Pénteken, kivételesen nem dolgozott a Drága. Ritka az ilyen alkalom, ünnepi. A kölköket akarta a Heide Parkba vinni, de a szervező cég lemondta, mert túl kevés volt a jelentkező.
Így hát úgy döntöttünk, kimozdulunk azért. A szokásos Kristályszauna lett volna az úticél, de mivel négyesben terveztük az utat, és az Indián lánynak problémái vannak a meztelenséggel, mást javasolt. Tropical Islands. Sosem voltunk még ott, így örültünk neki.
A hely maga fantasztikus, hiába, ha pénz van, minden lehetséges... Egy hatalmas csarnokban, kupola alatt, kellemes 26 fokos klímát kialakítani, homokos tengerparttal, a vízen kunyhókkal, mint a Maldív-szigeteken, és lagúnát, vízeséssel, a hegyben kanyargó csúszdával. A lagúna és a tengerpart között pedig egy valódi dzsungel madarakkal... Az agyam eldobom. Ott voltunk vagy 10 óra hosszát, de nem volt időnk mindent kipróbálni, mindent megnézni.
Még az öltözőben figyelmeztetett a Drága, hogy a gyűrűmet ne vigyem. Igaza van. Nem is akartam. Mégis ott maradt az ujjamon. A "tengerparton" aztán rákötöttem a fürdőruhám pántjára, de utána, ahogy bementünk a szauna-faluba, ismét visszahúztam az ujjamra, mert a fürdőruhát le kellett venni. Ezek után pedig mentünk a lagúnába. Már benn jártunk a medencében, a vízesés alatt, amikor a kezemre tévedt a tekintetem. A gyűrű rajta. Mi van, ha egy vízáram lesodorja? Ismét vissza kell kötnöm a fürdőruhám pántjára.
Egy pillanatra bevillant, hogy ehhez ki kellene mennem a vízből. Aztán arra gondoltam, hogy ennyire béna nem lehetek, fogom majd erősen. Igen ám, de ugyanazzal a kézzel a fürdőruha pántját is ki kellett bogozni és fogni kellett.
És abban a pillanatban BLUPP!!, és már benne is volt a vízben. ELVESZTETTEM! Elvesztettem a jegygyűrűmet!!! Ezer szerencse, hogy ott volt a Drága mellettem, a kétségbeesett kiáltásra már ment is le a medence fenekére. Visszajött, eredménytelenül. Újra le, én kezdtem bepánikolni. Hogy a francba fogjuk megtalálni egy olyan medencében, ahol másfél méter mély a víz, ezren vannak benne, és közben mindenféle szökőkút, vízesés meg pezsgőfürdő még kavarja is a vizet?? Én is azonnal lementem, de én nyitott szemmel nem nagyon tudok víz alatt lenni, így fel is jöttem újra. A Drága akkor már vagy három próbálkozáson túl volt, lement negyedjére is. Nagyon sokáig lenn volt, én meg totál bénultan álltam ott, és csak az zakatolt a fejemben, hogy hogy lehetek ilyen béna, hogy két és fél hónappal az esküvőm után már el is hagyom a gyűrűmet? Akkor végre feljött... és az ujján ott csillogott a gyűrűm. Hihetetlen ez az ember. Nem ismer lehetetlent. én már régen feladtam volna. Ő meg megtalálta. Minden ízemben reszkettem, ahogy hozzábújtam, és sírva hajtogattam neki ott a medence közepén, hogy ne haragudj, ne haragudj...
Ebben a ne haragudjban nem csak a gyűrű elvesztése miatti bocsánatkérés volt. Hanem mindenért, azért, ami az elmúlt hetekben történt, amit más iránt érzek...
Ez egyértelműen jel volt, figyelmeztetés a sorstól, hogy oda kell figyelnem, különben elveszthetem azt, ami a legfontosabb kellene, hogy legyen... Azzal, hogy a gyűrűm, mint a házasság és az örök hűség szimbóluma ilyen egyszerűen kicsúszott a kezeim közül, azt üzente az élet, hogy vigyázzunk egymásra... és főleg figyeljünk oda egymásra. Ezt ott, akkor el is mondtam neki. Nem szólt rá semmit, és fogalmam sincs, hogy megértette-e, vagy hogy számára is olyan jelentőségű volt-e ez az esemény, mint nekem, mert azóta nem beszéltünk róla. Elmentünk csúszdázni, és bár én paráztam a bezártságtól (a hegy gyomrában egy cső) és a magasságtól (giga-csúszda jó magasról, jó sok kanyarral), azt mondtam, hogy ezt most meg kell tennem, egyrészt az ő kedvéért, másrészt büntetésből, mert ilyen hülye voltam. Nos, túléltem, sőt a végére még élveztem is. Kicsúszdáztam magamból a korábbi sokkot.
