Ha a kettő egyszerre, akkor az valóban súlyos...
Ez az egész pedig tökéletesen telibe találta az első munkanapomat.
Már otthon vagyok, még délben hazaküldtek, mert sorozatosan félreértettek engem. Tipikus április elseje.
Kezdődött azzal, hogy ugye telefonon hívtak, hogy megkaptam az állást. Az úriember azt is megmondta, hogy hány órára kell odamennem az első munkanapomon, meg mit kell magammal vinnem, stb, stb. Vagyis fél 10-re kellett mennem. Letette a nagyesküt, hogy bizony-bizony, ezúttal fog nekem e-mailt küldeni a részletekről és a tudni valókról. Nem úgy, mint a felvételi elbeszélgetés előtt, ahol szintén megígérte, de csak egy sms-re futotta neki vasárnap este 10-kor (felvételi hétfőn reggel). Ami, mint azonnal megtudtam M-től ugye, teljesen szabálytalan. Mindegy, E-mailt ezúttal sem kaptam. Sebaj, fél 10, csütörtök.
Oda is értem pontosan. Ennek ellenére az egyik főnök rögtön azzal fogadott, hogy hol voltam, már 9-kor lett volna egy megbeszélésem... majd egy másik is, ugyanezzel. Azt mondtam nekik, hogy sorry, nekem fél 10-et mondtatok mind... Erre csak néztek rám értetlenül. Dolgozik ott egy magyar lány, annyira örült nekem, hogy elmondani sem lehet. Mivel ő tartja a bevezető oktatást a kezdőknek, azt mondta, hogy minden munkakezdőt fél 10-re hívnak be... Itt volt tehát az első félreértés. Egyértelmű, hogy nem én voltam a hülye, bár e-mail hiányában bizonyítani ezt nem lehet.
Aztán folytatódott azzal, hogy én azt gondoltam, hogy hazavihetem a szerződést, és otthon nyugodtan elolvashatom, majd másnap (vagyis kedden, itt a péntek is szünnap) visszahozom, aláírva. Hát az nem megy, akkor már menjek is haza, aznap nem dolgozhatok a szerződés aláírása nélkül egyáltalán nem kezdhetem el a munkát). Mondtam, hogy jó, akkor legalább elolvashatom most valahol? Ugyanis olvasás nélkül nem írok alá semmit. Azt elolvashattam, persze, de már ezt is furcsállották. A munkaügyis kiscsaj a munkaügyis főnöknek már úgy adta elő a témát, hogy én nem akarom aláírni a szerződést. (Pedig ilyet nem is említettem...)
Aztán jött a munkaügyis főnöknő. Addigra elolvastam, két kérdésem volt. Az egyik, hogy hol a munkaköri leírás. Hát az nincs... Mondtam, hogy csak azért kérdezem, mert még mindig nem tudom pontosan, hogy mit is kell csinálnom. Hát azt ők sem tudják, új a projekt (online banki szolgáltatás bevezetése Japánban, de a munka nagy része helyben), és napról-napra változik minden. Mondtam, hogy jó, nem gond, megoldjuk, csak kicsit csodálkoztam. A másik kérdésem az volt, hogy hogyan néz ki a munkaidő, mert a szerződésben az állt, hogy hétfőtől szombatig kell dolgozni. Erre azt mondta a nő, hogy 40 órás a munkahét, normál, 5 nap, az a szombat valószínű a Call Center-esektől maradt benne, mert hát ugye ha belegondolunk, Németországban a szombat is munkanap... Meg hogy az ő szerződésében is az van, de amióta ott van, még sosem kellett szombaton dolgoznia... és ne aggódjak, valószínűleg nekem sem kell. (Magyarul hibáztak.) Mondtam, hogy nem aggódom, mert az egyik főnök már mondta, hogy előfordulhat, hogy néha hétvégén is dolgozni kell, és én ezt rendben találtam, belefér. (Mégis a nőnek emiatt a két kérdésem miatt úgy ment át a dolog, hogy nekem nem tetszenek a feltételek, és nem akarom aláírni a szerződést... Itt mindenki ilyen hülye???)
Aztán mondtam még neki, hogy ne haragudjon, de mivel ilyen nagyon gyorsan akartak engem (3 munkanap alatt lezajlott az egész onnantól, hogy szóltak, hogy mikor lesz felvételi elbeszélgetés addig, hogy felhívtak, hogy megkaptam az állást), és én előtte két héttel vagy egy-két hónappal nem tudtam, hogy én mától dolgozni fogok, és természetesen szerveztem az életem és beterveztem már néhány utazást. Pontosan négyet az elkövetkezendő két hónapra. Apósomékkal egyet jövő hétvégén, ami 1 szabadnappal járna, kétszer haza egy-egy hét, amit hajlandó vagyok lerövidíteni vagy akár törölni is, és még egyet a férjemmel, ami szintén egyetlen szabadnappal járna. Mégis totál kiverte a biztosítékot a nőnél és teljesen bepánikolt. Azt mondta, hogy hát nem tudja, de így valószínűleg nem fogunk tudni együtt dolgozni. Meg hogy nem fair, hogy nem mondtam még a felvételi elbeszélgetésen. Én meg nem értettem, hogy amíg nem tudom, hogy akarnak-e velem dolgozni, miért kellett volna bármit is mondanom? A lényeg az, hogy a leendő főnöknőmnek az infó már úgy ment át, hogy
a) én nem akarom aláírni a szerződést,
b) nem vagyok hajlandó a rugalmas munkaidőre,
c) egyáltalán nem vagyok hajlandó elkötelezni magamat a cég mellett, mert rögtön el akarok utazni hosszabb időre, és mindenkit pácban hagyni.
Holott ha jól belegondolok és utánaszámolok, akkor hatalmas engedményeket tettem már így is, sőt hajlandó vagyok két utazást törölni is... ha minden kötél szakad, akkor 1 egész és 2 fél nap kiesésről lenne szó. A főnöknőmnek elmagyaráztam fél perc alatt, mert nem volt több ideje, csak legyintett, hogy a pár nap rendben van, de aztán beszélt vele a banya és bemagyarázta neki azt a sok sületlenséget, és onnantól kezdve már nem volt rendben. Nagyon szigorúan (és szintén csak kutyafuttában) akart velem beszélni. Még szerencse, hogy végül mégis leállt a közlekedő közepén és ott volt a másik magyar lány is, aki akkor már ismerte az egész történetet. Így néhány perc alatt rájött a főnök, hogy egyáltalán nem úgy esett az eset, ahogy a személyzetis főnökasszony meg a másik személyzetis csaj azt előadta... De innentől fogva már megrendült a bizalmuk, ezt éreztem, holott én semmi rosszat nem tettem, csupán feltettem néhány kérdést, amit minden épeszű ember feltenne, illetve meg akartam beszélni egyvalamit. Hazaküldött, mondta, hogy ma már nem dolgozom, kedden kezdjük az egészet elölről. A szerződést sem írtam alá.
Ki tudja, mi lesz? Lehet, hogy ezek után nem is lesz állásom. Mindenesetre nagyon felhúztam magam az eseten, hogy ez ma, a precíz Németországban lehetséges... Precíz Németország, ugyan már... Akkora káosz van abban a bankban, el sem tudjátok képzelni. Ígérgettek csak, hogy így meg úgy küldenek majd e-mailt, kétszer is, de persze egyet sem kaptam. A szerződést is kiküldhették volna már korábban (ahogy arra időközben rá is jöttek), és akkor nem szaroztunk volna vele ilyen sokáig. Én mindent bevállaltam, mindenféle engedmények megtételére hajlandó voltam, hajlandó voltam azonnal munkába állni, elfogadtam, hogy nem akarták megadni azt a pénzt, amit kértem... Hogy is van ez? Én mindent, ők semmit???
A Drága szerint valószínűleg akkora nyomás alatt vannak, akkora stresszben, hogy azért halmoznak hibát hibára. Csak hát ennek én iszom meg a levét, és ez közel sem vicces.
Hát ilyen volt az első napom... jó, nem? Fogalmam sincs, hogy mi akart ez lenni....
Persze gondolkodtunk együtt is sokat azon, hogy tényleg, mi is akart ez lenni. Mert az egész nap azzal kezdődött, hogy az éjjeliszekrényemen lévő bazi nehéz csont képkeret ráesett a lábamra, a nagyujjamra, de úgy, hogy vérzett, és a körmöm azóta már be is kékült enyhén. Soha nem esett még le az a kép onnan... Akkor ránéztem a Drágára, és azt kérdeztem: "Ez most azt akarja jelenti, hogy a sors nem akarja, hogy menjek?" Akkor azt mondta, hogy ez hülyeség, most délután, a történtek ismeretében viszont már nem találta hülyeségnek... Azt mondta, hogy az is lehet, hogy az élet csak meg akarta mutatni nekem, hogy mi vár rám, ha oda megyek dolgozni. Szerintem meg lehet azt akarta megmutatni, hogy miért NE menjek oda dolgozni...
Ha a néhány hete meghozott döntésemre gondolok, és ezt pont a Drága vetette fel, miszerint ha nem jön össze a munka, akkor az valószínű azért van, mert nem ez az utam, és más irányba kell mennem, akkor ismét új értelmet nyer az egész. Próbatétel elé akarna állítani a sors? Hogy elcsábulok-e, és belemegyek mégis abba, amiről korábban kijelentettem, hogy nem és nem? Nézhetem így is. És ez a nap volt a figyelmeztetés a sorstól, hogy ha ebbe a helyzetbe belemegyek, semmi sem fog úgy működni, ahogyan kellene? Mert nem ez az én utam?
Viszont ha arra gondolok, hogy mennyire gyorsan és simán ment minden, és hogy a környezetemben mindenkinek az volt a meggyőződése, egymástól függetlenül, hogy megkapom ezt az állást... Akkor megint nem tudom, hogy mit gondoljak. Most újraolvastam, amit a kártyavetésről írtam... Hát ez az. Rá kellett volna állnom nagyon a drezdai állásra, a drezdai hapsira, és nyomulni, nyomulni... de nem, ez lesz, és tényleg megmarad ez az állás, de nagyon stresszes lesz... és ez nem lesz jó hatással a házasságomra. Persze ezt nem kell még be is szuggerálni...
Mindenesetre most össze vagyok keveredve kicsit... Mit akart a sors mondani ezzel a mai esettel vajon?? Vélemények?
Ez az egész pedig tökéletesen telibe találta az első munkanapomat.
Már otthon vagyok, még délben hazaküldtek, mert sorozatosan félreértettek engem. Tipikus április elseje.
Kezdődött azzal, hogy ugye telefonon hívtak, hogy megkaptam az állást. Az úriember azt is megmondta, hogy hány órára kell odamennem az első munkanapomon, meg mit kell magammal vinnem, stb, stb. Vagyis fél 10-re kellett mennem. Letette a nagyesküt, hogy bizony-bizony, ezúttal fog nekem e-mailt küldeni a részletekről és a tudni valókról. Nem úgy, mint a felvételi elbeszélgetés előtt, ahol szintén megígérte, de csak egy sms-re futotta neki vasárnap este 10-kor (felvételi hétfőn reggel). Ami, mint azonnal megtudtam M-től ugye, teljesen szabálytalan. Mindegy, E-mailt ezúttal sem kaptam. Sebaj, fél 10, csütörtök.
Oda is értem pontosan. Ennek ellenére az egyik főnök rögtön azzal fogadott, hogy hol voltam, már 9-kor lett volna egy megbeszélésem... majd egy másik is, ugyanezzel. Azt mondtam nekik, hogy sorry, nekem fél 10-et mondtatok mind... Erre csak néztek rám értetlenül. Dolgozik ott egy magyar lány, annyira örült nekem, hogy elmondani sem lehet. Mivel ő tartja a bevezető oktatást a kezdőknek, azt mondta, hogy minden munkakezdőt fél 10-re hívnak be... Itt volt tehát az első félreértés. Egyértelmű, hogy nem én voltam a hülye, bár e-mail hiányában bizonyítani ezt nem lehet.
Aztán folytatódott azzal, hogy én azt gondoltam, hogy hazavihetem a szerződést, és otthon nyugodtan elolvashatom, majd másnap (vagyis kedden, itt a péntek is szünnap) visszahozom, aláírva. Hát az nem megy, akkor már menjek is haza, aznap nem dolgozhatok a szerződés aláírása nélkül egyáltalán nem kezdhetem el a munkát). Mondtam, hogy jó, akkor legalább elolvashatom most valahol? Ugyanis olvasás nélkül nem írok alá semmit. Azt elolvashattam, persze, de már ezt is furcsállották. A munkaügyis kiscsaj a munkaügyis főnöknek már úgy adta elő a témát, hogy én nem akarom aláírni a szerződést. (Pedig ilyet nem is említettem...)
Aztán jött a munkaügyis főnöknő. Addigra elolvastam, két kérdésem volt. Az egyik, hogy hol a munkaköri leírás. Hát az nincs... Mondtam, hogy csak azért kérdezem, mert még mindig nem tudom pontosan, hogy mit is kell csinálnom. Hát azt ők sem tudják, új a projekt (online banki szolgáltatás bevezetése Japánban, de a munka nagy része helyben), és napról-napra változik minden. Mondtam, hogy jó, nem gond, megoldjuk, csak kicsit csodálkoztam. A másik kérdésem az volt, hogy hogyan néz ki a munkaidő, mert a szerződésben az állt, hogy hétfőtől szombatig kell dolgozni. Erre azt mondta a nő, hogy 40 órás a munkahét, normál, 5 nap, az a szombat valószínű a Call Center-esektől maradt benne, mert hát ugye ha belegondolunk, Németországban a szombat is munkanap... Meg hogy az ő szerződésében is az van, de amióta ott van, még sosem kellett szombaton dolgoznia... és ne aggódjak, valószínűleg nekem sem kell. (Magyarul hibáztak.) Mondtam, hogy nem aggódom, mert az egyik főnök már mondta, hogy előfordulhat, hogy néha hétvégén is dolgozni kell, és én ezt rendben találtam, belefér. (Mégis a nőnek emiatt a két kérdésem miatt úgy ment át a dolog, hogy nekem nem tetszenek a feltételek, és nem akarom aláírni a szerződést... Itt mindenki ilyen hülye???)
Aztán mondtam még neki, hogy ne haragudjon, de mivel ilyen nagyon gyorsan akartak engem (3 munkanap alatt lezajlott az egész onnantól, hogy szóltak, hogy mikor lesz felvételi elbeszélgetés addig, hogy felhívtak, hogy megkaptam az állást), és én előtte két héttel vagy egy-két hónappal nem tudtam, hogy én mától dolgozni fogok, és természetesen szerveztem az életem és beterveztem már néhány utazást. Pontosan négyet az elkövetkezendő két hónapra. Apósomékkal egyet jövő hétvégén, ami 1 szabadnappal járna, kétszer haza egy-egy hét, amit hajlandó vagyok lerövidíteni vagy akár törölni is, és még egyet a férjemmel, ami szintén egyetlen szabadnappal járna. Mégis totál kiverte a biztosítékot a nőnél és teljesen bepánikolt. Azt mondta, hogy hát nem tudja, de így valószínűleg nem fogunk tudni együtt dolgozni. Meg hogy nem fair, hogy nem mondtam még a felvételi elbeszélgetésen. Én meg nem értettem, hogy amíg nem tudom, hogy akarnak-e velem dolgozni, miért kellett volna bármit is mondanom? A lényeg az, hogy a leendő főnöknőmnek az infó már úgy ment át, hogy
a) én nem akarom aláírni a szerződést,
b) nem vagyok hajlandó a rugalmas munkaidőre,
c) egyáltalán nem vagyok hajlandó elkötelezni magamat a cég mellett, mert rögtön el akarok utazni hosszabb időre, és mindenkit pácban hagyni.
Holott ha jól belegondolok és utánaszámolok, akkor hatalmas engedményeket tettem már így is, sőt hajlandó vagyok két utazást törölni is... ha minden kötél szakad, akkor 1 egész és 2 fél nap kiesésről lenne szó. A főnöknőmnek elmagyaráztam fél perc alatt, mert nem volt több ideje, csak legyintett, hogy a pár nap rendben van, de aztán beszélt vele a banya és bemagyarázta neki azt a sok sületlenséget, és onnantól kezdve már nem volt rendben. Nagyon szigorúan (és szintén csak kutyafuttában) akart velem beszélni. Még szerencse, hogy végül mégis leállt a közlekedő közepén és ott volt a másik magyar lány is, aki akkor már ismerte az egész történetet. Így néhány perc alatt rájött a főnök, hogy egyáltalán nem úgy esett az eset, ahogy a személyzetis főnökasszony meg a másik személyzetis csaj azt előadta... De innentől fogva már megrendült a bizalmuk, ezt éreztem, holott én semmi rosszat nem tettem, csupán feltettem néhány kérdést, amit minden épeszű ember feltenne, illetve meg akartam beszélni egyvalamit. Hazaküldött, mondta, hogy ma már nem dolgozom, kedden kezdjük az egészet elölről. A szerződést sem írtam alá.
Ki tudja, mi lesz? Lehet, hogy ezek után nem is lesz állásom. Mindenesetre nagyon felhúztam magam az eseten, hogy ez ma, a precíz Németországban lehetséges... Precíz Németország, ugyan már... Akkora káosz van abban a bankban, el sem tudjátok képzelni. Ígérgettek csak, hogy így meg úgy küldenek majd e-mailt, kétszer is, de persze egyet sem kaptam. A szerződést is kiküldhették volna már korábban (ahogy arra időközben rá is jöttek), és akkor nem szaroztunk volna vele ilyen sokáig. Én mindent bevállaltam, mindenféle engedmények megtételére hajlandó voltam, hajlandó voltam azonnal munkába állni, elfogadtam, hogy nem akarták megadni azt a pénzt, amit kértem... Hogy is van ez? Én mindent, ők semmit???
A Drága szerint valószínűleg akkora nyomás alatt vannak, akkora stresszben, hogy azért halmoznak hibát hibára. Csak hát ennek én iszom meg a levét, és ez közel sem vicces.
Hát ilyen volt az első napom... jó, nem? Fogalmam sincs, hogy mi akart ez lenni....
Persze gondolkodtunk együtt is sokat azon, hogy tényleg, mi is akart ez lenni. Mert az egész nap azzal kezdődött, hogy az éjjeliszekrényemen lévő bazi nehéz csont képkeret ráesett a lábamra, a nagyujjamra, de úgy, hogy vérzett, és a körmöm azóta már be is kékült enyhén. Soha nem esett még le az a kép onnan... Akkor ránéztem a Drágára, és azt kérdeztem: "Ez most azt akarja jelenti, hogy a sors nem akarja, hogy menjek?" Akkor azt mondta, hogy ez hülyeség, most délután, a történtek ismeretében viszont már nem találta hülyeségnek... Azt mondta, hogy az is lehet, hogy az élet csak meg akarta mutatni nekem, hogy mi vár rám, ha oda megyek dolgozni. Szerintem meg lehet azt akarta megmutatni, hogy miért NE menjek oda dolgozni...
Ha a néhány hete meghozott döntésemre gondolok, és ezt pont a Drága vetette fel, miszerint ha nem jön össze a munka, akkor az valószínű azért van, mert nem ez az utam, és más irányba kell mennem, akkor ismét új értelmet nyer az egész. Próbatétel elé akarna állítani a sors? Hogy elcsábulok-e, és belemegyek mégis abba, amiről korábban kijelentettem, hogy nem és nem? Nézhetem így is. És ez a nap volt a figyelmeztetés a sorstól, hogy ha ebbe a helyzetbe belemegyek, semmi sem fog úgy működni, ahogyan kellene? Mert nem ez az én utam?
Viszont ha arra gondolok, hogy mennyire gyorsan és simán ment minden, és hogy a környezetemben mindenkinek az volt a meggyőződése, egymástól függetlenül, hogy megkapom ezt az állást... Akkor megint nem tudom, hogy mit gondoljak. Most újraolvastam, amit a kártyavetésről írtam... Hát ez az. Rá kellett volna állnom nagyon a drezdai állásra, a drezdai hapsira, és nyomulni, nyomulni... de nem, ez lesz, és tényleg megmarad ez az állás, de nagyon stresszes lesz... és ez nem lesz jó hatással a házasságomra. Persze ezt nem kell még be is szuggerálni...
Mindenesetre most össze vagyok keveredve kicsit... Mit akart a sors mondani ezzel a mai esettel vajon?? Vélemények?
1 megjegyzés:
Csupán annyit akar mondani, hogy volt egy rossz napod. Keddtől talán minden jobb lesz. Bízzunk benne.
Megjegyzés küldése