Augusztus 7. péntek
Eljött ez a nap is. Eszméletlenül gyorsan. Nem gondoltam volna, hiszen a minap még csak december volt....
De itt van, és én itt állok előtte. Ez most hivatalos lesz. És nem izgulok. Nincs bennem kétség, vagy félelem. Igaz, kirobbanó öröm sem. kiégtem? vagy ez most mi? Csak a bizonyosság van, hogy jó helyen vagyok, jó úton járok, a megfelelő emberhez megyek feleségül.
7:00
Pár perccel korábban ébredtem, de most is aludtam. Nem sokat, igaz, mert még éjjel intéztem egy csomó mindent, ülésrendet, köszönőajándékok csomagolását, költségtervezést... Még az utolsó pillanatban is, mert az Anyám ezzel szekál, kiszekál, pánikol folyamatosan, hogy úristen, nem lesz elég a pénz. Én meg nem értem. Pénzen, ekkora felhajtást? Nem értem, mert tudom, hogy minden úgy lesz, ahogyan lennie kell, ahogyan elrendeltetett.
Felkelek, sehol senki. Kicsit rohanni kezdek, annyi mindent kell csinálni, intézni. Kutyát kivinni, sétálni, rimánkodni, hogy csináld már, az istenit! És reggeliznem is kell, muszáj ennem, különben úgy fogok járni, mint Levi, aki egyszer csak összecsuklott a templomban az igen kimondása helyett.
Közben rohangálok fel és le, intézem, amit még kell. és akkor csöngetnek. A szembeszomszédék állnak a kapuban. Neee!! Ne most!!! kinyitom, perszehogy kinyitom, beengedem őket, de még szóhoz sem hagyom jutni őket, már darálom is, hogy egyedül vagyok, és ne haragudjanak, de most nagyon-nagyon nem tudok velük beszélgetni... Szegények csak állnak szerencsétlenül az ajtóban, és azt motyogják, hogy csak sok boldogságot szerettek volna kívánni... A kezembe nyomják a tortát, amit hoztak (iszonyú giccses), és már mennek is. Sajnálom. Annyira sajnálom!! Hogy lehettem ennyire bunkó??
Közben hazaér Anyám, meghozta a sütit, meg a virágokat, ő is rohangál, mint pók a falon. Fogalmam sincs, hogy még mit kellett intézkednem, de sok volt, az biztos. És akkor megint csöngetnek. A fodrász. Máris?? De hát még nincs is itt az ideje!!!
Közben már a sarkamban lohol, gyerünk, mosd a hajad, a kutya meg az ő sarkában, pedig az előbb még féltek egymástól. És közben jön unokabátyám barátnője, hogy elvigye a dekort, meg a CD-t a zenékkel, meg a virágokat, meg a mindent. Meg a ruháimat, meg meg... Nem sokkal később hív a szervező csaj a Lovasparkból, hogy oké, megvannak a zenék, de kis cetlit nem találja, melyik zene mikor?? basszus, azt tényleg elfelejtettem. Mondjuk sorrendben lettek felírva, de elmondom fejből. Minden oké, mindenki happy. Mosom a hajam, végre leülök, szusszanok. Nagymami szendvicset csinál, nekem, és Anyunak. Sajnálom, hogy nem lesz ott. Hogy nem akar ott lenni. Hogy nem tud ott lenni.
10:00
Beszélgetünk, minden jó. A hajam nagyon gyorsan halad, mindjárt kész. Közben megint csöngetnek. A sminkes. Rá két percre megint. A fotós. Hogy itt ma mindenki milyen pontos? Anyám rohangál, beenged mindenkit, üdítővel, pogácsával kínál. A fotós felszerel, és már utasításokat is ad, így fújjad, úgy fújjad, most fújjad, még egyszer, most jó. Én már mindenhol ragadok, és teljesen be vagyok csillámozva. Meg az egész szoba is. Még a fotós fényképezőgépe is. A sminkes szimpatikus, félénken álldogál, az eseményeket szemléli. Aztán a fodrász elkészül, mutatja az eredményt a tükörben. Teljesen más lett, mint a próbafrizurám, sokkal jobb. :-) Örülök neki.
Összepakol kicsit, aztán már Anyu haját csinálja. A sminkes kipakol, Te jó ég, vagy 50 féle ecsetet legalább, meg egy csomó olyan dolgot, amilyet még életemben nem láttam. Aztán elkezd festeni. nagyon furcsán. Nem úgy, ahol mindenhol olvasni lehet, és nem úgy, ahogy én tanultam. pedig az a csaj nem volt kispályás. Kérdezem is, hogy miért csinálja meg először a szememet teljesen, és csak utána korrektoroz, meg alapoz? Azt mondja, ne aggódjak, ő így sminkel, és jó lesz, majd meglátom. Hát jó. Alapozás után visszatér a szememre, festi szorgosan, majd spiráloz, és utána műszempilla-tincsek. Én ezt is pont fordítva tudom, előbb a tincsek, aztán a spirál. Azt mondja, így jobban ki lehet festeni a pillákat. Jó. A fotós közben bőszen kattogtat, közelieket, "horrorfelvételeket" is csinál. Amikor aceruza a szememnél, vagy a spirál a pillámon épp. És mutatja is, tényleg jók.
Megint csöngetnek, megjött unokatesóm. Közben én lelket ápolok, egyik barátnőm sírva hív, hogy nem tud jönni, nem kapott a férjétől pénzt. Én csodálkozom, hogy minek a pénz. Kocsit szereztem neki, ki tud jönni, kaja, pia lesz, visszafelé meg busz, minek a pénz? Mert akar nekem adni. mert nincs pofája anélkül jönni. Ezért inkább nem jön. Tiszta hülye. Elmagyaráztam neki, hogy nem azért hívtam meg, mert a pénzét akartam. Nagy sokára értette csak meg.
