... már sokkal jobban sikerült. Sőt. Így kellett volna az elsőnek is sikerülnie. Hogy mi a fene volt? Mindenki nagyon kedves volt, szinte túlságosan is. Lehet, hogy tanultak az esetből? Én mindenesetre biztosan.
Személy szerint nem tudom, hogy jó-e az nekem, mert az biztos, hogy nagyon behúztam a féket. Mindenféle tekintetben. És ez számomra azt jelenti, hogy az a valaki azon a munkahelyen, abban a pozícióban nem egészen én leszek. Én leszek, természetesen, de egy új én. Egy visszafogottabb, csendesebb, zárkózottabb, elővigyázatosabb. Lehet, hogy jobb is így nekem? Meg mindenkinek? :-)
Minden esetre az első nap (a második első) nagyon jó volt. A kollégák jó fejek, segítőkészek, kedvesek, mosolygósak, fiatalok. A munka még csak lassan kezdi megmutatni magát, de biztosan lesz, dögivel. A veszélyes pasas közvetlen munkatársa leszek. Azé, akit még az interjú előtt veszélyesnek harangoztak be. Ajjaj. Veszélyes, veszélyes, minden esetben. Pedig a szőkék nem az eseteim. A vörösesszőkék meg pláne nem. De ez már első pillantásra... A hideg kék szemeivel meg a furcsa grimaszaival. De ez ugye az én magánügyem. Együtt fogunk dolgozni, és kész. :-)
A magyar lány rengeteget segített egész nap. Ő a tréner, sokat mesélt, együtt mentünk ebédelni is, jó, hogy van egy magyar, de azért egész nap tudom, hogy nem szabad(na) magyarul beszélnünk.
Mikor M. reggel meglátott, akkora kő esett le a szívéről, hogy hallottam puffanni. Félt, hogy a múltkori után nem fogok visszajönni. És egész nap hihetetlen boldog volt, fülig ért a szája. Valójában egy édes srác, nem tudom, miért van annyira lefojtva. De majd ezt is megtudom biztos, nem véletlen, hogy annyira akarta, hogy odakerüljek.
A második nap aztán bedobtak a mély vízbe. Még szerencse, hogy tudok úszni. :-D Megbeszélések, feladatok, e-mailek ezerrel. Már most. Mi lesz később, ha már képben leszek? Sejtem mondjuk. Dolgozhatok rogyásig, meg még hétvégén is. Cserébe, ha szerencsém van, elutazhatok Japánba. Meglátjuk. Igyekszem óvatosnak lenni, és nem visszasüllyedni arra a szintre, ahol voltam, vagy netán még mélyebbre, a lelketlenségbe, a képmutatásba, a taposómalomba. Hiszen pont ez, amiből egyszer már kiszálltam. Most meg vissza. Nem örültem neki. De kellő odafigyeléssel menni fog. Vigyáznom kell magamra, ránk, a kapcsolatunkra is, mert biztos ki leszek esténként purcanva. Mint ma, pedig ez még csak a kezdet. De olyan érzésem volt, hogy mindjárt szétdurran a fejem a sok infótól. Viszont a kedvem nagyon jó. :-)
Ja, és holnap nekem kell levezetnem a telefonkonferenciát a japánokkal. Welcome at work! :-)))
Személy szerint nem tudom, hogy jó-e az nekem, mert az biztos, hogy nagyon behúztam a féket. Mindenféle tekintetben. És ez számomra azt jelenti, hogy az a valaki azon a munkahelyen, abban a pozícióban nem egészen én leszek. Én leszek, természetesen, de egy új én. Egy visszafogottabb, csendesebb, zárkózottabb, elővigyázatosabb. Lehet, hogy jobb is így nekem? Meg mindenkinek? :-)
Minden esetre az első nap (a második első) nagyon jó volt. A kollégák jó fejek, segítőkészek, kedvesek, mosolygósak, fiatalok. A munka még csak lassan kezdi megmutatni magát, de biztosan lesz, dögivel. A veszélyes pasas közvetlen munkatársa leszek. Azé, akit még az interjú előtt veszélyesnek harangoztak be. Ajjaj. Veszélyes, veszélyes, minden esetben. Pedig a szőkék nem az eseteim. A vörösesszőkék meg pláne nem. De ez már első pillantásra... A hideg kék szemeivel meg a furcsa grimaszaival. De ez ugye az én magánügyem. Együtt fogunk dolgozni, és kész. :-)
A magyar lány rengeteget segített egész nap. Ő a tréner, sokat mesélt, együtt mentünk ebédelni is, jó, hogy van egy magyar, de azért egész nap tudom, hogy nem szabad(na) magyarul beszélnünk.
Mikor M. reggel meglátott, akkora kő esett le a szívéről, hogy hallottam puffanni. Félt, hogy a múltkori után nem fogok visszajönni. És egész nap hihetetlen boldog volt, fülig ért a szája. Valójában egy édes srác, nem tudom, miért van annyira lefojtva. De majd ezt is megtudom biztos, nem véletlen, hogy annyira akarta, hogy odakerüljek.
A második nap aztán bedobtak a mély vízbe. Még szerencse, hogy tudok úszni. :-D Megbeszélések, feladatok, e-mailek ezerrel. Már most. Mi lesz később, ha már képben leszek? Sejtem mondjuk. Dolgozhatok rogyásig, meg még hétvégén is. Cserébe, ha szerencsém van, elutazhatok Japánba. Meglátjuk. Igyekszem óvatosnak lenni, és nem visszasüllyedni arra a szintre, ahol voltam, vagy netán még mélyebbre, a lelketlenségbe, a képmutatásba, a taposómalomba. Hiszen pont ez, amiből egyszer már kiszálltam. Most meg vissza. Nem örültem neki. De kellő odafigyeléssel menni fog. Vigyáznom kell magamra, ránk, a kapcsolatunkra is, mert biztos ki leszek esténként purcanva. Mint ma, pedig ez még csak a kezdet. De olyan érzésem volt, hogy mindjárt szétdurran a fejem a sok infótól. Viszont a kedvem nagyon jó. :-)
Ja, és holnap nekem kell levezetnem a telefonkonferenciát a japánokkal. Welcome at work! :-)))
2 megjegyzés:
Ahogy én látom, csak arról volt szó, hogy bekerültél egy méhkasba - ami egyébként egy rendszerezett szervezet, de mert még a szárnycsapásaid nem azonos frekvencájúak az övékével és az egyencsíkozást nem látták rajtad, ez sokkolta őket, és egy pillanatra zavar támadt. Az eltelt napok mindkét oldalon rendezték a sorokat! Az első időben vizslatni és vizsgáztatni fognak.Az is, aki a szemedbe mosolyog, az is, aki ferde szemmel néz rád. Szurkolok Neked, hogy mielőbb befogadjanak,és ezt szerintem is az első idők csendes szemlélődése, az erővonalak kiismerése szolgálja. Persze egy-egy csendes, ám de velős, okos, "beszólással" le tudod tenni a névjegyedet. Hajrá!!!
Hm... azért a "ferde szemmel néz rád" hasonlat eme munkakörrel kapcsolatban legalább egy kis mosolyt fakasztott nálam. :)
Köszi Csien. :)
Én is: Hajrá!!!
C.
Megjegyzés küldése