élvezi, viszonzás semmi. Köszönöm szépen. Egó, egó, egó.

6. Sikeresek vagyunk a munkában, na ez stimmel. Megtaláljuk benne magunkat, most már én is élvezem és örömmel csinálom, amit csinálok. A különbség csupán annyi közöttünk, hogy én még mindig tudom, hogy nem azért élek, hogy dolgozhassak, hanem azért dolgozom, hogy élhessek. A Drágánál ez fordítva van, életének 90 %-át a munkája teszi ki. A maradék 10%-on osztozhatom a barátokkal,  a szüleivel, meg a kutyával. És még ki tudja, kivel/mivel.

7. Gyermekek.... Jelenleg nem látom rá az esélyt. Mint már mondtam, hamarabb leszek valaki mástól terhes. Ha lennének is: hová szülnék? És főleg kinek? Amikor Drága sosincs otthon... Amikor a jómúltkor feltettem neki a kérdést, hogy hogyan képzeli el az esti fürdetéseket, meg a meseolvasást, meg az altatást, ha késő estig edzéseket tart, azt válaszolta, hogy majd ő otthon lesz délelőttönként a gyerekkel. Aha, szuper. És majd lesz egy gyerekünk, aki folyamatosan kérdezi, hogy az apa hol van, hogy miért nem megy el néha ő a szülői értekezletre, hogy miért nem jön el velünk az állatkertre, és miért nem oda az iskolai színjátszó csoport délutáni előadására. Kirándulások, játék... Ahogy sejtem, a gyerek(ek) már 4 éves korukban ütőt kapnának a kezükbe, aztán tölthetik a hétvégéket a pályán. Ha akarják.

8.  Reinkarnáció, ezotéria és társai. Hisz benne, sok könyvet elolvasott a témában, és ez nagyon tetszik is. Sokszor meditáltunk is már együtt, valljuk mindketten, hogy mi már korábban is összetartoztunk. Ahogyan én azt egy utaztatásom alkalmával láttam is, valóban. Nos, az elmélet megvan... Csak a gyakorlat maradt el valahol. És a nagy büdös francot sem érek vele, ha ugyanúgy gondolkodunk, ha ő nem eszerint cselekszik és él. Akkor már inkább valaki, aki nem hisz benne mélységeiben, csak esetleg elfogadja, de egy szeretetteljes életet folytat...

9. És egyáltalán...? Rá kellett jönnöm, hogy én nem egy férfival élek együtt, hanem egy gyerekkel. Aki azt képzeli rólam, hogy én vagyok az anyja. Aki azt képzeli, hogy majd én ellátom őt, és neki semmire nem kell gondja legyen a drágalátos edzésein kívül. Természetes, hogy:

- mindig van tiszta ruha

- hogy valaki ezeket kimossa, és utána összehajtogatja (neki csak annyi a dolga, hogy eltegye a szekrénybe)

- ha ne adj' isten nem vagyok otthon huzamosabb ideig, akkor mos ő, de csak magára, és a fehéreket a színesekkel vegyesen

- mosogatás csak nagy duzzogva, sokszor előfordult már, hogy ha ott hagytam a mosatlant és elmentem  haza egy hétre, akkor mikor visszajöttem, még mindig ugyanúgy ott állt a konyhában

- a lakás tisztasága és a rend csak nekem fontos, takarítani csak akkor takarít (segít), ha külön kérem, magától nem igazán

- természetes, hogy a virágokat meglocsolja valaki

- természetes, hogy ha csörög az ébresztőóra, mert esetleg neki kell előbb dolgozni menni, valaki felkelti akkor is, ha ő netán negyedjére is visszaalszik (más kérdés, hogy ez a valaki ezek után már képtelen visszaaludni)

- természetes, hogy mindig várják otthon, hogy az a másik a megbeszélt időben otthon van, de ő lazán odatelefonál 5 perccel előbb, hogy ja, majd csak 2 és fél óra múlva jövök...

- nem érdekli, hogy hogyan van felöltözve, néha a legnevetségesebb darabokat aggatja magára a legőrültebb kombinációban, amitől én majd' elsüllyedek szégyenemben néha... Nem a ruha teszi az embert, tudom, de mégis... 

- nem érdekli, hogy amit felvesz, az esetleg koszos, pecsétes... Engem nem érdekel, ha valami kopott, régi, de legalább tiszta legyen!!! És ha már van, aki mos rá, legalább tegye be a szennyes tartóba, ne úgy kelljen leimádkozni róla...

- ha esetleg van pénze, azon nyomban elfolyik valahová, a végén fogalmunk sincs, hová

- ha nem értünk egyet, akkor én vagyok túl érzékeny, vagy én nem figyelek, vagy én reagálok túl hevesen

- amikor összeköltöztünk, nem kellett a TV, minek amikor Ő úgysincs otthon... Az más kérdés, hogy én otthon voltam egy éven keresztül minden álló nap, egyedül, és netán a nyelvtanulás szempontjából is fontos lett volna...

- amikor lakást váltott, én voltam, aki összepakolta a dolgait, hogy másnap, amikor a haverok jönnek költöztetni, minden meglegyen, ő meg hajnal 3-kor talált csak haza  klubtársaktól

- ő volt jobban kiakadva, hogy úristen, el kell költöznie, az eszébe sem jutott, hogy én nem csak egy másik városrészbe költöztem, hanem egy vadidegen országba, ott hagyva családot, barátokat, sikeres munkát, gyönyörű lakást, mindent, és kezdhettem a nulláról...

- természetesnek veszi, hogy valaki lesi kívánságait, és születésnapra, meg karácsonyra mindig a legnagyobb örömet okozó ajándékokat kapja.. Ezzel szemben fingja sincs, hogy én minek örülnék, néha már én érzem kínosnak azt, amit kapok... (pl. egyhatalmas rózsaszín rezgő plüss műpénisz...)

- felelőtlen, megveti a társadalmat és annak törvényeit.Jó, azokkal én sem vagyok mindig kibékülve, de mivel ebben a társadalomban és szociális hálóban KELL élnünk, kénytelenek vagyunk elfogadni a szabályait is... különben mehetünk a híd alá, vagy fel a hegyre remetének...

És még sorolhatnám hosszasan.

De hogy ne csak a negatívumok legyenek:

- amikor van ideje, nagyon jól és mélyen tudunk beszélgetni

- a kutyát szinte teljesen egyedül látja el (más kérdés, hogy hogyan)

- nagyon jól főz, ha éppen van rá ideje

- az esetek döntő többségében felkel korábban, hogy velem reggelizhessen, és majdnem mindig ő is készíti a reggelit
- gyakran bevásárol (sokszor viszont nem, és olyankor nekem kell a karton vizet is hazacipelni)

- olykor meglep egy-egy szál virággal

- néha forró fürdővel vár, a fürdőszoba tele mécsesekkel

- sportos, hajlandó elmenni sátorozni (más kérdés, hogy szinte csak sátorozni megyünk, szállodára nincsen pénz)

Íme az életünk, feketén-fehéren. Egészségesek vagyunk, fiatalok, és mégis gyártunk magunknak ezernyi problémát. Ha nem vagyunk még betegek, hát majd ezzel azzá tesszük magunkat. 

Befejezem, ennyi elég. Ha másra nem jó, hát elrettentő példának...