Mivel a ruha-történet úgy alakult, ahogyan, azt gondoltam, hogy oké, a pezsgőszínű ruha lesz a német ruhám. Az elég extra oda. Valahogy álmaimban a kisebb, egyszerűbb ruha szerepelt a magyar pusztára, fene se tudja miért. De azt gondoltam, hogy valószínűleg azért, mert ezer fok lesz.
Az idő csak telt-múlt, de nem történt még semmilyen előkészület. Kicsit kezdtem már aggódni. Arról mondjuk beszéltünk már korábban, hogy milyen jellegű legyen. A Drága mindenképpen valamilyen természet-közelit akart. Esetleg lazát, piknikezőset. Vagy szintén lazát, de vízen, hajón? Esetleg mindkettőt együtt?
Egyik délután eljött hozzám a boltba Fruskával együtt. Úgyis egyedül voltam, a kutya nem néz be egész nap, ha pocsék idő van. Internet meg telefon van, tehát miért ne.
Nem sokáig keresgélt a Drága. Egyetlenegy honlapot nyitott meg, tehát már célzottan ment oda. Ezt. Kiguvadtak a szemeim egy pillanat alatt. Micsoda??? Hogy fogom ide felvenni azt a bazi nagy ruhát???
Nagyon hamar elindult edzésre, de azt még meghagyta nekem, hogy írjak a szervezőknek, és kérdezzem meg, mi mennyi. Akkor megint elfutott a méreg, hogy nehogy már, ezt az esküvőt is én szervezzem meg egyes egyedül?
Szerencsére nem ez volt a helyzet, csak a kezdő lökést kellett megadnom. Elgondolkodtam kicsit mindenen, és úgy voltam vele, hogy nem érdekel, akkor is felveszem azt a ruhát. Ha belepotyogok vele a vízbe, akkor is. A helyszín amúgy csodaszép, és maga az esküvőnk is biztosan nagyon különleges lesz - mint ahogy az is volt.
Néhány hét múlva némi nógatás hatására a Drága végre vett a fáradságot, és lelevelezte, illetve lebeszélte az ottani szervezővel az egészet. Kialakult a napi program, egészen korán reggeltől késő estig. És ami nagy megnyugvás: vihetjük a kutyát is magunkkal! Otthon már nem voltak ennyire rugalmasak a népek (ami Magyarországot tekintve már egyre kevésbé lep meg), ott az anyakönyvvezető kategorikusan elzárkózott attól, hogy a kutya hozza be a gyűrűket. (Őszinte leszek: nem nagyon bántam...)
Ahogy kicsit kisütött a nap, kimentünk a parkba, csináltunk néhány fotót magunkról az önkioldó segítségével. Kiválasztottuk a legjobbat, és azt a PaintShop segítségével kicsit feljavítottam, illetve beleírtam, hogy készüljenek, jön a nagy nap... Nem sokkal azelőtt láttam, hogy külföldön ez kezd elterjedni, mintegy a meghívó előhírnökeként, hogy a népek biztosan szabadon tartsák azt az időpontot. Elküldtem annak, akinek kellett, na erre beindult persze az e-mail áradat. :-) A Drága természetesen az utolsó pillanatban küldte ki a német verziót... Nem baj, nem mondtam el neki hatszor, nem vagyok az anyja még mindig, felnőtt, vállania kell a tetteiért a felelősséget és azok következményeit. Mindenesetre rengeteg türelemre van szükségem sokszor, hogy megőrizzem a hidegvérem.
Megbeszéltük, hogy a meghívókat saját kezűleg gyártjuk, mert az úgy sokkal bensőségesebb és személyesebb. Akkor még nem tudtuk, mire is vállalkoztunk....
De nagyon hamar megtudtuk. :-)
A német meghívó púder-szépia-bordó színösszeállítású lett, paszpartus, tehát egy ovális ablakban a mi szépia-fotónk, szintén az én kreálmányom. A Drága írt bele egy nagyon szép verset németül, mintegy összefoglalását adva annak, milyen is volt az esküvőig vezető út. Ezt külön papírra nyomtatta, a széleit kicsit megégette, hogy antikabb hatású legyen, és úgy ragasztotta be. Az egészet egy pici bordó szaténmasni fogta össze a bal felső sarokban. Nagyon szép lett.
