...valóban sok minden változott. Így március közepe óta. Amikor már elkönyveltem, hogy az én dolgom valami más, amikor megnyugodtam, elfogadtam... onnantól sokkal egyszerűbb lett minden. Tényleg agyban dől el minden.
Tehát: elfogadtam, hogy inkább a kreativitás, a művészetek felé kell fordulnom. Pusztán ettől az egyszerű elhatározástól turbóra kapcsoltam, és elkezdtem festeni. Én, aki mindig azt gondoltam, hogy ahhoz aztán végképp nem értek. Olyannyira belendültem, hogy volt olyan nap, amikor rögtön kettőt is. Pedig aztán nem vagyok egy gyorsvonat, mint tudjuk....
Tegnap apósom születésnapja, és egyben a 20. házassági évfordulójuk. Festettem nekik két őrangyalt, és előtte még manókat is, de aztán elbizonytalanodtam, hogy jók lesznek-e a kis gnómok, és ezért jöttek az angyalok. Annyira jók lettek, hogy a Drága javasolta, adjuk oda rögtön mindkettőt.
Ő egy jópofa verset költött, kinyomtatta szép papírra, és ott a vendégsereg előtt felolvasta. Mindenki nagyon jól szórakozott, és mindenkinek nagyon tetszett, volt pirulás is tőle, meg nevetés is.
Aztán jöttek az én képeim. Apukának elsőre nem esett le, hogy azokat én festettem, de amikor végre, akkor kikerekedtek a szemei. És onnantól kezdve én csak néztem. A képek kézről kézre jártak. Mindenki csodálattal nézte őket, és elismeréssel szólt róluk, meg hogy milyen tehetséges vagyok, meg így meg úgy. Én voltam az est sztárja. Irultam-pirultam, mert nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyesmihez, de ha lettem volna is, az utóbbi időben biztos elszoktam volna tőle. Erre még közkívánatra megnéztük az esküvői videót... Akkor aztán pláne mindenki hasra volt esve, hogy ezt az egészet én szerveztem, ilyen magas színvonalon, ilyen messziről... Mondtam, hogy Anyukám is segített sokat, de az nem nagyon érdekelte őket. Azt mondták, hogy ilyen szervezői készséggel biztos, hogy megkapom a bankos állást... A hír egy perc alatt elterjedt a lakásban, pedig csak apósoméknak mondtam. A bank ugyanis, az édes drágák, azok után, hogy a "pályázatom gondos átvizsgálása után arra jutottak, hogy sem most, sem a közeljövőben nem tudnak számomra állást biztosítani", rájött, hogy de, mégiscsak szeretnének velem dolgozni. Az eszem megáll...
Most, amikor eldöntöttem, hogy nem lesz polgári foglalkozásom, akkor lehet, hogy mégis? Tegnap már volt egy rövid telefonálás az egyik főnökkel, ma egy másikkal angolul, meg németül, meg összevissza, meg a jóbarát közben vagy ezerszer felhívott (azért az ő keze is biztosan jócskán benne van...), ma este még egy főpróba, aztán hétfőn délelőtt felvételi elbeszélgetés... Ha minden jól megy, akkor egy féléves projekt egyik résztvevője leszek, és kis ferdeszemű japánokkal fogok üzletelni. Szorítsatok!
Tehát: elfogadtam, hogy inkább a kreativitás, a művészetek felé kell fordulnom. Pusztán ettől az egyszerű elhatározástól turbóra kapcsoltam, és elkezdtem festeni. Én, aki mindig azt gondoltam, hogy ahhoz aztán végképp nem értek. Olyannyira belendültem, hogy volt olyan nap, amikor rögtön kettőt is. Pedig aztán nem vagyok egy gyorsvonat, mint tudjuk....
Tegnap apósom születésnapja, és egyben a 20. házassági évfordulójuk. Festettem nekik két őrangyalt, és előtte még manókat is, de aztán elbizonytalanodtam, hogy jók lesznek-e a kis gnómok, és ezért jöttek az angyalok. Annyira jók lettek, hogy a Drága javasolta, adjuk oda rögtön mindkettőt.
Ő egy jópofa verset költött, kinyomtatta szép papírra, és ott a vendégsereg előtt felolvasta. Mindenki nagyon jól szórakozott, és mindenkinek nagyon tetszett, volt pirulás is tőle, meg nevetés is.
Aztán jöttek az én képeim. Apukának elsőre nem esett le, hogy azokat én festettem, de amikor végre, akkor kikerekedtek a szemei. És onnantól kezdve én csak néztem. A képek kézről kézre jártak. Mindenki csodálattal nézte őket, és elismeréssel szólt róluk, meg hogy milyen tehetséges vagyok, meg így meg úgy. Én voltam az est sztárja. Irultam-pirultam, mert nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyesmihez, de ha lettem volna is, az utóbbi időben biztos elszoktam volna tőle. Erre még közkívánatra megnéztük az esküvői videót... Akkor aztán pláne mindenki hasra volt esve, hogy ezt az egészet én szerveztem, ilyen magas színvonalon, ilyen messziről... Mondtam, hogy Anyukám is segített sokat, de az nem nagyon érdekelte őket. Azt mondták, hogy ilyen szervezői készséggel biztos, hogy megkapom a bankos állást... A hír egy perc alatt elterjedt a lakásban, pedig csak apósoméknak mondtam. A bank ugyanis, az édes drágák, azok után, hogy a "pályázatom gondos átvizsgálása után arra jutottak, hogy sem most, sem a közeljövőben nem tudnak számomra állást biztosítani", rájött, hogy de, mégiscsak szeretnének velem dolgozni. Az eszem megáll...
Most, amikor eldöntöttem, hogy nem lesz polgári foglalkozásom, akkor lehet, hogy mégis? Tegnap már volt egy rövid telefonálás az egyik főnökkel, ma egy másikkal angolul, meg németül, meg összevissza, meg a jóbarát közben vagy ezerszer felhívott (azért az ő keze is biztosan jócskán benne van...), ma este még egy főpróba, aztán hétfőn délelőtt felvételi elbeszélgetés... Ha minden jól megy, akkor egy féléves projekt egyik résztvevője leszek, és kis ferdeszemű japánokkal fogok üzletelni. Szorítsatok!
4 megjegyzés:
Szia! Egy hatalmas kalappal Neked! :)Szorítok! Üdv: Theo
Én is sok sikert kívánok!
És megnézném a képeket :D
Köszönöm! Úgy vagyok vele, hogy ha az égiek is úgy akarják, az enyém lesz az állás. ha meg nem lesz az enyém, nyilván nem úgy akarták... akkor nem az az utam. Nem fog összedőlni a világ (remélhetőleg). :-) A képek már fenn vannak... :-) És még lesznek is.
Szia!
Akkor én is beszállnék a drukkerek táborába! :)
C.
Megjegyzés küldése