Félelmek

Hát ezt is megértük.

Tény, hogy a mostani időszak eléggé feszültséggel teli. Nekem is, bár nem rossz értelemben, inkább úgy, hogy a Nadi, meg ez az egész múltba és a saját mélységeimbe való alábukás, meg az energia-mizéria összekavart kissé.

A Drágának inkább, mert az élet most mutatja meg neki a farkasfogát. Sokszor üdvös, ha az ember az álmaiban és az álmainak él, de olykor nem árt kinyitnia a szemét, és észrevenni a valóságot. Mert ha nem teszed, ha nem akarsz tudomást venni róla, akkor kegyetlen pofonnal térít észhez.
Látta ő azért, de amiatt az áldott jó szíve miatt folyamatosan reménykedett, hogy nem úgy van az... Hogy az az ember, akivel közösen vállalkozást akar indítani, mégsem annyira materialista és önző, mint amennyire mutatja magát. Hát de. A Drága pedig elbeszélgetett vele erről, és megdöbbent, hogy az a másik milyen negatívan reagált. Mégis mit várt? Akinek még nincs nyitva a szeme (lelki értelemben), aki csak az anyagiakat hajtja, az nyilván nem reagál jól a kritikára. És mivel a Drága ugyanolyan harmónia-kereső, mint én, rosszul érintette, hogy neki is agresszívnek kellett lennie, és megmutatnia, hogy ki is a főnök.

Ehhez hozzájött még a Boszi jóslata, a régi, feldolgozatlan sérülések és agresszió az anyával szemben, és a jelenlegi bizonytalan életünk. Az i-re a pontot pedig egy teniszvereség tette fel, egy olyan embertől, akinek normál esetben nem sok esélye lenne.

Kissé szétzilált idegekkel tért tehát haza a Drága, és én rögtön éreztem, hogy valami nagyon nem oké. Kérdeztem is, hogy milyen volt az edzés? Ott borult ki a bili. Hogy mivel érzelmileg kiegyensúlyozatlan, nem tudott koncentrálni. És mitől kiegyensúlyozatlan érzelmileg? Hát attól a beszélgetéstől a másikkal, illetve attól, amit a Boszi mondott, az nagyon felkavarta.

Nem értettem. Hogyhogy felkavart ennyire, hiszen azt mondtad, mikor elmeséltem, hogy egy év nem a világ, azt simán kibírnánk?

Akkorra teljesen kiborult, és már sírt is. Megöleltem. "Mert félek, hogy elveszíthetlek!"

Hoppá.

Mondjátok, kedves Férfiak, miért vagytok, ennyire nehéz esetek?? Miért vagytok ennyire zárkózottak? Miért csak akkor nyíltok meg, amikor már érzitek, gáz van? Ha veszélyben érzitek a személyes biztonságotokat, kényelmeteket? Miért csak akkor mutatjátok ki a szereteteteket, a törődéseteket? Miért színleltek előtte közömbösséget, nemtörődömséget, keménységet, macsóságot?

Ezzel nem mondom azt, hogy ne mutatná ki a szeretetét. De sokszor azt érzem, hogy nem eléggé mutatja ki.

Megnyugtattam, hogy nem fog elveszíteni. Annyit viszont kértem, hogy mutassa ki egy kicsit jobban a szeretetét.
Szép lassan megnyugodott, és utána mintha mi sem történt volna, ment minden ugyanúgy.

Ezt én nem értem. Hibát követtem el? Nem kellett volna megnyugtatnom, sőt, sejtelmes hallgatással bizonytalanságban kellett volna tartanom? Mert utána elgondolkodtam. Most, amíg még a szeretet-tartályom nem üres, addig nincs vész. De mi van, ha egyszer csak kiürül? Akkor igenis fenn fog állni annak a veszélye, hogy elveszít. Hogy jön majd valaki, aki megadja mindazt, amire vágyom. Tudom, tudom. Pont ez a feladat. Nála elérni mindezt. Istenem, adj türelmet...
És adj barátokat, akik felnyitják a szemét, mert engem sokszor hülyének néz, ha mondok valamit. Míg ha ugyanazt valaki más mondja, elgondolkodik rajta... és fontolóra veszi. pasik, férfiak! Ilyenek vagytok mind? Ilyen fafejűek?? Csak azért nem fogadjátok el tőlünk a tanácsot, intést, bármit, mert féltek attól, hogy emiatt esetleg gyengének tűntök a szemünkben??