A magyar meghívónk ekrű-arany. Vettem hozzá mintalyukasztót, tulipánost, belülre pedig áttetsző, csillámos papírt. A netről letöltöttem a Magyar Népmesék kezdő motívumát, amikor a galambok kiénekelik a matyóhímzést, azt akartam mintának, ha már népies jellegű lesz a magyar esküvőnk. Rengeteget variáltam, mire rájöttem, hogyan is csináljam. Mert legelőször szabad kézzel akartam az egészet megrajzolni, de az baromi sokáig tartott. Aztán rájöttem, hogy ott az átlátszó papír... Mit össze szenvedtem, mire sikerült a mintát pont akkorára lekicsinyíteni, hogy az ráférjen a lapra. Anyu segítségével verses formában megírtam a meghívó szövegét, és nagyon jó lett! Ezt bátran állíthatom. :-) Kerestem egy passzoló színt, és rányomtattam az áttetszó papírra az egészet. Utána már csak az arany szalaggal kellett az egészet átkötnöm középen, és kész is volt.
Tanulság? Sokkal, de sokkal több pénzbe került így, saját kezűleg gyártva, mintha csináltattuk volna. És nem mellesleg rengeteg időt és idegeskedést is megspórolhattunk volna vele. De: így legalább 100%-osan a miénk volt, és kiélhettük a kreativitásunkat is. Nem utolsó sorban nem untam magam halálra a boltban. :-)
Egyetlen egy doog hiányzott még: a szertartás. Szerettük volna, ha van egyházi is, de a Drága nem nagyon volt hajlandó bemenni egy templomba. Nem azért, mert nem hisz, hanem azért, mert nem úgy hisz. Ezt végülis meg tudtam érteni. Kiegyeztem azzal, hogy legyen a természetben, a szabad ég alatt. Ha van Isten, vagy Sors, vagy nevezzük bárminek, akkor ő úgyis látni fogja úgy is.
A másik bökkenő, hogy nem azonos vallásúak vagyunk. Egy katolikus, meg egy evangélikushoz közeli, amit itt Apostelamt-nak neveznek. Hamar kiderült, hogy otthon a papok többsége nem hajlandó megcsinálni az esketést jegyesoktatás nélkül. A jegyesoktatás meg nehézkes, mert a Drágának áprilisban elkezdődött a szezon, semmi esély, hogy ő 5-ször-6-szor azért magyraországra repüljön, hogy ez is meglegyen. Lefizetni meg nem voltam hajlandó senkit sem.
Németországban az akadály az egyházi adó. Ha már egyházi esketést akarsz, akkor fizessetek adót mindketten, nem is kevete. Nem megy ám az csak úgy... Drága kitalálta, hogy megkérdezi az ő egyházuk fő Apostolát, nagyon jó kapcsolatban vannak a szülőkkel, már őket is az adta össze. Elmentünk egy össznépi istentiszteletre Cottbus-ba, hogy ott majd beszélünk bele. Sajnos csak a feleségével sikerült, kiderült, hogy nagyon betegen kórházban fekszik éppen. Nem sokkal utána jött a hír, hogy meg is halt, Isten nyugosztalja...
Az anyakönyvi hivatalban találtunk egy prospektust, abban volt egy szabad teológusról egy cikk, aki felekezeti hovatartozás nélkül ad össze párokat. Rákerestünk a neten, meg is találtuk. Felhívtuk... de ő is meghalt!!! Úgy látszott, nem ez az utunk. Akkor jött egy gondolatom, hogy mi lenne, ha a Drága édesapja mondana egy beszédet? Csak úgy? Nem sokkal később a Drága elmesélte, hogy volt egy látomása, amiben az apja mondta el az esküvői beszédet... Ojjé!!! Én is pont ugyanezt gondoltam!! Véletlen egybeesés?
Elmentünk hát az Édesapjáékhoz egyik nap, hogy előadjuk a kérésünket. A Drága kicsit zavarban lehetett, mert Ádámtól és Évától kezdte megközelíteni a dolgot. Az Apja meg csak hallgatja, hallgatja, és közben egyre szélesebben mosolygott. Mi meg csak néztünk... Azt mondta, hogy már ő is gondolt erre, csak nem merte megkérdezni!!! Kész voltam. Nem tudta, hogy mit szólunk hozzá, és végülis, mint a gyülekezetük karnagya, ő is egy Apostol.... Kész, téma lezárva. Esketés is kipipálva, apósom fog összeadni minket. Szuper.
Az idő csak telt-múlt, de nem történt még semmilyen előkészület. Kicsit kezdtem már aggódni. Arról mondjuk beszéltünk már korábban, hogy milyen jellegű legyen. A Drága mindenképpen valamilyen természet-közelit akart. Esetleg lazát, piknikezőset. Vagy szintén lazát, de vízen, hajón? Esetleg mindkettőt együtt?
Egyik délután eljött hozzám a boltba Fruskával együtt. Úgyis egyedül voltam, a kutya nem néz be egész nap, ha pocsék idő van. Internet meg telefon van, tehát miért ne.
Nem sokáig keresgélt a Drága. Egyetlenegy honlapot nyitott meg, tehát már célzottan ment oda. Ezt. Kiguvadtak a szemeim egy pillanat alatt. Micsoda??? Hogy fogom ide felvenni azt a bazi nagy ruhát???
Nagyon hamar elindult edzésre, de azt még meghagyta nekem, hogy írjak a szervezőknek, és kérdezzem meg, mi mennyi. Akkor megint elfutott a méreg, hogy nehogy már, ezt az esküvőt is én szervezzem meg egyes egyedül?
Szerencsére nem ez volt a helyzet, csak a kezdő lökést kellett megadnom. Elgondolkodtam kicsit mindenen, és úgy voltam vele, hogy nem érdekel, akkor is felveszem azt a ruhát. Ha belepotyogok vele a vízbe, akkor is. A helyszín amúgy csodaszép, és maga az esküvőnk is biztosan nagyon különleges lesz - mint ahogy az is volt.
Néhány hét múlva némi nógatás hatására a Drága végre vett a fáradságot, és lelevelezte, illetve lebeszélte az ottani szervezővel az egészet. Kialakult a napi program, egészen korán reggeltől késő estig. És ami nagy megnyugvás: vihetjük a kutyát is magunkkal! Otthon már nem voltak ennyire rugalmasak a népek (ami Magyarországot tekintve már egyre kevésbé lep meg), ott az anyakönyvvezető kategorikusan elzárkózott attól, hogy a kutya hozza be a gyűrűket. (Őszinte leszek: nem nagyon bántam...)
Ahogy kicsit kisütött a nap, kimentünk a parkba, csináltunk néhány fotót magunkról az önkioldó segítségével. Kiválasztottuk a legjobbat, és azt a PaintShop segítségével kicsit feljavítottam, illetve beleírtam, hogy készüljenek, jön a nagy nap... Nem sokkal azelőtt láttam, hogy külföldön ez kezd elterjedni, mintegy a meghívó előhírnökeként, hogy a népek biztosan szabadon tartsák azt az időpontot. Elküldtem annak, akinek kellett, na erre beindult persze az e-mail áradat. :-) A Drága természetesen az utolsó pillanatban küldte ki a német verziót... Nem baj, nem mondtam el neki hatszor, nem vagyok az anyja még mindig, felnőtt, vállania kell a tetteiért a felelősséget és azok következményeit. Mindenesetre rengeteg türelemre van szükségem sokszor, hogy megőrizzem a hidegvérem.
Megbeszéltük, hogy a meghívókat saját kezűleg gyártjuk, mert az úgy sokkal bensőségesebb és személyesebb. Akkor még nem tudtuk, mire is vállalkoztunk....
De nagyon hamar megtudtuk. :-)
A német meghívó púder-szépia-bordó színösszeállítású lett, paszpartus, tehát egy ovális ablakban a mi szépia-fotónk, szintén az én kreálmányom. A Drága írt bele egy nagyon szép verset németül, mintegy összefoglalását adva annak, milyen is volt az esküvőig vezető út. Ezt külön papírra nyomtatta, a széleit kicsit megégette, hogy antikabb hatású legyen, és úgy ragasztotta be. Az egészet egy pici bordó szaténmasni fogta össze a bal felső sarokban. Nagyon szép lett.
A magyar meghívónk ekrű-arany. Vettem hozzá mintalyukasztót, tulipánost, belülre pedig áttetsző, csillámos papírt. A netről letöltöttem a Magyar Népmesék kezdő motívumát, amikor a galambok kiénekelik a matyóhímzést, azt akartam mintának, ha már népies jellegű lesz a magyar esküvőnk. Rengeteget variáltam, mire rájöttem, hogyan is csináljam. Mert legelőször szabad kézzel akartam az egészet megrajzolni, de az baromi sokáig tartott. Aztán rájöttem, hogy ott az átlátszó papír... Mit össze szenvedtem, mire sikerült a mintát pont akkorára lekicsinyíteni, hogy az ráférjen a lapra. Anyu segítségével verses formában megírtam a meghívó szövegét, és nagyon jó lett! Ezt bátran állíthatom. :-) Kerestem egy passzoló színt, és rányomtattam az áttetszó papírra az egészet. Utána már csak az arany szalaggal kellett az egészet átkötnöm középen, és kész is volt.
Tanulság? Sokkal, de sokkal több pénzbe került így, saját kezűleg gyártva, mintha csináltattuk volna. És nem mellesleg rengeteg időt és idegeskedést is megspórolhattunk volna vele. De: így legalább 100%-osan a miénk volt, és kiélhettük a kreativitásunkat is. Nem utolsó sorban nem untam magam halálra a boltban. :-)
Egyetlen egy doog hiányzott még: a szertartás. Szerettük volna, ha van egyházi is, de a Drága nem nagyon volt hajlandó bemenni egy templomba. Nem azért, mert nem hisz, hanem azért, mert nem úgy hisz. Ezt végülis meg tudtam érteni. Kiegyeztem azzal, hogy legyen a természetben, a szabad ég alatt. Ha van Isten, vagy Sors, vagy nevezzük bárminek, akkor ő úgyis látni fogja úgy is.
A másik bökkenő, hogy nem azonos vallásúak vagyunk. Egy katolikus, meg egy evangélikushoz közeli, amit itt Apostelamt-nak neveznek. Hamar kiderült, hogy otthon a papok többsége nem hajlandó megcsinálni az esketést jegyesoktatás nélkül. A jegyesoktatás meg nehézkes, mert a Drágának áprilisban elkezdődött a szezon, semmi esély, hogy ő 5-ször-6-szor azért magyraországra repüljön, hogy ez is meglegyen. Lefizetni meg nem voltam hajlandó senkit sem.
Németországban az akadály az egyházi adó. Ha már egyházi esketést akarsz, akkor fizessetek adót mindketten, nem is kevete. Nem megy ám az csak úgy... Drága kitalálta, hogy megkérdezi az ő egyházuk fő Apostolát, nagyon jó kapcsolatban vannak a szülőkkel, már őket is az adta össze. Elmentünk egy össznépi istentiszteletre Cottbus-ba, hogy ott majd beszélünk bele. Sajnos csak a feleségével sikerült, kiderült, hogy nagyon betegen kórházban fekszik éppen. Nem sokkal utána jött a hír, hogy meg is halt, Isten nyugosztalja...
Az anyakönyvi hivatalban találtunk egy prospektust, abban volt egy szabad teológusról egy cikk, aki felekezeti hovatartozás nélkül ad össze párokat. Rákerestünk a neten, meg is találtuk. Felhívtuk... de ő is meghalt!!! Úgy látszott, nem ez az utunk. Akkor jött egy gondolatom, hogy mi lenne, ha a Drága édesapja mondana egy beszédet? Csak úgy? Nem sokkal később a Drága elmesélte, hogy volt egy látomása, amiben az apja mondta el az esküvői beszédet... Ojjé!!! Én is pont ugyanezt gondoltam!! Véletlen egybeesés?
Elmentünk hát az Édesapjáékhoz egyik nap, hogy előadjuk a kérésünket. A Drága kicsit zavarban lehetett, mert Ádámtól és Évától kezdte megközelíteni a dolgot. Az Apja meg csak hallgatja, hallgatja, és közben egyre szélesebben mosolygott. Mi meg csak néztünk... Azt mondta, hogy már ő is gondolt erre, csak nem merte megkérdezni!!! Kész voltam. Nem tudta, hogy mit szólunk hozzá, és végülis, mint a gyülekezetük karnagya, ő is egy Apostol.... Kész, téma lezárva. Esketés is kipipálva, apósom fog összeadni minket. Szuper.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése