A Titok

Ez lehetne a mottója az elmúlt egy hétnek.

A legfőbb titok persze maga A Titok (The Secret) című könyv, illetve az abból készült dokumentumfilm, ami ebben az évben a legelső filmünk volt, mindjárt 1-jén. Azt mondják, hogy amit január elsején csinálsz, olyan lesz az éved... na ha mi ennek a szellemében fogunk élni, akkor az már csak jó lehet. Neki is láttunk, tervezünk, "vizualizálunk". Kisebb dolgokon már bejött. A nagyobbak még váratnak magukra, de ami késik....

Megvettem magyarul és megnézettem az ősökkel is. Fogalmuk sem volt, miért akarom annyira a közös filmnézést. Majdhogynem szájtátva nézték. Akkor esett le az én Jó Anyámnak, hogy milyen is ő valójában... tehát elértem a filmmel a célom, pontosan arra akartam rávilágítani. Hogy ha negatív vagy, és siránkozol, félsz, aggódsz, akkor csak ezeket a rossz dolgokat vonzod majd be... A filmet otthagytam nekik. Azt mondta ma Anyu, hogy minden nap meg fogja nézni, hogy rögzüljön. :-)

A másik titok az Angyaltól származik, aki tegnap este megesemesezte nekem, hogy élete párja mindent tud... De hogy mi az a minden, illetve hogy s mint volt, azt már nem. Persze én frászt kaptam, és nem értettem, miért kellett elmondani... Féltem, hogy esetleg emiatt veszélybe sodródott a házassága. Állítólag nem gáz, de további infó nincsen. Ígérte, hogy felhív ma, aztán meggondolta magát. Ha viszont nem hajlandó elmondani, akkor mi értelme volt közölni egyáltalán? Semmi. Az ég világon. És itt már tényleg véget ért a mi történetünk, barátság sem lesz, semmi sem lesz. Eleinte sajnáltam, de aztán elfogadtam. Minden csak üres szó volt, üres ígéret, hogy ő majd akkor is ott lesz, amikor... Már akkor tudtam, hogy nem így lesz, de felesleges ezt olyankor kimondani, amikor az ember csak megbántódna rajta. Egy szép emlék, ennyi lesz csupán. Egy blogbejegyzés, hogy a szavaival éljek...

Aztán ott van a Kékszemű. Legalább 13 éve ismerjük egymást, és már az egyetemen is volt valami a levegőben. Állandóan szédítettük, ugrattuk egymást, de féltem tőle, és távol tartottam magam tőle. És ez a jó. Minden egyes alkalommal, mikor találkozunk, megy az egymás húzása, a csipkelődés, de emellett egy mély barátság is ki tudott alakulni, ami ugye nem nagyon létezik férfi és nő között. Itt sem létezik, csak úgy néz ki, mintha. Beszélünk egymásnak a legrejtettebb titkainkról, a gondolatokról, amit más úgysem értene meg, leginkább az ellenkező nem képviselői nem. Mind a ketten tudjuk, hogy most megkaphatnánk egymástól, amit akarunk, anélkül, hogy sérülnénk, hiszen érzelmileg mindketten másfelé vagyunk elkötelezve. És mégsem tesszük. Valami visszatart. Itt is egy titok. Mi lehet ez? Pedig már meg is beszéltük...  azt is tudjuk, hogy jó lenne, mert az összhang és a harmónia mindig ott van. És mégsem.

Bevonzottam, ahogyan bevonzottam mást is. Szegény Anyám pedig csak jót akart... Már az első találkozásunkkor tudtuk, hogy ez valami más. Nem véletlenül hárítottam, menekültem, nem vettem tudomást róla, a jelekről, semmiről sem. De a vonzás ott volt, és ott van most is, nagyon durván, és én nem értem, hogy hogyan lehet ez, ilyen nyers, elemi erővel... Amikor tudja, egyszerűen tudja, mi játszódik bennem, és ezt ki is mondja, nekem pedig az arcátlanságtól forr a vérem, holott az a színtiszta igazság... Haragszom, mérgelődöm, ugyanakkor roppantul szórakoztat, és nagyon-nagyon vonz.

Egyszer csak megkérdezte, mi a csillagjegyem. Meglepő volt ezt a kérdést az ő szájából  abban a helyzetben hallani. Azt válaszoltam, hogy az, ami az övé. Egy pillanatra kikerekedett a szeme, aztán kajánul elvigyorodott: "Most már mindent értek!"

Így van ez. A tűz a tüzet csak még jobban táplálja. Hatalmas tűz kerekedik, lobogó, vad. Remélhetőleg nem mindent elemésztő, hanem megújhodást hozó, ha nem is az új élet értelmében. Hogy ez meddig fog tartani, azt nem tudja egyikünk sem, de esélyes egy hosszan tartó barátság. És itt a következő titok. Mi tudjuk, és mosolygunk. A többiek csak érzik. Anyám azonnal beparázott, amikor említettem, hogy találkozom vele. Nem tudta, de ő is érzékelte, érzékeli... A Drága is. Pedig ő akkor messze volt. Mégis felhívott, kétszer is, pedig egyszer sem szokott. Elsőre pont akkor, amikor vacsoráztunk. Érzi, még ha csak tudat alatt is, hogy lett egy vetélytársa. Holott ő egyáltalán nem vetélytárs... nem úgy, mint néhány hónapja, akkor igen, mert akkor érzelmek is voltak. Ez a különbség a nők és a férfiak között. A nők azt ítélik veszélyesebbnek, ahol érzelmek is vannak. A férfiak meg teljesen mást...Amit addig hiába kértem tőle, most megtette értem, pedig ott sem voltam. Miért? Mert átgondolta? Vagy mert megérezte, hogy már nem csak ő tölt ki a nap minden percében? Hogy egy kicsit, ha csak néhány napra is, de eltávolodtam tőle? Az biztos, hogy ez használ. És ha az égiek is úgy akarják, akkor a segítségemre küldték ezt a férfit. Eléggé egyértelműen, ha úgy vesszük, hiszen ő is mondta, a lakásom része, a tulajdonom... Vicces, de... Vicces??