11:00
Kész a sminkem, gyönyörű lett, sokkal jobb, mint amit Angi csinált. Ismét csak örülök. Semmi sem véletlen. Az ő sminkje két óra múlva lefolyt volna rólam, ez egész éjjel kitartott. Mondjuk lefújt valami spray-vel, ami után kicsit úgy éreztem, mintha maszk lenne rajtam, de ez látszani szerencsére nem látszott.
Megint csöngetnek. Megjött a videós. Én öltözni kezdek, unokatesóm segít, a fotós téblábol, most mi legyen, akarom, hogy azt is fotózza? Perszehogy akarom, azért hívtam olyan koránra. Addig azért kimennek, amíg a fehérneműt felveszem. De a harisnyakötőnél már benn vannak, a videós is, filmeznek, fotóznak. Sosem szerettem, ha fotóznak, vagy filmeznek, mjindig bénán néztem ki valamiért, nem úgy, mint életben, de ez most egyáltalán nem zavart, mondjuk nem is adtak utasításokat, egyszerűen csak ott voltak. Jó volt a hangulat, készültem lassan, közben megint telefonálnom kellett ezerrel, mert a vőfély sehol, az autó meg már várt rá. Itt is volt egy apró félreértés, Tomi későbbre gondolta, az időpont-módosítás kiesett neki. Nem baj, az ötödik telefonálás után végre beszáll az autóba, és elindulnak hozzánk.
Én közben felöltöztem, minden megörökítve, cipő, ruha, ékszerek, fátyol.
11:45
Megérkeznek a németek, a vőfély már terelgeti is őket. Kezdődik a lánykikérés, de mi nem adjuk ám olyan könnyen magunkat! Kicsit játszunk. :-)
Elsőre unokatesóm megy ki Anyu élettársának karján. A Drága nagyot néz, a fejét csóválja. Azt mondja, hogy nagyon csinos, de ez nem az a menyasszony. A vőfély tetteti, mintha meglepődne, aztán a karját nyújtja neki: "Akkor jó lesz nekem." Jön a következő próbálkozás. Ezúttal nagybátyám egy függönybe bugyolálva, fején szalmakalap, rövidnadrágban, lábán zokni és úgy a papucs. Tökéletes. Kint bátortalanul nevetgélnek, én a függöny mögül lesem őket. A Drágának most már leesik, hogy játszunk, így hát jól megnézi, megforgatja a "menyasszonyt", majd felemeli a fátylát, és meglepetést színlel. "Ez sem az igazi, bár nagyon csinos", mondja. Röhögnek. Utána jövök én. A lélegzete is elakad. Láthatóan. Ezek szerint mindenki jó munkát végzett, és én tudom is, hogy mennyire szép lettem, és jól is érzem magam, mert pont így képzeltem el. Unokatesóm remekművet készített, a ruha megszólalásig hasonlít a százmillió dolláros ruhára.
Eljött ez a nap is. Eszméletlenül gyorsan. Nem gondoltam volna, hiszen a minap még csak december volt....
De itt van, és én itt állok előtte. Ez most hivatalos lesz. És nem izgulok. Nincs bennem kétség, vagy félelem. Igaz, kirobbanó öröm sem. kiégtem? vagy ez most mi? Csak a bizonyosság van, hogy jó helyen vagyok, jó úton járok, a megfelelő emberhez megyek feleségül.
7:00
Pár perccel korábban ébredtem, de most is aludtam. Nem sokat, igaz, mert még éjjel intéztem egy csomó mindent, ülésrendet, köszönőajándékok csomagolását, költségtervezést... Még az utolsó pillanatban is, mert az Anyám ezzel szekál, kiszekál, pánikol folyamatosan, hogy úristen, nem lesz elég a pénz. Én meg nem értem. Pénzen, ekkora felhajtást? Nem értem, mert tudom, hogy minden úgy lesz, ahogyan lennie kell, ahogyan elrendeltetett.
Felkelek, sehol senki. Kicsit rohanni kezdek, annyi mindent kell csinálni, intézni. Kutyát kivinni, sétálni, rimánkodni, hogy csináld már, az istenit! És reggeliznem is kell, muszáj ennem, különben úgy fogok járni, mint Levi, aki egyszer csak összecsuklott a templomban az igen kimondása helyett.
Közben rohangálok fel és le, intézem, amit még kell. és akkor csöngetnek. A szembeszomszédék állnak a kapuban. Neee!! Ne most!!! kinyitom, perszehogy kinyitom, beengedem őket, de még szóhoz sem hagyom jutni őket, már darálom is, hogy egyedül vagyok, és ne haragudjanak, de most nagyon-nagyon nem tudok velük beszélgetni... Szegények csak állnak szerencsétlenül az ajtóban, és azt motyogják, hogy csak sok boldogságot szerettek volna kívánni... A kezembe nyomják a tortát, amit hoztak (iszonyú giccses), és már mennek is. Sajnálom. Annyira sajnálom!! Hogy lehettem ennyire bunkó??
Közben hazaér Anyám, meghozta a sütit, meg a virágokat, ő is rohangál, mint pók a falon. Fogalmam sincs, hogy még mit kellett intézkednem, de sok volt, az biztos. És akkor megint csöngetnek. A fodrász. Máris?? De hát még nincs is itt az ideje!!!
Közben már a sarkamban lohol, gyerünk, mosd a hajad, a kutya meg az ő sarkában, pedig az előbb még féltek egymástól. És közben jön unokabátyám barátnője, hogy elvigye a dekort, meg a CD-t a zenékkel, meg a virágokat, meg a mindent. Meg a ruháimat, meg meg... Nem sokkal később hív a szervező csaj a Lovasparkból, hogy oké, megvannak a zenék, de kis cetlit nem találja, melyik zene mikor?? basszus, azt tényleg elfelejtettem. Mondjuk sorrendben lettek felírva, de elmondom fejből. Minden oké, mindenki happy. Mosom a hajam, végre leülök, szusszanok. Nagymami szendvicset csinál, nekem, és Anyunak. Sajnálom, hogy nem lesz ott. Hogy nem akar ott lenni. Hogy nem tud ott lenni.
10:00
Beszélgetünk, minden jó. A hajam nagyon gyorsan halad, mindjárt kész. Közben megint csöngetnek. A sminkes. Rá két percre megint. A fotós. Hogy itt ma mindenki milyen pontos? Anyám rohangál, beenged mindenkit, üdítővel, pogácsával kínál. A fotós felszerel, és már utasításokat is ad, így fújjad, úgy fújjad, most fújjad, még egyszer, most jó. Én már mindenhol ragadok, és teljesen be vagyok csillámozva. Meg az egész szoba is. Még a fotós fényképezőgépe is. A sminkes szimpatikus, félénken álldogál, az eseményeket szemléli. Aztán a fodrász elkészül, mutatja az eredményt a tükörben. Teljesen más lett, mint a próbafrizurám, sokkal jobb. :-) Örülök neki.
Összepakol kicsit, aztán már Anyu haját csinálja. A sminkes kipakol, Te jó ég, vagy 50 féle ecsetet legalább, meg egy csomó olyan dolgot, amilyet még életemben nem láttam. Aztán elkezd festeni. nagyon furcsán. Nem úgy, ahol mindenhol olvasni lehet, és nem úgy, ahogy én tanultam. pedig az a csaj nem volt kispályás. Kérdezem is, hogy miért csinálja meg először a szememet teljesen, és csak utána korrektoroz, meg alapoz? Azt mondja, ne aggódjak, ő így sminkel, és jó lesz, majd meglátom. Hát jó. Alapozás után visszatér a szememre, festi szorgosan, majd spiráloz, és utána műszempilla-tincsek. Én ezt is pont fordítva tudom, előbb a tincsek, aztán a spirál. Azt mondja, így jobban ki lehet festeni a pillákat. Jó. A fotós közben bőszen kattogtat, közelieket, "horrorfelvételeket" is csinál. Amikor aceruza a szememnél, vagy a spirál a pillámon épp. És mutatja is, tényleg jók.
Megint csöngetnek, megjött unokatesóm. Közben én lelket ápolok, egyik barátnőm sírva hív, hogy nem tud jönni, nem kapott a férjétől pénzt. Én csodálkozom, hogy minek a pénz. Kocsit szereztem neki, ki tud jönni, kaja, pia lesz, visszafelé meg busz, minek a pénz? Mert akar nekem adni. mert nincs pofája anélkül jönni. Ezért inkább nem jön. Tiszta hülye. Elmagyaráztam neki, hogy nem azért hívtam meg, mert a pénzét akartam. Nagy sokára értette csak meg.
11:00
Kész a sminkem, gyönyörű lett, sokkal jobb, mint amit Angi csinált. Ismét csak örülök. Semmi sem véletlen. Az ő sminkje két óra múlva lefolyt volna rólam, ez egész éjjel kitartott. Mondjuk lefújt valami spray-vel, ami után kicsit úgy éreztem, mintha maszk lenne rajtam, de ez látszani szerencsére nem látszott.
Megint csöngetnek. Megjött a videós. Én öltözni kezdek, unokatesóm segít, a fotós téblábol, most mi legyen, akarom, hogy azt is fotózza? Perszehogy akarom, azért hívtam olyan koránra. Addig azért kimennek, amíg a fehérneműt felveszem. De a harisnyakötőnél már benn vannak, a videós is, filmeznek, fotóznak. Sosem szerettem, ha fotóznak, vagy filmeznek, mjindig bénán néztem ki valamiért, nem úgy, mint életben, de ez most egyáltalán nem zavart, mondjuk nem is adtak utasításokat, egyszerűen csak ott voltak. Jó volt a hangulat, készültem lassan, közben megint telefonálnom kellett ezerrel, mert a vőfély sehol, az autó meg már várt rá. Itt is volt egy apró félreértés, Tomi későbbre gondolta, az időpont-módosítás kiesett neki. Nem baj, az ötödik telefonálás után végre beszáll az autóba, és elindulnak hozzánk.
Én közben felöltöztem, minden megörökítve, cipő, ruha, ékszerek, fátyol.
11:45
Megérkeznek a németek, a vőfély már terelgeti is őket. Kezdődik a lánykikérés, de mi nem adjuk ám olyan könnyen magunkat! Kicsit játszunk. :-)
Elsőre unokatesóm megy ki Anyu élettársának karján. A Drága nagyot néz, a fejét csóválja. Azt mondja, hogy nagyon csinos, de ez nem az a menyasszony. A vőfély tetteti, mintha meglepődne, aztán a karját nyújtja neki: "Akkor jó lesz nekem." Jön a következő próbálkozás. Ezúttal nagybátyám egy függönybe bugyolálva, fején szalmakalap, rövidnadrágban, lábán zokni és úgy a papucs. Tökéletes. Kint bátortalanul nevetgélnek, én a függöny mögül lesem őket. A Drágának most már leesik, hogy játszunk, így hát jól megnézi, megforgatja a "menyasszonyt", majd felemeli a fátylát, és meglepetést színlel. "Ez sem az igazi, bár nagyon csinos", mondja. Röhögnek. Utána jövök én. A lélegzete is elakad. Láthatóan. Ezek szerint mindenki jó munkát végzett, és én tudom is, hogy mennyire szép lettem, és jól is érzem magam, mert pont így képzeltem el. Unokatesóm remekművet készített, a ruha megszólalásig hasonlít a százmillió dolláros ruhára.
A baloldali az! :-)
A Drágánál már ott van a csokrom, átadja, ahogyan az szokás. (A virág nem teljesen olyan lett, ahogyan képzeltem, sokkal színesebb, én egyszínűt szerettem volna... De utólag azt mondom, hogy jó lett.) És közben le sem veszi a szemét rólam, és átölel, és csókol, folyamatosan. Én kitűzom a virágbokrétáját, remeg a kezem, alig sikerül. Aztán kitűzöm Apukának is, akkor tűnik fel, hogy eggyel kevesebb kitűző van. Ezt pedig biztos hogy nem én néztem félre!! Bosszús vagyok. Anyu nyugtat, azt mondja, majd az egyik asztali díszből kivesz egy rózsát, és csinál élete párjának egy kitűzőt belőle. (Ezt meg is tette, és a tudatlan szemlélő nem vette volna észre a turpisságot.) Kitűzöm a Drága tanújának, meg a vőfély virágját is, viszont a fokosára a szalagot én felejtettem el, az az én hibám. Sajnálom nagyon. Unokatesóm egy csuklócsokrot kap, néz is nagyot, hogy ilyen még sose volt neki. Nagyon örül neki.
12:30
Indulunk a fotózás helyszínére, az egyetemi parkba. Dugó van természetesen, olyan helyen, ahol soha nem szokott. És baromi meleg a kocsiban. De még mindig nem izgulok, minden úgy lesz jó, ahogy lesz.
Odaérünk, bejutunk minden bonyodalom nélkül, merthogy a belső kertet célozzuk meg. Ez is régi vágyam volt, hogy ott legyen a fotózás. A kedvenc virágaim kívül vannak, azok tehát kimaradnak sajnos. Ezért álljanak itt, legalább.
12:30
Indulunk a fotózás helyszínére, az egyetemi parkba. Dugó van természetesen, olyan helyen, ahol soha nem szokott. És baromi meleg a kocsiban. De még mindig nem izgulok, minden úgy lesz jó, ahogy lesz.
Odaérünk, bejutunk minden bonyodalom nélkül, merthogy a belső kertet célozzuk meg. Ez is régi vágyam volt, hogy ott legyen a fotózás. A kedvenc virágaim kívül vannak, azok tehát kimaradnak sajnos. Ezért álljanak itt, legalább.
Piros kannavirág. A bordó változatát is nagyon szeretem!
Mielőtt elkezdenénk, unokatesóm előhúz egy kis szíverősítőt. Az Anyám erre is gondolt. Iszunk, borzasztó rossz és erős. De feloldódunk tőle, az biztos. És a fotózás megy, magától. Nincsenek kényelmetlen helyzetek, kellemetlen beállítások, még élvezem is. (Utólag láttam, hogy a képek több, mint a felén csókolózunk. Ez hogy lehet?? Mi történt ott, abban a kertben? A valóság nem ez.)
Közben ismét telefonálok, a Feltűnő Mosolyú barátnőm szól, hogy az egyik barátnőnk elveszett. Egyszerűen nem jött. Állítólag baleset érte. Nem lehet elérni. Furcsa lány. Utólag elérem, pár nappal később. Zavaros, amit mond. Szerintem megijedt a dolog meghittségétől, illetve nem volt pénze sem. Borzasztó.
Nem jut annyi időnk a fotózásra, mint terveztük, a dugó miatt, de nem baj. A videósok is csinálnak érdekes dolgokat, merthogy már kettő van, az egyik a Drágánál volt. Késve indulunk a helyszínre, de folyamatosan az jár a fejemben, hogy a saját esküvőmről nem tudok elkésni, így megnyugszom. Anyu már vár minket, fel van díszítve a picike autó.
15:15
Indulunk, száguldunk. Az egyik virágdísz elrepül a tükörről. Vicces. Nem tartott sokáig. Sebaj. ha csak ennyi a nap vesztesége, azzal együtt tudok élni. :-)
Odaérünk a Lovasparkba. Már mindenki ott van, várnak. És fotóznak. Ez az. Sztár vagyok egy napra. Ez új. Azt hiszem, sok menyasszony ebbe betegszik bele a nagy nap után. Hogy életükben nem voltak még úgy kisminkelve, nem volt olyan frizurájuk, mint azon a napon, és a gyönyörű nagy ruha... A fotósok pedig értik a dolgukat, és olyan fotók születnek, mint soha azelőtt. Aztán elmúlik a nagy nap, és amikor belenéznek a tükörbe, megint csak a szürke kisegeret látják. és ebbe beleroppannak. Veszélyes ez. De nem nekem. Mert felmérem ésszel, hogy ez nem én vagyok, és mégis, ez is én vagyok, és ha akarom, megint lehetek ilyen, csak meg kell fizetni néhány embert érte.
Üdvözlünk mindenkit, beszélgetünk mindenkivel néhány szót. És iszom, mert ki vagyok tikkadva. És le kell törölnöm a rúzsomat, mert a Drága már félig lecsókolta rólam és most ramatyul néz ki. Örülök, hogy ott van a volt gimis osztályfőnököm is, hogy eljöttek. Nagyon meg vannak már öregedve, de az a dolgok rendje. Kicsit erőszakos vagyok, hogy maradjanak vacsorára is, habár nem így volt tervezve, nem az volt a meghívóban, de mégis.
A vőfély elkéri a személyinket, és terelgetni kezdi a népet a ceremónia helyszíne felé. Közben jön a szervező lány, mindig mosolygósan, és már visz is minket az épület mögé.
16:00
Ott vár minket a lovaskocsi egy gyönyörű pejjel, meg egy piros huszárral a bakon. Beülünk, és már vágtatunk is. Repül a fátylam, megyünk árkon-bokron át. Lassan közelítjük meg a helyszínt, nagy kört téve. Odaszűrődik a zene is. Lassítanunk kell, még csak az első szám megy.
Megérkezünk a vörös szőnyeghez, a Drága kiszáll, próbálja kinyitni az én ajtómat is, de remeg a keze. Nagy sokára sikerül. lesegít. Olyan szűk a ruhám, alig bírok benne lelépni a kocsiról. A szőnyeg meg süppedős nagyon, folyamatosan belesüllyed a magas sarkam. A vőfély ott van, és a Legjobb gyerkőcei is, a gyűrűkkel. Indítaná is már őket előttünk, akkor halkan mondom neki, hogy még ne, még ne, van egy olyan rész a szövegben, amikor a gyűrűket kell hozniuk, emlékszel?? Már emlékszik, csap a homlokára.