Így hát úgy döntöttünk, kimozdulunk azért. A szokásos Kristályszauna lett volna az úticél, de mivel négyesben terveztük az utat, és az Indián lánynak problémái vannak a meztelenséggel, mást javasolt. Tropical Islands. Sosem voltunk még ott, így örültünk neki.
A hely maga fantasztikus, hiába, ha pénz van, minden lehetséges... Egy hatalmas csarnokban, kupola alatt, kellemes 26 fokos klímát kialakítani, homokos tengerparttal, a vízen kunyhókkal, mint a Maldív-szigeteken, és lagúnát, vízeséssel, a hegyben kanyargó csúszdával. A lagúna és a tengerpart között pedig egy valódi dzsungel madarakkal... Az agyam eldobom. Ott voltunk vagy 10 óra hosszát, de nem volt időnk mindent kipróbálni, mindent megnézni.
Még az öltözőben figyelmeztetett a Drága, hogy a gyűrűmet ne vigyem. Igaza van. Nem is akartam. Mégis ott maradt az ujjamon. A "tengerparton" aztán rákötöttem a fürdőruhám pántjára, de utána, ahogy bementünk a szauna-faluba, ismét visszahúztam az ujjamra, mert a fürdőruhát le kellett venni. Ezek után pedig mentünk a lagúnába. Már benn jártunk a medencében, a vízesés alatt, amikor a kezemre tévedt a tekintetem. A gyűrű rajta. Mi van, ha egy vízáram lesodorja? Ismét vissza kell kötnöm a fürdőruhám pántjára.
Egy pillanatra bevillant, hogy ehhez ki kellene mennem a vízből. Aztán arra gondoltam, hogy ennyire béna nem lehetek, fogom majd erősen. Igen ám, de ugyanazzal a kézzel a fürdőruha pántját is ki kellett bogozni és fogni kellett.
És abban a pillanatban BLUPP!!, és már benne is volt a vízben. ELVESZTETTEM! Elvesztettem a jegygyűrűmet!!! Ezer szerencse, hogy ott volt a Drága mellettem, a kétségbeesett kiáltásra már ment is le a medence fenekére. Visszajött, eredménytelenül. Újra le, én kezdtem bepánikolni. Hogy a francba fogjuk megtalálni egy olyan medencében, ahol másfél méter mély a víz, ezren vannak benne, és közben mindenféle szökőkút, vízesés meg pezsgőfürdő még kavarja is a vizet?? Én is azonnal lementem, de én nyitott szemmel nem nagyon tudok víz alatt lenni, így fel is jöttem újra. A Drága akkor már vagy három próbálkozáson túl volt, lement negyedjére is. Nagyon sokáig lenn volt, én meg totál bénultan álltam ott, és csak az zakatolt a fejemben, hogy hogy lehetek ilyen béna, hogy két és fél hónappal az esküvőm után már el is hagyom a gyűrűmet? Akkor végre feljött... és az ujján ott csillogott a gyűrűm. Hihetetlen ez az ember. Nem ismer lehetetlent. én már régen feladtam volna. Ő meg megtalálta. Minden ízemben reszkettem, ahogy hozzábújtam, és sírva hajtogattam neki ott a medence közepén, hogy ne haragudj, ne haragudj...
Ebben a ne haragudjban nem csak a gyűrű elvesztése miatti bocsánatkérés volt. Hanem mindenért, azért, ami az elmúlt hetekben történt, amit más iránt érzek...
Ez egyértelműen jel volt, figyelmeztetés a sorstól, hogy oda kell figyelnem, különben elveszthetem azt, ami a legfontosabb kellene, hogy legyen... Azzal, hogy a gyűrűm, mint a házasság és az örök hűség szimbóluma ilyen egyszerűen kicsúszott a kezeim közül, azt üzente az élet, hogy vigyázzunk egymásra... és főleg figyeljünk oda egymásra. Ezt ott, akkor el is mondtam neki. Nem szólt rá semmit, és fogalmam sincs, hogy megértette-e, vagy hogy számára is olyan jelentőségű volt-e ez az esemény, mint nekem, mert azóta nem beszéltünk róla. Elmentünk csúszdázni, és bár én paráztam a bezártságtól (a hegy gyomrában egy cső) és a magasságtól (giga-csúszda jó magasról, jó sok kanyarral), azt mondtam, hogy ezt most meg kell tennem, egyrészt az ő kedvéért, másrészt büntetésből, mert ilyen hülye voltam. Nos, túléltem, sőt a végére még élveztem is. Kicsúszdáztam magamból a korábbi sokkot.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése