Egy érintés. Egy ölelés. Erős karok, széles mellkas. Megnyugtató, meleg. Biztonságos. Egy villanás. És egy emlék. Feltartóztathatatlanul. Rám néz, mosolyog. Kék szemű. De én egy zöld szempárt látok. Egy mindig mosolygós, zöld szempárt. Simogatás. Ugyanaz a mozdulat. Ugyanaz a meleg tenyér. És hömpölyög az emlékfolyam. Hátborzongató.
Hiányzol, Cirmos! Hiányzol. El sem hiszed, mennyiszer eszembe jutsz. Azt meg pláne nem hiszed, hogy milyen érzéssel kísérve. Én sem hiszem el. Mert hihetetlen. Vak voltam? Még most is az lennék?
Lehet, hogy Téged kell most elengedjelek??? Nem tudom, el akarlak-e. Nem tudlak...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése