Kb. a 3 héttel ezelőtti állapotnál hagytam abba.
Chillimaci visszajött a ferdeszeműektől, és én türelmetlenül vártam, hogy végre lássam. Tudtam, hogy a főnököm is benn lesz aznap, és arra z időpontra már vele van egy megbeszélés betervezve, amikor pedig a Macival szoktunk lopva találkozni. Megírtam hát neki ezt is, néhány nappal korábban, hogy siessen, legyen időnk.
Hát nem sietett. Fáradt volt az időeltolódás miatt, próbálta magát kialudni, így elég későn esett be az irodába, én pedig feszült voltam, amiért a főnök ott volt, és mert tudtam, hogy kemény napok várnak rám. Végre kijutottunk a kis kávézóba, de a határtalan öröm helyett mélységes csalódottságot éreztem, amiért nem volt képes miattam fél órával hamarabb bejönni (ami amúgy is később van már, mint a munkaidő kezdete...), és hogy rohannunk kell, mert nekem időben vissza kell érnem. A feszültségemet ő is érezte, és nem tudott vele mit kezdeni, csak nézett rám néha összevont szemöldökkel, ami tovább bőszített.
Este azért találkoztunk, ismét az idegbaj, hogy időben el tudjak szabadulni a munkából, rohanás hozzá, és ő meg csak néz rám megint összevont szemöldökkel , mint aki nem érti, miért vagyok szétsresszelve, holott pont két perccel azelőtt mondta ki kérdezés nélkül, mi a bajom, vagyis tökéletesen tisztában volt vele.
Magam sem tudom, miért, akkor azt éreztem, hogy nem, nem, nem kell ez nekem....
Otthon a Drága már várt, valahogy máshogyan, mint addig. Azonnal kézen fogott, és mutatott egy honlapot, ahol a párokat együtt is vissza tudják vezetni előző életeikbe, ezáltal erősítve mostani kapcsolatukat. Ojjé. Én persze azonnal beleszerettem újra, igen, mégis akarja, hogy jobb legyen, mégiscsak tesz értünk! Aztán hosszú beszélgetés következett, ahol teljesen magától elmesélte, mi volt a családállításában, holott úgy tervezte, hallgat, mint a sír. Bár úgy gondolom, hogy a családállításában egyáltalán nem a problémáira keresett választ (ez is egyfajta menekülés??), de valami összefüggés azért mégiscsak volt, ami talán segít egy s másban. Az éjszaka pedig egy igazi szeretkezéssel fejeződött be, olyannal, amilyenben tőle még sosem volt részem, és én csak néztem, és nem értettem, és sírtam. Mondtam neki, hogy semmi mást nem kívánok, csak hogy ilyen legyen mindig. Azt mondta, most valahogy szabadabbnak érezte magát, mint bármikor máskor, és minden jött magától, szenvedély is, gyengédség is.
Ez valahol megint engem igazol (és az egómnak valószínűleg jót tesz): nem én vagyok a hibás a kialakult helyzetért, vagyis nagyobb részt nem én. Hihetetlen, hogy mennyire megérzi a hullámzásaimat, még ha nem is tudatosan, mert azonnal tett, amikor érezte, a mérleg nyelve őfeléje billent.
És hogy ezzel még ne legyen vége: Maci karambolozott aznap este, mikor engem hazavitt. Van egy nagyon pocsék kereszteződés, ahol a múltkor egyszer már majdnem telibe kapták, hát arra ment most is. (Amit egyáltalán nem értek, mert ha ugyanazon az utcán megy ki a főútra, ahol befordult, akkor van lámpa, simán ki tud menni biztonsággal.) Szerencsére nem lett nagy baj, csak a mérgelődés, az idő, és a pénz. Ez mégis egy figyelmeztetés volt számára. Első körben, hogy hulla fáradtan jetlag-esen ne üljön autóba, de amúgy meg talán arra, hogy óvakodjon egy olyan nőtöl, aki esetleg nem őt választja??
Ez már nem az első eset, hogy velem összefüggésben valami történt az autójával. Korábban rossz helyen parkolt, mert akkor is rám figyelt, hozzám rohant, és a szomszéd nem tudott kiállni miatta. Így kihívta a rendőrséget meg egy teherautót, és már majdnem elvitték a kocsiját, mire eszmélt, hogy ez bizony az ő autója...
Mi a figyelmeztetés? Mire kell vigyáznia? Vagy csak annyi, hogy ne cselekedjen ész nélkül?
Figyelmeztető jelek persze nem csak az ő esetében vannak. A Drága esetében is, és azok még komolyabbak.
Egyik reggel szokás szerint edzésre rohant, hulla fáradtan, kutyástól, a kutya persze póráz és minden nélkül. Átszaladtak az úton (nem a zebrán), és a kutya, jámbor jószág lévén, plusz a biciklik iránti megmagyarázhatatlan csodálata jeléül, fogta magát és állva maradt a bicikliúton. A nő, aki éppen arra biciklizett, már későn reagált, és szépen felbukott a kutyában. A kutya jobbra hemperedett, a nő balra, nekiesve az egyik parkoló autónak, amit kissé össze is tört. Rendőrség, jegyzőkönyv, ahogy az már errefelé lenni szokott. És a későbbi levél az autótulajdonos ügyvédjétől, hogy fizessen 1600 eurót a károkért. Drága persze mélységesen kiakadva, átkozva saját magát, a fáradtságot, a törököket, meg a társadalmat, amiben lehetetlen pénz nélkül élni. Ki is a hibás? Csakis ő. Mert sosem tesz pórázt a kutyára, mert nem figyel, mert túlhajtja magát, és mert megtagadta az év elején a külön kutyákra létrehozott felelősségbiztosítás befizetését, mondván az állam ezzel is csak pénzt akar kihúzni a zsebünkből, ami pont az ilyen esetekben okozott károkra nyújtana fedezetet.
A következő jel akkor érkezett, amikor én éppen a Guiness-t ízlelgettem Dublinban... Szokásos éves házi bajnokság, negyeddöntő. Áh, mit neki az ellenfél, gondolta ő, lenyeli keresztbe reggelire. Csak hát az ellenfél egy feltörekvő fiatal srác, kellemetlen játékstílussal, akinek volt ideje felkészülni a meccsre, ellentétben a Drágával. Ő rá tudott koncentrálni a meccsre, így, ha szorosan is, de megnyerte azt. A Drága mérgében a földhöz vágta az ütőjét. Isten nem ver bottal ugye, de ezúttal teniszütővel, mert az fogta magát, és a lendülettől visszapattant a földről, a nyele végével egyenesen a szemöldökcsontjának, szépen felszakítva a bőrt. Ezer szerencse, hogy nem 3 centivel lejjebb találta el, mert akkor most oda lenne a szeme világa, így viszont csak 3-4 csinos öltést kapott kék cérnával, meg másnapra egy hatalmas lila monoklit a szeme köré az ütéstől. mire figyelmeztetett ez az eset? Arra, hogy vegye vissza és pihenjen, vagy készüljön fel, vagy vegyen vissza az agressziójából?
Lehet, hogy ezeknek az eseteknek nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítanom. Egy az érdekes csak, ami egyben megnyugtató is: nem velem történnek ezek a dolgok. Én tehát jó úton járnék??!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése