I see you

 Látlak Téged...

Ma megnéztük ismét a filmet. Azóta még nem tértem magamhoz. Még mindig   nem. Meg tudnám nézni vagy ötször is egymás után, simán.

Én is csodálkozom magamon, a szótlanságon, a befelé forduláson, de leinkább a a sajgáson, ami utána bennem maradt. És a vágyakozáson... El, el innen, el egy távoli bolygóra... Én nem akarok itt élni, nem akarok így élni... Itt, ahol minden rothad már, ahol minden bűzlik, ahol csak a hazugság van, a mocsok, és ahol te magad is kifordulsz önmagadból egy idő után... Mert itt csak az erőszak van, a harc, harc mindenért, az erőforrásokért, a földért, egy darab kenyérért, egy kis figyelemért, a szeretetért... Mindenki mindennel harcol, mindenki mindennek ellenáll, nekifeszül, ellenkezik, leigáz. Még egymást is, embertársainkat is. Pont úgy, ahogyan ezt egy olyan világgal tennénk, ahol minden megvan, ami nekünk már nem lehet...

A békét, az összesimulást, az egybeolvadást még csak hírből sem ismerjük már. A természetet sem ismerjük, nem halljuk, mit mond nekünk, nem látjuk meg a jeleket, de ha meg is látjuk, nem tudunk már olvasni belőlük, nem értjük már meg őket...

Nem ismerjük a bizalmat, a kitartást, nem segítünk már egymásnak, egymáson... Nem tanítjuk egymást, maximum okítjuk, pusztán önzésből, önös érdekből, a hatalmasra nőtt egónk táplálásaként...

És éppen emiatt sokan el sem fogadják ezt, mert az ő egójuk is hatalmas, és már nem tudnak különbséget tenni a jó szándék és a hamis között. Vagy ha el is fogadják, hát valami önös érdek miatt... Hogy azáltal még nagyobbak lehessenek, hogy mások lehessenek, hogy kitűnhessenek. Még a jobbik eset az, ha valaki azért tanul, mert saját magán akar vele segíteni.

Ha új esélyt akar kapni egy szebb, egy jobb életre. Ha újra egészséges akar lenni.

Mindezt persze mindenféle rossz szándék nélkül, anélkül, hogy bárki másnak ártana vele, anélkül, hogy egy egész világot le akarnánk rombolni.

Ilyenek sajnos még kevesen vannak... kevesebben, mint azok, akik nem hisznek semmi másban, csak az erőszakban, a hatalom, a pénz és a fegyverek erejében, és minden mást kinevetnek, megtagadnak, ami nem fér bele az ő kis világukba.

 

Amit nem ismernek, és ezért tagadják is a létezését. Elképzelni sem tudják, hogy másképpen is lehet élni, és hogy talán az a helyes... az ilyenek nem fogadják el, hogy létezik más, jobb megoldás is. De a remény már megcsillant, egyre többen és többen lesznek azok, akiknek idejében kinyílik a szemük, akik meghallják azt a vékonyka hangot ott belül... És hajlandóak változni, átállni, és a jót szolgálni, és akár meg is halni érte.

Vannak, akik eredendően a jót szolgálják, de őket nem értjük meg, másnak, furcsának tituláljuk, és hátat fordítunk nekik. Csak akkor döbbenünk meg, amikor felemelik a szavukat, amikor szembeszállnak és harcolni kezdenek a jóért.

Sokszor még ekkor sem értjük meg őket, mert nem is akarjuk megérteni. Kísérletet sem teszünk arra, hogy más megvilágításban is megnézzük az adottt témát, mert az kényelmetlen, fáradságos, és mi lesz, ha esetleg kiderül, mégsem nekünk volt igazunk? Egyszerűbb ilyenkor a jó ügyet szolgálókat szabályszegőknek, felkelőknek, rebellisnek, rendszer- és társadalomellenesnek titulálni, és a lehető leghamarabb elhallgattatni őket.

Azokat pedig, akik saját földjüket, népüket, és önmagukat védenék a betolakodókkal szemben, tűzzel-vassal pusztítani... Hiszen hogyan is lehetnek annyira galádok, hogy megvédik magukat, a földjüket, asszonyaikat, gyermekeiket velünk szemben???

Ilyenkor eljátsszuk az istent, a világmindenség urát, és ítélkezünk felettük, döntünk sorsukról és életükről.

Csak egyvalamit nem tudnak ezek az emberek: a természet megbosszulja önmagát. mindent, ami ellene van, ami nem simul bele az életbe, az áramlásba, ki fog lökni magából.

 

De addig is várnunk kell, reménykednünk, hogy eljön majd a jó ideje. Ez így van rendjén, hiszen a jó nem létezhet rossz nélkül... Csak most éppen a rossznak van itt az ideje.

 

Én addig is álmodom... Egy szebb, egy jobb világról. Elképzelem, milyen is lehetne abban élni, és szabadnak, boldognak lenni, összhangban a természettel, embertársaimmal, elfogadni a változásokat, és megköszönni, hálásnak lenni azért, ami van, ami megadatott. Mert a gondolatnak teremtő ereje van...

 

Rá kellett jönnöm, hogy minden mindennel összefügg.Végre összeállt bennem a kép, hogy minden, amiben eddig hittem, egyetlen nagy rendszer része. Az élet része. Ez megnyugtató, és örömmel tölt el. Ez a film sok mindent elindított bennem, és ismét a helyére került néhány puzzle darabka.

Amellett, ami a fő mondanivalója, vagyis hogy vegyük észre, milyen ütemben pusztítjuk a földünket, hová tartunk és honnan jöttünk, illetve hogy nincsen jogunk beleavatkozni más népek sorsába, életébe (Afganisztán, Irak, sorolhatnám....), spirituálisan is sokat adott ez a film. Mesélt nekünk az energiáról, amely mindenek felett áll, az elfogadásról, a bajtársiasságról és a mély szeretetről, a bizalomról... Nekem is van még mit tanulnom, van hová fejlődnöm. Ehhez rengeteg segítséget kaptam az utóbbi időben, kezdve a Mennyei Próféciával, Brian L. Weiss könyveivel, Osho tanításaival és ezzel a filmmel.

Osho ugyan azt mondja, hogy az, hogy ennyire azonosulni tudunk egy filmmel, szintén az egónk műve... Én azt mondom, hogy lehet, hogy igaza van, de ebben az esetben ez üdvös. Ha már süketen, vakon és érzéketlenül élünk ebben a társadalomban, legalább egy kicsit segít abban, hogy megnyissa az érzékeinket....

Minden másban egyetértek Osho-val, és izgatottan várom, mit is mond majd következő írásaiban. Mintegy mesteremnek érzem most őt, és majd kiugrok a bőrömből, hogy igazolódni látszik néhány érzésem, elképzelésem.

És hogy a témánál maradjak: rég volt rám valami ekkora hatással. Legutóbb közel két éve, amikor egyhuzamban, néhány nap alatt elolvastam az összes Harry Potter könyvet. Akkor is benne éltem a történetben, és nagyon nehéz volt kijönnöm belőle. Most sincs ez másként. Akkor viszont tudtam, hogy az egész csak mese, egy felnőtteknek szóló, gyönyörű mese (hiába mondják, hogy gyerekkönyvek, messze nem azok), most viszont azt tudom, hogy ez az egész akár valóság is lehetne. Ezt megélni fájdalmas, hogy vágyom valahová, ami nem létezik, már nem és még nem. Egyet viszont megtehetek, azt, hogy igyekszem eszerint élni... és ha én változom, azzal a mikrokörnyezetem is változik. Egyetlen apró csepp csupén, de mint tudjuk...

A zene is csodálatos, ha néhány hónappal hamarabb érkezett volna a film, biztos, hogy ez lett volna az esküvőm fő-fő dala, mert rengeteg mondanivalója van.

És végül, hogy mi is az az Avatar? A hinduizmusban az avatár egy Halhatatlan Lény inkarnációja (megtestesülése), vagy magáé a Legfelsőbb Lényé. A szanszkrit Avatāra szóból ered, amelynek jelentése „földreszállás”, mint ahogy rendszerint a halandó világba való leereszkedést is jelent valamilyen különleges céllal.

A kifejezés elsősorban a hinduizmusban használatos, Visnu, a Megtartó inkarnációira, akit sok hindu tisztel isteneként. A dasavatara szó jelenti Visnu tíz meghatározott „nagy” inkarnációját (lásd lejjebb).

A kereszténységtől és a sívaizmustól eltérően, a visnuizmus (vagy vaisnaizmus) hitében az Isten többször is megtestesül, amikor csak „hanyatlik a becsület és nő a gonoszság” (Bhagavad Gíta [1]). Ahogy Krisna, Visnu avatárja mondja: „A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról-korszakra megjelenek Én.” (Bhagavad Gíta, 4. fejezet, 8. vers). A Gonosz megsemmisítésén kívül egy avatárnak éppolyan fontos célja, hogy az embereket visszavezesse a helyes útra.

(forrás: Wikipedia)