Bevonulunk, nagyon lassan. Celine Dion a katarzishoz közeledik, akkor odaérünk az anyakönyvvezető elé. Megkezdődik a szertartás, a fordítás nagyon jó lett, jól mondja a lány is. Ez a mindig vidám lány, akit nagyon sajnálok, hogy hazaköltöztek, mikor a férje befejezte a programot. Igazán találhatott volna állást Németországban, most barátnők lehetnénk. (A mai napig is beszélünk még, ha "találkozunk" skype-on.)
A szertartás szövege nagyon szép, a Drága már az elején a könnyeivel küszködik. Mondta, hogy ez lesz, de nekem akkor is olyan furcsa... Ennyire érzelmes pasit.. Aztán már zokog, persze zsebkendőt kér. Ez túlzás. Hééé, ez az én szerepem, ezt nekem kellene csinálnom!! De én nem sírok. Csak egyszer, amikor már aláírtunk a nagy könyvben, és amikor az anyakönyvvezető először mondja ki az új nevünket. Na akkor elerednek az én könnyeim is. Egy család lettünk, menthetetlenül. Összekötöttük az életünket, ország-világ és Isten színe előtt. A legjobb gyerekei hozzák a gyűrűket, nagyon ügyesen és nagyon lelkesen. Mi leguggolunk hozzájuk, de az anyakönyvvezető ránk szól halkan, hogy álljunk fel. Hja, a fotó, meg a videó, meg a minden. A Drága bontogatni kezdi a gyűrűket, az övét először, súgom neki, hogy azt hagyja, azt nekem kell. Felhúzza a gyűrűt, nagyon lassan, a fotós kihasználja az alkalmat, kattogtat. majd kezet csókol, megcsókolja a gyűrűt. Ugyanaz a forgatókönyv, mint a Spreewald-ban, de nekem ez nagyon tetszik, szerintem nagyon szép gesztus. Mint egy ígéret, egy pecsét. Én is ugyanezt teszem, felhúzom az ujjára agyűrűt, majd megcsókolom. Aztán az egészet megpecsételjük a hitvesi csókkal, amely ismét hosszú, már-már szemérmetlen. Visszaülünk, de még nincs vége, útravalóul egy nagyon szép köszöntőt kapunk. A Drága már megint sír. De nem ő az egyetlen. Utólag hallom többektől, hogy unokahúga mennyire zokogott, mert ott, abban a pillanatban vált számára egyértelművé, hogy neki sosem lesz ilyen esküvője... az ő szülei már nem lesznek ott. Szegény kicsi lány, akkor sajnáltam, még ha éretlen és hülye p..a is amúgy. A Drága nővére magához vette, van már új családja, minden jóra fordul mégis.
Közben ismét telefonálok, a Feltűnő Mosolyú barátnőm szól, hogy az egyik barátnőnk elveszett. Egyszerűen nem jött. Állítólag baleset érte. Nem lehet elérni. Furcsa lány. Utólag elérem, pár nappal később. Zavaros, amit mond. Szerintem megijedt a dolog meghittségétől, illetve nem volt pénze sem. Borzasztó.
Nem jut annyi időnk a fotózásra, mint terveztük, a dugó miatt, de nem baj. A videósok is csinálnak érdekes dolgokat, merthogy már kettő van, az egyik a Drágánál volt. Késve indulunk a helyszínre, de folyamatosan az jár a fejemben, hogy a saját esküvőmről nem tudok elkésni, így megnyugszom. Anyu már vár minket, fel van díszítve a picike autó.
15:15
Indulunk, száguldunk. Az egyik virágdísz elrepül a tükörről. Vicces. Nem tartott sokáig. Sebaj. ha csak ennyi a nap vesztesége, azzal együtt tudok élni. :-)
Odaérünk a Lovasparkba. Már mindenki ott van, várnak. És fotóznak. Ez az. Sztár vagyok egy napra. Ez új. Azt hiszem, sok menyasszony ebbe betegszik bele a nagy nap után. Hogy életükben nem voltak még úgy kisminkelve, nem volt olyan frizurájuk, mint azon a napon, és a gyönyörű nagy ruha... A fotósok pedig értik a dolgukat, és olyan fotók születnek, mint soha azelőtt. Aztán elmúlik a nagy nap, és amikor belenéznek a tükörbe, megint csak a szürke kisegeret látják. és ebbe beleroppannak. Veszélyes ez. De nem nekem. Mert felmérem ésszel, hogy ez nem én vagyok, és mégis, ez is én vagyok, és ha akarom, megint lehetek ilyen, csak meg kell fizetni néhány embert érte.
Üdvözlünk mindenkit, beszélgetünk mindenkivel néhány szót. És iszom, mert ki vagyok tikkadva. És le kell törölnöm a rúzsomat, mert a Drága már félig lecsókolta rólam és most ramatyul néz ki. Örülök, hogy ott van a volt gimis osztályfőnököm is, hogy eljöttek. Nagyon meg vannak már öregedve, de az a dolgok rendje. Kicsit erőszakos vagyok, hogy maradjanak vacsorára is, habár nem így volt tervezve, nem az volt a meghívóban, de mégis.
A vőfély elkéri a személyinket, és terelgetni kezdi a népet a ceremónia helyszíne felé. Közben jön a szervező lány, mindig mosolygósan, és már visz is minket az épület mögé.
16:00
Ott vár minket a lovaskocsi egy gyönyörű pejjel, meg egy piros huszárral a bakon. Beülünk, és már vágtatunk is. Repül a fátylam, megyünk árkon-bokron át. Lassan közelítjük meg a helyszínt, nagy kört téve. Odaszűrődik a zene is. Lassítanunk kell, még csak az első szám megy.
Megérkezünk a vörös szőnyeghez, a Drága kiszáll, próbálja kinyitni az én ajtómat is, de remeg a keze. Nagy sokára sikerül. lesegít. Olyan szűk a ruhám, alig bírok benne lelépni a kocsiról. A szőnyeg meg süppedős nagyon, folyamatosan belesüllyed a magas sarkam. A vőfély ott van, és a Legjobb gyerkőcei is, a gyűrűkkel. Indítaná is már őket előttünk, akkor halkan mondom neki, hogy még ne, még ne, van egy olyan rész a szövegben, amikor a gyűrűket kell hozniuk, emlékszel?? Már emlékszik, csap a homlokára.
Bevonulunk, nagyon lassan. Celine Dion a katarzishoz közeledik, akkor odaérünk az anyakönyvvezető elé. Megkezdődik a szertartás, a fordítás nagyon jó lett, jól mondja a lány is. Ez a mindig vidám lány, akit nagyon sajnálok, hogy hazaköltöztek, mikor a férje befejezte a programot. Igazán találhatott volna állást Németországban, most barátnők lehetnénk. (A mai napig is beszélünk még, ha "találkozunk" skype-on.)
A szertartás szövege nagyon szép, a Drága már az elején a könnyeivel küszködik. Mondta, hogy ez lesz, de nekem akkor is olyan furcsa... Ennyire érzelmes pasit.. Aztán már zokog, persze zsebkendőt kér. Ez túlzás. Hééé, ez az én szerepem, ezt nekem kellene csinálnom!! De én nem sírok. Csak egyszer, amikor már aláírtunk a nagy könyvben, és amikor az anyakönyvvezető először mondja ki az új nevünket. Na akkor elerednek az én könnyeim is. Egy család lettünk, menthetetlenül. Összekötöttük az életünket, ország-világ és Isten színe előtt. A legjobb gyerekei hozzák a gyűrűket, nagyon ügyesen és nagyon lelkesen. Mi leguggolunk hozzájuk, de az anyakönyvvezető ránk szól halkan, hogy álljunk fel. Hja, a fotó, meg a videó, meg a minden. A Drága bontogatni kezdi a gyűrűket, az övét először, súgom neki, hogy azt hagyja, azt nekem kell. Felhúzza a gyűrűt, nagyon lassan, a fotós kihasználja az alkalmat, kattogtat. majd kezet csókol, megcsókolja a gyűrűt. Ugyanaz a forgatókönyv, mint a Spreewald-ban, de nekem ez nagyon tetszik, szerintem nagyon szép gesztus. Mint egy ígéret, egy pecsét. Én is ugyanezt teszem, felhúzom az ujjára agyűrűt, majd megcsókolom. Aztán az egészet megpecsételjük a hitvesi csókkal, amely ismét hosszú, már-már szemérmetlen. Visszaülünk, de még nincs vége, útravalóul egy nagyon szép köszöntőt kapunk. A Drága már megint sír. De nem ő az egyetlen. Utólag hallom többektől, hogy unokahúga mennyire zokogott, mert ott, abban a pillanatban vált számára egyértelművé, hogy neki sosem lesz ilyen esküvője... az ő szülei már nem lesznek ott. Szegény kicsi lány, akkor sajnáltam, még ha éretlen és hülye p..a is amúgy. A Drága nővére magához vette, van már új családja, minden jóra fordul mégis.
A szülőköszöntéskor nézek oldalra, a szülőkre, hát ott is vörösödnek az orrok, csillognak szemek nagyon. A Drága szüleinek ez új, ez Németországban nem szokás, hogy nekik is megköszönik, hogy felneveltek minket, hogy az élet rögös útján idáig elterelgettek minket. Attól, hogy az én Anyám tudja, hogy ez van, ő is megkönnyezi rendesen. Átadjuk az ajándékainkat, egymás nyakába borulunk.
Már mindenki sír valamilyen szinten. Még a barátnőim, kolléganőim is. Azt az úristenit! :-)
És aztán véget ér, koccintunk a szülőkkel, az anyakönyvvezetővel, a tanúkkal. Az anyakönyvvezető kikísér minket a süppedős vörös szőnyegen a külső kovácsoltvas kapuig (rózsalugasig). Megköszönöm neki a nagyon szép beszédet, meg úgy mindent. Boldog vagyok.
Már mindenki sír valamilyen szinten. Még a barátnőim, kolléganőim is. Azt az úristenit! :-)
És aztán véget ér, koccintunk a szülőkkel, az anyakönyvvezetővel, a tanúkkal. Az anyakönyvvezető kikísér minket a süppedős vörös szőnyegen a külső kovácsoltvas kapuig (rózsalugasig). Megköszönöm neki a nagyon szép beszédet, meg úgy mindent. Boldog vagyok.
A kapunál megállunk, fogadjuk a jókívánságokat, a pezsgővel koccintunk mindenkivel. Némelyek egészen egyedit mondanak, mások csak a szokásos, átlagosat, megint mások viccesek. Érdekes erről az oldalról nézni az embereket. :-) Közben halványan érzékelem, hogy a kis Joe elénekeli a magáét, hát legalább ennyi lehetett az esküvőmön belőlük.
Aztán véget ér a sor, és a vőfély már tereli is tovább a népet. A csokordobás következik, hogy megtudjuk, ki lesz a következő áldozat... Tudom, hogy unokatesóm mennyire szeretné, így jól megnézem magamnak, hogy hová is áll. És mit látok... Anyuka is beáll a csajok közé... Na neee!!!!
Nem számít. Dobom. Eldobom a csokrot, mi a fenét kezdjek vele később? Leszárítani nem lehet, tartósíttatni meg nem fogom egy vagyonért. Az már az egész házasságkötés-mizéria túlmisztifikálása lenne... Ott van egy csomó fényképen, meg a videón, arról majd emlékezünk.
Eldobom tehát, és abban a pillanatban megfordulok. Unokatesóm nyúl érte, Anyuka nyúl érte... Cicómicó meg csak áll, vagányan a napszemüvegében, és csak úgy mellékesen kinyúl oldalra. És már a kezében is van a virág. :-D A többiek gratulálnak, ő meg most fogja csak fel, mi is történt.
Aztán már terelődünk is tovább, fotó a családdal, fotó az új családdal, fotó az egész családdal, fotó a barátokkal, fotó mindenkivel minden lehetséges felállásban.
17:00
Az étterem megnyitása... Itt kellett a Drágámnak elénekelnie, hogy "Nyisd ki babám, az ajtót"... Még jó, hogy hónapokkal korábban mondtam neki, hogy ez lesz, erre számítson, és akkor beírta a mobiljába a szöveget. És most megtalálta! Sőt, többszörre is azonnal megtalálta, mert nem volt elég egyszer elénekelnie. Közben el kellett játszania, hogy teljesen be van mákolva, ami elég jól sikerült is neki. :-) Végre kinyithattam az ajtót, de akkor még hátra volt a kalácsdobás.
Mi mindenre nem kell gondolni egy esküvő megszervezésekor... Mint pl. ez a kalács. De megvolt minden, minden, ami csak kellett. Tehát kalács... jó magyar szokás szerint törtünk egy darabot belőle, hogy aztán a hátunk mögé dobjuk, és amilyen nemű ember először elkapja, olyan lesz az első gyermek neme. Eldobtuk. Az enyém csak repült, repült, az emberek néztek utána... A Drága jobban célzott. Apuka kapta el. Tehát fiú lesz... Igen, ezt megjósolták neki, hogy fia lesz, és karmikus kapcsolata lesz vele.
Ezután, habár még nem a nyitótánc, de mégis táncra perdültünk, és ezzel megnyitottuk a bulit. A nyitótáncra már nem maradt időnk, hogy betanuljuk. De mint mindig, a Drágának volt egy ötlete, amit egyetlenegyszer próbáltunk el, és működött: pantomimban eljátszottuk a történetünket a 16 évvel ezelőtti megismerkedésünktől kezdve egészen az esküvőig. Ehhez másokat is be kellett vonni, de mindenki partner volt benne. Jól sikerült, szórakoztatóra sikerült. A zenekarnak ki volt adva, hogy a csóknál kezdje játszani a pörgősebb zenét. Csak hát, mint ahogy a nap addig is telt, nem csak egy csók volt.... Így hát előbb kezdték, teljsen jogosan, ami mondjuk nem volt katasztrófa, így a velencei lánykéréssel zárult a sztori.
Utána fergeteges tánc kezdődött, felkértük először a szülőket, aztán pedig lassan a többi vendéget is táncba vittük. Még az én jó Anyám is táncolt, pedig előtte kategorikusan kijelentette, hogy nem fog, mert nem tud. Mégis táncolt, az este folyamán többször is, az élettársával is, Apósommal is, meg úgy általában.
Közben otthagytuk a terepet, kimentünk egy füves mezőre, ahol a videósunk a SteadyCam-mel csinált még jónéhány felvételt. Kíváncsi leszek, milyen lesz, nagyon várom már. Igazi nagyprodukció, igazi film, amiben mi vagyunk a főszereplők.
19:30
Közben az emberek jönnek, átadják az ajándékaikat. A vőfély pedig intézkedik, instruál, irányít. Aztán elkiáltja magát, kezdődik a vacsora. A Drága pedig beszédet mond, amivel megnyitja azt, de olyat, hogy sok szem ismét bepárásodik. Fordítok, és közben nézek végig az embereken, nézem a hatást. A vőfély a fejét csóválja, nem rosszallásból, hanem csodálattal. Aztán hozza már a levesestálat, közben versikét szaval, kedves Ex-Kollégámat kérjük, ugyan fordítson már. Igyekszik, nagyon.
Leteszi a tálat elibénk, elveszi a Drága tányérját, az Újasszonynak kell szednie, majd meg is etetni az Urát belőle. Megteszem, még meg is fújom előtte. A vőfély külön felhívja erre az apró momentumra a figyelmet. Majd az újdonsült férj következik, adja a levest. Azonban megfújni nem fújja... harsog a vőfély, látják ezt, kedves hölgyeim és uraim?? (Habár előtte odasúgta, hogy ne fújja meg, a szituáció akkor is aranyos... és sokszor nagyon valóságos is.) Mindenki nevet, a Drága pedig azt mondja, hogy most már nem is kell vissza a tányérja, maga elé veszi az egész tálat, és a merőkanállal eszik belőle. A nép dől a kacagástól, a vőfély is vigyorog ezerrel. Később mondta is, hogy le a kalappal, ennyire jófej vőlegénnyel ritkán találkozik...
Majd jön a húsostál, én csak nézek, hogy mennyire rengeteg kaját hoznak, szerintem valamit elszámoltak... Négy személyes a tál elvileg, de elég nyolcnak is... A főasztalra meg két-két emberenként tesznek le egy ilyen tálat. Eszem is, hősiesen, mert az eszemmel tudom, hogy enni kell, de nem nagyon van időm, mert valamire, valakire mindig figyelni kell, és a vendégekkel is beszélgetni kell... Alig eszem hát meg, ami a tányéromon van, már állok is fel, és megyek körbe, hogy mindenkivel beszéljek legalább egy kicsit. Közben csak fél szemmel pillantok az asztalunk felé, a Drága az üvegkancsóból issza a bort... ezzel ismét általános derültséget keltve. (Mint utóbb megtudtam, nem bor volt ám, hanem almalé, de mindenki meg volt győződve róla, hogy bort iszik, ahogy én is.)
Leteszi a tálat elibénk, elveszi a Drága tányérját, az Újasszonynak kell szednie, majd meg is etetni az Urát belőle. Megteszem, még meg is fújom előtte. A vőfély külön felhívja erre az apró momentumra a figyelmet. Majd az újdonsült férj következik, adja a levest. Azonban megfújni nem fújja... harsog a vőfély, látják ezt, kedves hölgyeim és uraim?? (Habár előtte odasúgta, hogy ne fújja meg, a szituáció akkor is aranyos... és sokszor nagyon valóságos is.) Mindenki nevet, a Drága pedig azt mondja, hogy most már nem is kell vissza a tányérja, maga elé veszi az egész tálat, és a merőkanállal eszik belőle. A nép dől a kacagástól, a vőfély is vigyorog ezerrel. Később mondta is, hogy le a kalappal, ennyire jófej vőlegénnyel ritkán találkozik...
Majd jön a húsostál, én csak nézek, hogy mennyire rengeteg kaját hoznak, szerintem valamit elszámoltak... Négy személyes a tál elvileg, de elég nyolcnak is... A főasztalra meg két-két emberenként tesznek le egy ilyen tálat. Eszem is, hősiesen, mert az eszemmel tudom, hogy enni kell, de nem nagyon van időm, mert valamire, valakire mindig figyelni kell, és a vendégekkel is beszélgetni kell... Alig eszem hát meg, ami a tányéromon van, már állok is fel, és megyek körbe, hogy mindenkivel beszéljek legalább egy kicsit. Közben csak fél szemmel pillantok az asztalunk felé, a Drága az üvegkancsóból issza a bort... ezzel ismét általános derültséget keltve. (Mint utóbb megtudtam, nem bor volt ám, hanem almalé, de mindenki meg volt győződve róla, hogy bort iszik, ahogy én is.)
A főétel után jönnek a sütik, amiket Nagymami húga sütött, csinos kis halmokba rendezve, isteniek. A sztár a "Puncika", főleg miután a németeknek is elmagyarázzuk, hogyan hívják. Hogy miért, fogalmam sincs, hiába kérdeztük, így hívják és kész. :-)
21:00
Egy percig sem pihenhetünk, kihívja most a vőfély az összes agglegényt. Néhányan próbálnak megbújni, de én gonosz vagyok, kiszólítom őket. Nekem egy székre kell ülnöm, a Drágának meg anélkül, hogy kézzel hozzám érhetne, le kell szednie a harisnyakötőmet valahogyan. Letérdel elém, tetszik a helyzet. Segítek azért neki, emelem a lábam, és baromira erotikus, ahogyan a szájával, fogával húzza fel a ruhámat, kár, hogy mindenki néz. De ő rátesz egy lapáttal, amint a ruhám már a combomon van, végigcsókolja a lábamat, egész fentről le a bokámig, majd vissza pedig végignyalja nagyon lassan. A népek nevetnek, sikítanak, fütyülnek, a zenekar eszeveszetten játszik. lehet, hogy nyilvánosan kellene szeretkeznünk??? :-) Ilyen kósza gondolatok járnak a fejemben, miközben benyal a harisnyakötőm alá, majd miután a nyelvével megemelte, a fogai közé fogja és már húzza is lefelé. A tömeg éljenez, ahogy a cipőm sarkán is sikerült túljutnia vele. Mindezt hátratett kézzel, a lábaim előtt térdelve.
Boldogan tartja a magasba a megszerzett zsákmányt. Le a kalappal. Ezek után, rendelkezik a vőfély, háttal el kell dobnia, és amelyik elkapja, az lesz a következő áldozat, vagyis aki legközelebb házasodik. A Drága már dobja is, a fiúk vetődnek. A legkedvencebb Ex-Kolléga és a "Kis Olasz" majdnem összeverekednek rajta, persze csak viccből. Ex-Kolléga pedig fülig érő szájjal emeli a magasba, még ugrik is vele egyet, majd a homlokára húzza fejpántnak. határtalanul boldog, szerelmes, és ezt jó jelnek veszi. kívánom neki, hogy ezúttal végre sikerüljön!!
21:00
Egy percig sem pihenhetünk, kihívja most a vőfély az összes agglegényt. Néhányan próbálnak megbújni, de én gonosz vagyok, kiszólítom őket. Nekem egy székre kell ülnöm, a Drágának meg anélkül, hogy kézzel hozzám érhetne, le kell szednie a harisnyakötőmet valahogyan. Letérdel elém, tetszik a helyzet. Segítek azért neki, emelem a lábam, és baromira erotikus, ahogyan a szájával, fogával húzza fel a ruhámat, kár, hogy mindenki néz. De ő rátesz egy lapáttal, amint a ruhám már a combomon van, végigcsókolja a lábamat, egész fentről le a bokámig, majd vissza pedig végignyalja nagyon lassan. A népek nevetnek, sikítanak, fütyülnek, a zenekar eszeveszetten játszik. lehet, hogy nyilvánosan kellene szeretkeznünk??? :-) Ilyen kósza gondolatok járnak a fejemben, miközben benyal a harisnyakötőm alá, majd miután a nyelvével megemelte, a fogai közé fogja és már húzza is lefelé. A tömeg éljenez, ahogy a cipőm sarkán is sikerült túljutnia vele. Mindezt hátratett kézzel, a lábaim előtt térdelve.
Boldogan tartja a magasba a megszerzett zsákmányt. Le a kalappal. Ezek után, rendelkezik a vőfély, háttal el kell dobnia, és amelyik elkapja, az lesz a következő áldozat, vagyis aki legközelebb házasodik. A Drága már dobja is, a fiúk vetődnek. A legkedvencebb Ex-Kolléga és a "Kis Olasz" majdnem összeverekednek rajta, persze csak viccből. Ex-Kolléga pedig fülig érő szájjal emeli a magasba, még ugrik is vele egyet, majd a homlokára húzza fejpántnak. határtalanul boldog, szerelmes, és ezt jó jelnek veszi. kívánom neki, hogy ezúttal végre sikerüljön!!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése